| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Lecseréltek |
|
Tatiana
 |
Vigyázzunk egymás lelkére; törékeny valami... |
A barátnőm lecserélt. Ha férfi lennék, úgy folytatnám, "egy nálam fiatalabbra/gazdagabbra...stb." De nem vagyok férfi; nő vagyok, ráadásul olyan "unalmas", hogy ráadásul semmiféle pikánsabb tartalmat nem adhatok ennek a mondatnak. Nem, ez "csupán" egy régimódi évekre visszatekintő barátság volt, amiben a legérdekesebb szó a "kebel", de még az sem szó szerint véve...
Azért "régimódi", mert ebben a mai, "rohanó" világban - hogy némi frázissal díszítsem - egyre kevesebben lelünk rá lélektársunkra, vagy ha rálelünk, sokszor észre sem vesszük, micsoda kincsre akadtunk vagy hagyjuk elmenni. Nem sokan becsülik meg azt, aki mellettük van, mindig azt látjuk, aki nincs.
Tehát lecserélt. Voltak már ennek jelei: mikor életem valamely vidámabb részletét osztottam meg vele, párkapcsolatom vagy tanulmányi sikereim, csak szomorú pillantást vetett rám és sóhajtott: "Jaj, de örülök neked Tatianám! - s ezt úgy mondta, hogy mindannyiszor rosszul éreztem magam és megfogadtam, hogy ezentúl csak a rossz híreket közlöm vele, mert ő egyedül van és elmondása szerint magányos.
De ez sem teljesen igaz..hiszen ez az egész folyamat, a törés a barátságunkban akkor következett be, mikor vagy egy éve a párom csúnyán szakított velem. Őt, a barátnőmet hívtam fel, ahogy én is ott voltam mellette, mikor élete nagy szerelmét egy reggel felhívta és a vonal túlsó végén egy másik nő nevetését hallotta... Megbeszéltük, lebeszéltük: átjön, vígasztal. Aztán telefonált, hogy inkább Siófokra menne bulizni....
Talán egy évig nemigen beszéltünk ezután.
Idővel párommal kibékültünk, s nekem egyre többször jutott az eszembe. Inetrneten, telefonon kerestem, kedveskedtem neki, épp csak virágot nem küldtem. Mert elborítottak az emlékek: a közös teázások, az éjszakák, mikor hajnalig ültünk a szőnyegen, elemeztük az életet, nevettünk és sírtunk...s tudtuk egymás legtitkosabb gondolatát, álmait, vágyait. Megvan a nyaklánc, aminek a párját nekiadtam, itt sorkaoznak a gyertyák és itt van előttem a karácsonyi ajándéka is, amit pénz híján magam készítettem, s amit már aligha tudok majd neki odaadni.
"Szomorú vagyok ma. Egyedül szeretnék lenni, ne haragudj, hidd el, nagyon szeretlek" - olvasom a gépen, hallom a telefonban mindannyiszor, mikor találkozni hívom. De sajnos kicsi ez a világ, ez a város és sajnos mindig tudomást szerzek Harry Potterről, a hajnalig tartó mulatozásokról, Playstationről, nevetésről, vidámságról.
Ha közös ismerőseinket faggatom, csak széttárják a karjukat: rosszkedvű velük is, morcos, nem válaszol a leveleikre. Ők nem szaladnak utána, nekik nincs annyi közös emlékük, olyan régi barátságuk vele, - könnyebb nekik. És ahogy írtam, manapság már nem divat lélektársakat keresgélni, inkább könnyed ismerősöket.
Az új barátai, akikkel nem szomorú, egészen mások, mint én: vidám, zajos társaság. Én is tudok vidám lenni, de ehhez nincs szükségem sem alkoholra, sem alkalmi kalandokra, inkább jó könyvekre és régi barátokra.
És azt hiszem, különösebben jó ember én sem vagyok, mert a fájdalom mellett, ami egyre rág, ami nem hagy aludni, ott van bennem a sértettség kevésbé nemes érzése is: mi van bennük, ami bennem nincs? Miért pont rájuk cserélt le? Olyanokra, akik nem biztos, hogy álmatlan éjszakákon át töprengenének, mi is történt közöttünk...
Azóta valami megváltozott. A múltkor egy másik jó barátom hívott, ahogy máskor is, és vagy egy órát beszélgettünk. Mikor lerakta, hirtelen rossz érzés tört rám és írtam neki egy levelet, vajon nem beszéltem-e túl sokat, nem voltam-e túl erőltetett, nem bántottam-e meg...Nem azért rakta le, mert elege lett belőlem...? Barátnőm nem értette; elmagyaráztam neki, nem tudom, bennem van-e a hiba és előbb utóbb mindenki lecserél.
A héten egy társaságban sok új embert ismertem meg. Valakivel már régóta "szemeztünk", kerülgettük egymást a neten, éreztük, hogy van bennünk valami hasonló, olyasmi, amire talán érdemes lenne egy barátságot építeni. De valahogy nem megy, mert minden kimondott szavam után azt kérdezem magamtól, jól tettem-e, így kellett mondanom...?
Talán bennem van a hiba...
Kint egészen kellemes az idő, de idebenn valamiért nagyon fázom.
Azt hittem, ha elmondom neki, mit érzek, ahogy így leírtam most, megérti és segít valahogy. Mert az, aki - mint én - sokat ír és még többet beszél, még hisz a szavak erejében, hogy őszinteséggel le lehet rombolni a falakat és korlátokat.
Vajon hány emberrel fogok még találkozni életem során, akiknek elmondom rejtett gondolataim, vágyaim, s döbbenten látom, hogy nem értettek meg...? Egyre inkább azt látom, az emberek nem egy nyelvet beszélnek.
Nem tudom, mit tegyek. El akarom felejteni az egészet, de itt kavarog bennem a harag, a fájdalom és - a sértődöttség.
Lecseréltek.
|
Ideje: December 12, hétfő, 16:48:14 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Lecseréltek" | Belépés/Regisztráció | 8 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Tatiana : Lecseréltek (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: December 12, hétfő, 17:17:01
(Adatok | Üzenet küldése) | | Az a barátság ami minden ok nélkül szakad meg,egyrészt nem állta ki az idő próbáját,másrészt kiüresedett. De,az igazi barátságok sohasem szakadnak félbe.Kisebb,nagyobb mosolyszünetekkel,de elkisérik az embereket a sírig.Erre mindják,hogy sírig tartó barátság. |
|
|
|
|
|
Re: Tatiana : Lecseréltek (Pontok: 1)
- mango Ideje: December 12, hétfő, 17:50:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | ....ez nagyon igaz, és találó, Tatiana:
"Vigyázzunk egymás lelkére; törékeny valami..."
...bizony az. Nagyon kell óvnunk... |
|
|
|
|
|
Re: Tatiana : Lecseréltek (Pontok: 1)
- Tatiana Ideje: December 12, hétfő, 19:33:17
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | aligha volna ez mosolyszünet annál több, de már beérném egy miérttel is; az nagyon kéne, mert én alapvetően egy gyötrődő típus vagyok, aki hetekig, hónapokig rág minden hülyeséget...
Egyébként azt terveztem, hogy holnap csak úgy "meglepem", mikor végez és hazakísérem, de iszonyú hideg van kint és ha elküldene, odafagynának könnyeim az arcomhoz:) |
|
|
|
|
|
Re: Tatiana : Lecseréltek (Pontok: 1)
- soman (soman@vodafone.hu) Ideje: December 13, kedd, 08:05:53
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Először az jutott eszembe, hogy nem is volt az igazi barát, aki csak úgy, lecserélt. Most meg azon gondolkozom, hogy van egy érdekes igazság: Előbb-utóbb az emberek elkerülik az olyan társat, aki állandóan csak szomorúságot, letargiát áraszt magából. Sajnos ez így van. Figyeld meg, mennyivel népszerűbbek azok az emberek, akiknek valószínűleg szintén van valamilyen belső fájdalmuk, mégis pozitív életérzést sugároznak környezetükre. Tudom, nem könnyű depressziós hangulatban vigyorogni, nem is erről van szó, de néha egy kis mosoly megváltoztatja életünket. Lássuk meg mindennek a szebb oldalát is! Az apró örömök éltetik a boldogságot. Több frázist most nem csattogtatok. :))) |
|
|
|
|
|
Re: Tatiana : Lecseréltek (Pontok: 1)
- csingi Ideje: December 13, kedd, 14:07:32
(Adatok | Üzenet küldése) | | Szíven ütött a téma, mert én is sokszor gondolkodtam már a jelenségről, amiről az írásod szól. Néha az az érzésem támad, mintha fárasztó lenne az emberek számára a mélyebb érzés, vagy valami kötelezettségnek érzik. Talán ezért menekülnek a felületesség felé, holott érzik a szükségességét a bizalomnak és szenvednek a hiányától. |
|
|
|
|
|
|
