| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Naponta, kora reggelenként egy fekete ruhás asszony szállt fel, kezében kis virágcsokrot szorongatva, a temetői buszra. Egyik nap megszólítottam:
|
– Régóta figyelem magát, amint a temetői járatra vár. Miért?
– Tudja, fél éve hogy meghalt az én drága jó uram. Az a fránya rák szétrágta a szervezetét. Hogy lehet ilyen igazságtalan az élet? Miért azt ragadja el tőlünk, aki egész életében csak adott, a légynek sem ártott soha?
– Bizony ez szomorú dolog, de a jóisten biztosan tudja, hogy mit miért tesz – vigasztaltam, de ő tovább panaszkodott.
– Bekötött szemekkel figyel minket az úristen, mert eltűri ezt a sok gazságot, istentelenkedést, lopkodást, rablást, erőszakot...! A gazemberek 100 évekig is elélnek, akik meg megváltásként, az ő bűneiket magukra véve meghalnak életük teljében, azok hiábavalóságot cselekednek csak. Hol itt az igazság, uram? Örökre elveszett!
– Igazat adok önnek asszonyom: mártíromsággal már nem lehet megváltani ezt a velejéig romlott világot. Hány éves volt a kedves férje amikor jobblétre szenderült?
– Az ötvennyolcadikat töltötte a drágám. Azóta sem tudom elfogadni a halálát. Azért is járok ki hozzá minden nap, hogy hátha találkozunk a sírnál, megáll mellettem, megérinti a vállamat és megkérdezi tőlem: hogy vagy? Mi újság? – mondta szégyenlősen, s fellépett az éppen beálló busz lépcsőjére.
– Történt, hogy halottak napján én is kivittem elhunyt rokonaimnak koszorúimat, meggyújtottam gyertyáimat. Kifelé araszolgattam a tömeg között sodródva, amikor az ismerős özvegyasszonyt és családját pillantottam meg a csonkig égett gyertyák előtt révülten maguk elé meredve. Abban a pillanatban az özvegy megingott, s lerogyott a padra. Pár perc múlva magához térve a következőket mondta el a körülötte állóknak.
– Feri itt volt. Megölelt, kezeit a vállaimra helyezve így szólt: „Most már végleg elmegyek, ne bánkódjatok utánam, eleresztelek benneteket. Élőnek élő a párja, így hát feloldalak hűségesküd alól kedves feleségem. Éld az életed, s keress új párt magadnak, aki támaszod lesz hátralévő életedben! Lélekben veled maradok, de nekem már ott fenn, jó!” – mondta, és egy fuvallattal ellebegett a kék levegőégbe. – fejezte be az özvegy a jelenés elmondását, majd megkönnyebbült sóhajjal elindult kifelé a temetőből.
Kilépve a főkapun, a kapu feletti feliratra tévedt tekintetem: „FELTÁMADUNK!” – hirdeti fenyegetően a felirat....
|
Ideje: Augusztus 03, szerda, 13:39:37 - bogumil
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Örök feltámadás" | Belépés/Regisztráció | 2 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Örök feltámadás (Pontok: 1)
- mango Ideje: Augusztus 03, szerda, 15:44:20
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | "FELTÁMADUNK"
...nekem elég,ha csak a mennybe juthatnék,Bogumil...Úgy szeretnék...Ott mindent megkaphatnék, ami itt, a földön nem, vagy csak kicsit volt az enyém...És most egyáltalán nem anyagi javakra gondolok. De jó is lenne...
De feltámadni nem szeretnék. :) Tudom,ezzel nem illik viccelődni: nem is teszem...Csak elméláztam, írásodat olvasva... |
|
|
|
|
|
|
