Re: Hogyan írok verset? III. rész (Pontok: 1)
- lenaneni (lenaneni@freemail.hu) Ideje: Szeptember 23, vasárnap, 17:20:45 | Kedves Lacóbá! A másik két rész olvasásakor végig ellenkeztem veled, ellentmondtam majdnem minden mondatodnak. Jó, rendben van, kell a tudás, de nem...de nem...
Most is ez az ellenkezés állt belém, amíg meg meg nem értettem, hogy a középiskolás magyar tanárommal vitázom, akivel addig elemeztük, boncolgattuk, trancsíroztuk a verseket, amíg csak egy kupac mócsing lett belőlük és meghalt a vers maga. Falnak tudtam menni attól a kérdéstől, hogy: 'Miért használ itt a költő daktilust?' És mindegy, hogy mit válaszoltunk, de az sohasem talált, mert jött egy olyan magyarázat, amivel sehogysem tudtunk egyetérteni, minden versre majdnem ugyanaz: Tóth Árpádnál világfájdalom, Adynál harcias forradalmiság, akár a Vörös istent, vagy a Léda verseket elemeztük.
Számomra nem elég, ha egy vers szépen cseng, hanem ha zeng, dübörög, vagy csak motyog, de mond valamit, aminek hallatán libabőrös leszek. Amit csakis úgy lehet leírni, elmondani, és másként sehogy. Ösztönösen. Captnemo is azt mondja, a hsz-ben, hogy ösztönösen írta úgy. Na persze, az ösztönösség mögött ott kell legyen legalább ezer elovasott, és többszáz megtanult vers, jó vers, amiből a szabályok is belénk rögzülnek. Na, meg a magyarórák emlékei is ott derengnek bennünk.
Ha verset írtam, sohasem gondoltam a szabályokra. Valami felötlött bennem, és én azt elkezdtem gyúrni, forgatni magamban, sokszor napokon át, akár egy alvajáró lézengtem, motyogtam, amíg egyszer ki nem szakadt belőlem, és akkor írtam, írtam, sokszor én magam sem tudtam kiolvasni, hogy mit, és akkor még melegében átjavítottam egy-két szót, de amikor már 'meglett', akkor nem lehetett hozzányúlni, javítani rajta, mert az fájt. És utólag, amikor már 'kihűlt', akkor sem tudomátjavítani. Érzem a vers nagyszerűségét, és látom a bugyutaságát, megmutatni úgy nem merem, javítani nem bírom.
Most a legutóbbi Mazsolázóban valami más történt. Hogy nem füzetben, papiron, hanem a képernyőn láttam viszont a saját versemet, valahogy eltávolodott tőlem, nem fájt belenyúlni, vágni, átírni, hanem higgadtan, mint a matekpéldáknál tudtam figyelni a problémára, amit feladtál nekem. És persze, hogy sokkal kerekebb, jobb lett.
Szóval, most már nem ellenkezem Veled. Nemcsak elhiszem, hanem értem és érzem is, hogy hogy szép verset ösztönösen is lehet írni, de jó verset csak komoly tudással és hosszú kemény munkával, az érzéseket letisztázva, pontos formába rendezve lehet írni.
Nem tudom, hogy sikerül-e majd valóban jó verseket is írnom, de azt tudom, hogy sokat tanultam Tőled és sokaktól itt a Fullon.
Köszönet érte Neked, és mindenkinek. |
] |
|
|
|
|
