| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Fekete doboz -1 |
|
bogumil
 |
...Most azonban valahogy minden más. Tóni feszengve ül, száját szóra nyitná, meg nem is. |
Munka után megszomjazva térünk be az Egyujjasba. Ide jár a gyárból kiözönlő izzadt, megfáradt munkássereg munkaidő után, hazafelé menet. Ülünk a zsíros, kopott abrosszal letakart kecskelábú asztalnál egy-egy tányér babgulyás és két korsó sör társaságában. Szemben velem régi cimborám, Tóni. Megszoktuk már a helyet, a rítust.
Most azonban valahogy minden más. Tóni feszengve ül, száját szóra nyitná, meg nem is. A bekanalazott babgulyás visszanyomja a feltörni készülő szavakat. Miután kitöröltük a tányért kenyérbéllel, rám néz fakókék szemeivel, s zavartan megszólal: csapjunk be egy gyorsítót! Megrökönyödve nézek rá, nem szokott ez sohasem rövidet inni, mi üthetett belé?
– Nem bánom – mondom, s a csaposhoz fordulok – Két fél szilvát, Józsi!
– Még két sört – toldja meg Tóni, s elmerengve bámul maga elé.
Kiküldi a csapos az italt, s koccintva lehörpöljük a gyorsítót.
– Mondanom kell valamit cimbora – dörmögi Tóni szája elé emelve a sörös korsót, most meg a sörbe fojtva a mondandóját.
– na, nyögd már ki, mi nyomja a begyedet haver! – sürgetem – mert még nem érünk a végire, mire lemegy a nap.
Tóni nagy kortyokban nyeli a lét. Ádámcsutkája úgy jár a nyaka-bőriben, mint a libának töméskor. Fakókék borjú szemeit rám emeli, majd az asztal lapjához koccintja a kiürült korsót. Egy hajtókára kiitta a nedűt.
– Kapaszkodj meg cimbora: egy hónap múlva nyugdíjas leszek! – dobja be a tompán csengő szavakat a kocsmazajos káoszba.
– Mi, mi hogy nyugdíjas? – ámulok – de hiszen most leszel ötven éves, és máris nyugdíjas? Egy ereje teljében lévő ember? Hihetetlen!
– Már pedig igaz, nyugdíjaznak!
– De miért? Te vagy a legjobb mozdonyvezető! És éppen téged?
– Szóra sem érdemes – legyintett lemondóan, s a csapos felé intett. – Még egy kört Józsikám!
Lehúzva az újabb adag gyorsítót, arca kipirosodott, szinte vörösödött a feje. Dús, deresedő üstökébe túrt, s elkezdte.
– a főnök reggel behivatott. Elmondta kerek perec, hogy tizenkét mozdonyvezetőt elküldenek, mert megszűnik a belső szállítás. Ezen túl bérmunkában végzi a MÁV, s nincs ránk szükség. A MÁV-nak sem kellünk. Van viszont egy lehetőség, mivel nekem megvan a 32 évem a vasútnál, s mindet tengelyen töltöttem, így elmehetek előnyugdíjba. A hátralévő öt évet a gyár fizeti helyettem a nyugdíjintézetnek.
– S te belementél ebbe? Hiszen a mozdony a mindened! Mit csinálsz a mozdony nélkül Tonca?
– na látod, ez az: micsinálok? Lehet, hogy bedilizek az unalomba. Ötvenévesen...
– Rá se ránts, úriembert csinálnak belőled! Kapod a nyugdíjat, csavaroghatsz, nézelődhetsz, ingyen utazhatsz. Kell ennél jobb?
– Igen, mondasz valamit. Most talán élhetem az életemet. A magam életét, mert eddig csak a mozdony, a család volt és semmi más. A gyerekeket kiházasítottam, négy unokám van. Kettecskén majd csak elleszünk az asszonnyal. Most bepótolom mindazt, ami gyerekkoromból kimaradt. Újraélem a gyermekéveket, mert nekem gyerekkorom nem volt... – suttogta, s a folytatást sörbe fojtotta. Mikor lekerült szájáról a korsó, kinyílt a beszédláda.
– Tudod te azt cimbora, mi az, nevelőotthonban élni? Nem, te ezt nem tudhatod. Az apám kőműves volt, jó szakember, de ivott. Hét gyereket csinált az anyámnak, de az még részegesebb volt ... Szegény megfagyott a kocsma mögött, ahova kiment hányni ... Két éves voltam. Semmire sem emlékszem belőle. Nevelőintézetbe adtak bennünket: hetünket négyfelé. Úgy nőttem fel, hogy annyit tudtam, vannak gondozó nénik, meg tanító nénik, meg osztálytársaim...
– Hát bizony szomorú – ingattam a fejem, s nagyot húztam a söröskorsóból – És az apád, az nem látogatott meg soha?
– De igen, egyszer. Tizenkét éves voltam, amikor újra nősült, s eljött, hogy összeszedve bennünket kivigyen magához. Egyszer egy őszi délután szóltak, hogy menjek a beszélőre, mert megjött az apám. Én csak néztem a kis szőrös, borostás, esetlen emberkére, és magam elé mormolva dünnyögtem: ez lenne az apám...? Létezik az, hogy apa? Hiszen én csak azt tudom, hogy nevelő nénik vannak. De hiszen apa, - ...mi az apa?
– Na, ne hülyíts Tonca, hogyhogy nem tudtad mi ez a fogalom?
– Mondom neked haver, nem tudtam, mi az apa, anya. Hát nem érted? Még most sem érted? Nekem senki egy szóval se említette, hogy nekem ilyesmi van, hogy apám...?
– Hát öregem, ebbe én beledöglök, ezt nem bírom ki gyorsító nélkül. Józsi, még két gyorsítót, meg két sört! – adtam ki az ukázt, s feszülten figyeltem a beszédbe belefeledkező Tónit.
– Kivitt az öreg, összeszedett bennünket. A mostohának is volt egy mulyás fia, így voltunk öten, mert a három nagy testvérem már önálló volt. Csak minket, kicsiket szedett össze apám. Az a két év volt maga a pokol, amit velük éltem. Koszosan, rongyosan, szutykosan léteztünk. Apánkat naponta toltuk haza talicskán a kocsmából. A Mulder, a mostoha meg csak azon mesterkedett, hogy veressen meg bennünket az öreggel. Emlékszem, az öcsémet az öreg felemelte a feje fölé és odavágta a földhöz, csak úgy nyekkent! Így nevelt bennünket! Úgyhogy tizennégy évesen jelentkeztem a bányába, vájártanulónak.
El is végeztem a vájár iskolát, de aztán valahogy a mozdony felé kacsintgattam. Vonzott a masina. Elvégeztem a bányában a dieselmozdony-vezetői iskolát, majd ide jöttem a gyárba vasutasnak. Otthagytam a bányát. Harminckét évet töltöttem tengelyen! Mozdonyvezetőként.
És most vége. Holnap lesz az utolsó fuvarom, a hattyúdalom. Számomra meghal a vasút. Holnapután új emberként ébredek. Na, erre igyunk cimborám! – mondta mosolyogva, s réveteg arcával a villanykörte halovány fényébe tekintett.
Mintha istenre emelte volna korsóját. Istenre, aki mindennek a tudója. És ha ő tudja, hogy így kell történnie a dolgoknak, akkor hát, legyen meg Isten akarata!
2.
Azon az utolsó munkanapon furcsa, mondhatni úgy is, hogy meghatározó dolog történt Tóni életében. Megérintette az ezoterika szele.
Szürkület volt, amikor a gurítóra ért. Megállt a gurítás előtt pár méterre, s felnézett az égre. Szemét nem tudta elfordítani a pillanatok alatt keletkező bárányfelhőről. A felhő nőtt, növekedett, majd egy arcot látott. Az arc egyre közelebb jött, hirtelen köd ülte meg az agyát, s fejében kongtak a szavak.
— Ne félj tőlem, mert én vagyok a leghatalmasabb: maga a Teremtő jött el hozzád. Kiválasztottalak – mondta, s egy pillanatra fényes villám hasított Tónink agyába. Egész testét átjárta a delej, s hirtelen eltűnt a mozdony alóla. Ő pedig fellebegett a mindenségbe. A következő pillanatban kifordult a tér, és a negyedik dimenzióban találta magát. Az Úr előtt állt. Az asztalon egy fekete doboz volt elhelyezve, belőle két csatlakozó vezeték csonkja állt ki. Az Úr ráhelyezte tenyerét a dobozra, majd tekintetével Tóni harmadik szemébe égette a kódot. Emberünk úgy rázkódott, mit akibe villám vágott. Körülötte haragos vörösen izzott fel aurája. Mikor véget ért a beégetés, megszólalt az ÚR.
– Téged választottalak ki a feladatra. Egy kincset nyújtok át általad a világnak. Jól jegyezd meg: nem a tiéd, nem csak Magyarországé, hanem az egész emberiségé a kincs. Azért adom ezt a kozmikus generátort neked át, hogy terjeszd el a világon a másolatait, s ne károsítsa tovább az emberiség a környezetet. Ezzel a dobozzal annyi energiát tudtok előállítani, amennyi csak kell. Kimeríthetetlen.
– Uram, leghatalmasabb teremtő Isten! Én nem vagyok erre méltó – hebegte Tóni, de az ÚR leintette.
– De, pontosan te vagy erre méltó! Te, aki megtanultad a parancsokat betartva, a szabályoknak megfelelően munkádat végezni, te képes leszel vakon teljesíteni ezt is.
– De hogyan? Mint kezdjem el? És ki hiszi el nekem? Hogy bizonyítsam be, hogy működik? Uram adj hozzá tudást, akaratot és erőt, hogy véghez is vigyem a tervedet... Kérlek!
– Megkapod. Mindennel felruházlak. Mától a védelmem alatt állsz. Amíg nem fordítod önző, alantas célokra a ládika tudását, amíg nem árulod el a szent ügyet, addig sérthetetlen leszel. S ha feladatodat teljesítetted, akkor itt a helyed a közelemben.
– És mi lesz, ha elcsüggedek, ha megingok... ha ... – motyogta Tóni, de az Úr torkára forrasztotta a szót.
– Mától már más ember vagy. Tested a régi, de a lelked az kozmikus lélekre lett cserélve. A harmadik szemedbe égetett kód által tartom veled a kapcsolatot, és csak az általam beégetett jel lehívására indul és sokszorozódik a gép. Mától az új neved: Zarvavusta Züriel arkangyal, a jövőmegújítás mestere. Nyugodtan rányomtathatod a névjegykártyádra... sőt kötelező.
– Uram – fogta könyörgőre a szót Tóni – ne tedd ezt velem. Nevetségessé válok. Ki hiszi el nekem, kigúnyolnak, azt hiszik, meghibbantam! Zarvavusta ... Még hogy jövőmegújító. Nem, uram, ne tedd ezt velem, kérlek! Könyörgöm. – sivította Tóni a földre vetve magát, de az Úr nem respektálta. Egy pillanat alatt visszafordította a harmadik dimenzióba, és a gurítón találta magát.
Égett a homloka, tüzelt, lüktetett a feje. Egyszerűen nem hitt a szemének, a fülének... Körbetapogatott maga körül és egy szürke vászonzsákba rejtett fekete dobozt tapintott a vezetőülésen maga mellett. Szűzanyám, mi ez? Csak nem? – nyilalt a gondolat belé és kibontva a zsákot, ugyanazt a fekete dobozt találta benne, amit az Úr beprogramozott számára.
– Hát mégis igaz? Uram, leghatalmasabb teremtő Istenem, hát csakugyan meg kell tennem? Nekem? – kérdezte, s az égre tekintve a felhőt kereste tekintetével. Aztán megjelent a felhő, s felragyogott benne az Úr arca. Fejében megszólalt a hang:
– Használd a tudást és az általam adott hatalmat! Láss hozzá mihamarabb!
– De uram, hogyan kezdjem el?
– Az már a te dolgod. – mondta az Úr, s a felhő feloszlott.
Tóni, alias Züriel, magára maradt a ládával és a feladat mázsás súlyával.
– Uramisten, mit tegyek? Ha az asszony ezt megtudja, tüstént elvitet a diliházba! – morfondírozott, és elindult leadni a szerelvényt, a ruháit, a bakancsait, szerszámait, hogy végleg búcsút mondjon a gyárnak, a mozdonynak, előző életének.
|
Ideje: Október 28, péntek, 18:37:45 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Fekete doboz -1" | Belépés/Regisztráció | 5 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: bogumil : Fekete doboz -1 (Pontok: 1)
- mango Ideje: Október 28, péntek, 19:29:30
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Újabb remek életkép...
Tetszik,Bogi, - bár a téma nagyon is szomorú, és talán nagyon is magyar... Sajnos. :( |
|
|
|
|
|
Re: bogumil : Fekete doboz -1 (Pontok: 1)
- Maurice Ideje: Október 28, péntek, 19:56:52
(Adatok | Üzenet küldése) | | apaság...prolisors...eltaszítottság...ezek jutottak eszembe. A vége számomra túl ezotrikus volt...így az összegész nagyon eklektikus. |
|
|
|
|
|
|
