Re: Adomák az irodalom világából – 3. (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: április 24, kedd, 11:39:39 | Nem szeretni? Én úgy hiszem nem lehet nem szeretni Petőfit. Talán nem áll közel hozzád valamiért, talán nem egészen érted az ő igen pezsgővérű villanásait. Mivel a játékosságot hoztad én a másik oldallal érvelek:
Tündérálom utolsó versszak:
Azóta arcom és kezem begyógyult,
Arcom s kezem, mit tüske sérte meg,
S szivemből is ki vannak irtva már
Az elválástól támadott sebek;
De e sebeknél jobban fáj nekem most,
Jobban fáj az, hogy már-már feledem
Ábrándjaidnak édes üdvességét,
Oh tündérálom, első szerelem!
AZ ŐRÜLT eleje
- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
Vagy éppen dalai:
A távolból első vsz
Kis lak áll a nagy Duna mentében;
Oh mi drága e lakocska nékem!
Könnyben úszik két szemem pillája,
Valahányszor emlékszem reája.
Kördal
Bús az ember, ha nincs kedve;
Borba van a kedvmag vetve.
Hát azért iszunk mi mindig,
Meg sem állunk tíz-husz pintig.
Ott lüktet a szeretet, majd a másik véglet, de úgy megírva hogy ihaj. Akkor leíróköltészete, akkor forradalmár... Elismerem, hogy szinte mindenben túltengő volt Petőfi, s szerintem ezért is lett oly nagy.
Én visszakérdezek Anikó, arra a kérdésre amit fel sem tettél: biztos, hogy kell legnagyobbjainknak valamilyen versenyben versenyezniük, felül vagy alulmaradniuk? Biztos, hogy ezért forgott úgy a kezük, eszük ahogyan forgott, és biztos-e hogy egy zenekar húzta alájuk a kottát, aztán nem-e fejnélkül csak egy egyszerű cigány? Nem hiszem.
Anikó, én szeretem a verset, s mindent ami mond nekem valamit. Szeretem a hideg vasat, melyből éppen egy polcot fabrikálok, szeretem azt mi gyönyörű. Nekem a versben egytől egyig gyönyörű, aki megérint, és aki nem? - kérdezhetnénk. Igen, de a nagyjaink, géniuszaink között akiket felsorolsz nincs ilyen. Mindegyikőjük egy bizonyos ágyban született, de különbözőben, mindegyikőjük magyarként vette ugyan magához az étket - mégsem egyformán, és ennek megfelelően zseniálisan főzött - abból amilyen anyaggal bírt, és éppen mi volt a kor menűje. Minél távolabbiak az időben költőink, annál kevésbé ismerjük az ágyat, amibe születtek. Ebből aztán annak vetése, és az álom is más és más.
|
] |
|
|
|
|
