Volt, hogy a megkérdezettek mindegyike más-más választ adott a keresett épület, utca elérhetőségét, távolságát illetőleg.

Úgy tűnik, hogy szinte percre beosztott városiként szembesülnünkkell egy olyan világgal, ahol másként élik meg az emberek az idő, a távolság fogalmát, és hétköznapjaik ritmusát a rendszeresen, és minden külső körülménytől független napi történések határozzák meg.Ilyen volt régebben a csorda behajtásának időpontja, vagy későbben a busz érkezése, hogy a kakasszóról ne is tegyek említést.

Az óra, mint időmérő eszköz sokáig, még a XIX. század végéig is ritkkaságszámba ment a kisebb falvakban, meg aztán nem is volt rá szükség. A nemzedékeken át kialakult, és megörzött életvitel nem tartott rá igényt. Az órák múlásáról nagyobb településeken a bakter adott tájékoztatást (már ahol volt), aki az utcákat járva óránként kiáltotta az időt. Ő volt egyben a település éjjeliőre is, de neki sem volt órája, hanem a csillagok járásából tájékozódott.

Az egyes napszakokat a munkák ritmusa szerint határozták meg. A munkakezdésére használt periodusoknak a pitymallat, hajnal, virradat, kora reggel, reggel neveket használták. Nappal a nap mozgása adott támpontot, éjszaka az állatok viselkedése, és a már említett csillagjárás. Ki ne ismerné a tyúkokkal fekszik kifejezést, ami arra utal, hogy bizony nyáron, a madarak elcsendesülésével ők is nyugovóra tértek.

Az idő hosszát köthették egy-egy konkrét munkafolyamathoz.(Annyi ideig tartott, mint egy tábla gabona levágása)Még érdekesebb, hogy az egyes éveket is valamilyen nevezetes eseményhez kötötték, mint pédául: a nagy árvíz idején történt. Születési napjukat is szívesen fejezték ki egy nagyobb mezőgazdasági munkát említve, úgy mint: szénakaszáláskor születtem. Ez a fajta gondolkodás nagyon tágan kezelte a közel-távol fogalmát. Ne lepődjön meg hát senki, hogy a vidéket járva, bizony sokféle útbaigazítást kaphat, főleg az idősebb emberektől!

A következő alkalommal a hét egyes napjaihoz kötődő munkákról, szokásokról fogok írni.