| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Magyarok a sarkkörön túl III. rész |
|
lacoba
 |
"Néhány képeslapváltás után azonban hirtelen elment. A sarki embereket gyorsabban szólítja magához a lappok Istene, még ha magyar is a lelke." |
Jól elvagyunk itt a sarkkörön túl. Egészen jól rászoktunk az északi néhány órás nappal rendjére. Azonban ez a hideg! Iszonyatos! Nappal 20-25, éjjel 30 fölött. Nono! Ne álmodozzunk! Mínuszban. Ha túrázol – a derékig érő hóban –, tényleg ki kell tartani hazáig a pisi-misivel.
Nem egy leányálom az edzés sem! Szinte hajnalnak tűnik, amikor kiérünk. A parkolóban rádugom az autó beépített csatiját (ezért alap-szerelvény az autóba beépített aksi-töltő) a minden parkolóhelyhez kiépített hálózatra, össze a motyó és mehetünk. Nem mondom, hogy a versenyzőknek könnyű, de talán a 2-3 órás mozgás jobb hőfokot parancsol a szervezetre, mint a pálya egyengetése. Az edzés végén aztán már meg sem ismerném a gyerekeimet, ha nem tudnám milyen szerelésük van. Arcról semmiképpen sem, hiszen a ki-belégzett pára álarcot épít mindegyikük ábrázata helyére. Igazi küzdelem az odafagyott mindent levakarni. Aztán rohanás a kocsihoz és a lehető leggyorsabban a zuhany és a szauna. Ez a monotónia diadala. Szinte mindennap.
Ma a délutáni estében pecázni megyünk, olvaszt hitetlenséget Matty arcunkra. Kajdy és a többiek: köszönik nem kérik. Naná, hogy én megyek! Beöltözök rendesen. Egyik zsebembe kis morzsikálni való, másikba az itteni túlélési készlet Kecskeméti fütyülőse. Matty jobban felpakol a szkídó (motoros szán) után kötött zárt ládába. Ezt leginkább egy tető-síbaghoz tudnám hasonlítani. Az ajtóba kigyülekezett csapat úgy búcsúztat, mintha már előre a gyászbeszéden dolgoznának. Mielőtt indulnánk, a szakácsunk még rám terít egy hatalmas bundát. Iszonyú nehéz, szinte szét kell terpesztenem a lábam, nehogy benyomjon a méternyi hóba. Állítólag Ő lőtte, és medve. Mindegy. Iszonyúan büdös és eszméletlenül nehéz. Szinte gurulok a sok gönctől. Nem is kéne semmit csinálni, csak utána kötni a szkídónak, s már gurulhatna is a szerelvény.
Egy rántás és máris a Torniojoki közepe felé tartunk. Ott a határ is, de itt ez senkit nem zavar. Lehet, hogy nem is tudják merre húzódik. Ja kérem! Ez nem Közép-Európa. Nem tudom én sem, hogy nem-e éppen Svédországban lapátolom a havat? Úgy bizony! Itt a pecázás azzal kezdődik, hogy nagyjából öt méter átmérőjű körből ki kell lapátolni a havat. Nagyon sokat. Egy méter a friss hó és még alatta is lenne, de az már jéggé nőtte ki magát... Lapátolunk... Lekerül a maci... Lapátolunk... Újabb gönc kerül pihenőre... Újabb sor, aztán a végén már csak a melegítő van rajtunk, no és persze a belső melegítő. Időnként meg-meg kell húzogatni a kecskeméti fittyentőset is. Sosem ittam még ennyit meg egyszerre. Lehet, hogy az új rekordom meg fogja haladni a hat kortyot is? Ha így haladunk, biztos. Egyébként azon kívül észre sem veszem, hogy gyöngyözik a homlokom rendesen. El van ez találva: egy korty, s néhány lapát után már a homlokomról törlöm... Aztán újabb... No végre! Ekkora lesz... Matty nyakig van a boxban elővesz egy érdekes szerkezetet, ráköti az aksira és fúr. Fúrja a lyukat. Én meg szedem a különös szerzet által kitermelt jeget... Fázom. Naná! Hogyne fázna az ember mínusz 25 körül. Visszakerül az egyberészes... Fúrás-jégszedés... Újabb fúrás... lassan már a nagymedve is rám kerül, pedig már lehet, hogy a tizedik kortynál tartok... Végre víz! Talán egy méter után. Itt a bátonyi Imre barátom jól megélne, aki a tanári fizetését egy kis kútfúrással csiszolta egyenesbe. Kész a lyuk. Talán olyan 20 centi átmérőjűre bővítjük és előkerülnek a pecák! Ahogy meglátom; teljesen eldobom az agyam. Akárcsak egy zsebpeca. Szakadjak meg, ha nem így van. No persze jó! Ez kicsit csicsásabb. Teleszkópos. Olyan amilyen a mi tavunkon csak két-három embernek adatott meg odahaza. Kihúzva ez kérem vágja az 50 centit. Rá a csali a külön termoszból, nehogy kifagyjon szegény pirosas színű gilisztaszerűség. Lecsápol még két ágast, s keresztbe a lyuk elé teszi, miközben a horog és a szerelék a lyukon át már le is ballagott. Talán olyan 3 méter lehet rajta a damil. Világos, hogy orsón! Néha azt hiszem egy viccben vagyok főszereplő. Hogy itt van hal? Erősen kétlem, de nem mutatom. Aztán egyszerre csak elkészülünk, és még egyet leenged, csak azt a lyuk másik felére állványozza be...
Várunk! Mióta nekifogtunk, egy szót sem szóltunk. Matty lojális velem, én pedig szó nélkül kisejtem; mit kell csinálnom... Most is ilyen pillanathoz érkeztünk. Egy – szintén teleszkópos – hosszú nyelű majdnemszedőkanállal kell kimeregetnem az éppen már fagyni készülő kásás vizet a lyukból. Ez egy hős feladat. Szinte folyamatosan kell szednem. Ahogy múlik az idő, még szaporábban... El vagyok ezzel a munkával is, miközben nézelődésre is van idő. A közelben csak a mi lámpáink világítanak az öt méteres körünkben, de azért látom, hogy majdnem a folyó közepén vagyunk. Szépen ellátni a mi kis faházkomplexumunkig. A másik irányba is kandikálnak kisebb fények, de azért az messzebb van. Már majdnem verset írok gondolatban amikor csilingelés, berregés... Mint az ébresztőóra... Matty ugrik, én pedig bőszebben szedem a jégkását... Húz ide, húz oda... Rajta van. A mindenit! Erőszakos, kócol össze mindent, de végre kibukkan a feje. Onnét már nincs visszaút. Hosszú. Olyasmi mintha pisztráng lenne, de egy kicsit angolnásítva van. Keresném a merítőhálót, de a barátom valamit nagyon integet mutogat. Híjj az anyját! A másikon is van. Tekerném, de a már szinte a jég tetején lévő példányon keresztül-kasul van tekeredve. Gyorsan kikapom a sikamlós testét és nincs mese, mint a pecabuta építőmunkások a tavon el kezdek vele szaladni – már amennyire a rengeteg gúnyától tudok. Matty hatalmas kacagástól kísérve rövidesen eléri a jég szélét, ott már segít neki, hogy betaláljon a lyukunkba és a következő pillanatban már a parton is. No! Nem annyira, inkább jégen. Mire kicserkészem a szájából a horgot, már szinte csonttá fagyott...
Halat fogtunk. Hihetetlen. A sarkkörön túl. Mínusz ezerben... Döbbenetes. Most már be kell vallanom, hogy nem hittem benne, amikor elindultunk. Egy jó brahinak tartottam, ezért is vágtam bele. Most meg – félóra alatt – már pakolunk, hiszen belógattuk-kihúztuk, belógattuk-kihúztuk. Mire újra csaliztuk az egyiket már a másik jött is kifelé. Ha jól számolom tíz darabot fogtunk, de a lyuk már annyira kezdett beszűkülni, hogy fittyentettünk egyet még az üveg aljáról, s indulunk. Áttörünk a saját magunk építette akadályon és irány... A francba! Nem jó irányba megyünk. Lökdösöm a hátát, de kezét a magasba emelve mutatja, hogy ELŐRE!
Negyedóra múlva érjük a célt. Egy sarki kocsma – elnézést a viccelődésért – de az. Csak amúgy egy kicsit más. Először még valami útlevél-ellenőrző állomásnak nézett ki (kicsit rinyáztam is hiszen nekünk igazából Svédországba nemhogy csak útlevél, de még vízum is dukálna). Amikor aztán belépünk... Hamisítatlan sarki kocsma... Svédországban, ahová éppen most disszidáltam, merthogy olcsó az ital és lehet kapni... Vágni lehet a füstöt és a hangzavart... A tűt nem lehetne leejteni... Zsuga, zene... Ha nem velem történik el sem hiszem... Matty már megjárta a pultot, és egy 3-4 decis körüli üveget nyom a kezembe. Ez itt egyen-felszerelés. Ettől csak nagyobb van. Poharat nem használnak, mert így nem kell mosogatni, meg akkor hatalmas a veszteség, hiszen a pohárra is tapad a drága nedűből. Hogy honnét tudom? Ha elmondom leszakad a gambicsa, az biztos:
Belehúzok az üvegembe, miután összeütöttük az oldalát a nagy pecás barátommal. Jól esik, de azért végigszalad rajtam a szokásos nemissza borzadás. Ahogy kicsit jobban körülnézek, nem igazán látok félrészeget, csak annál inkább. Ismét koccintunk:
- Egeszsgeregeret! - próbálkozik szőke pajtásom, a kimondhatatlannal.
- E-gész-sé-ged-re! - szótagolom neki a leckét.
- Egeszégseder! - örül, de érzi Ő is, hogy ez még nem az igazi.
Már éppen szeretném újra szótagolni a nyelvtörőt, amikor a vállamra teszi a kezét valaki, és jó igazi dörgedelmes hangon azt mondja:
- Egészségedre magyar! Hogy a kurva égbe kerűsz te ide?
Olyan erős, igazi bikahang, hogy az egész krimó egy pillanatra elcsendesedik. Miközben lassan megfordulok hátra, már mindenki engem követ a szemével. Egy hatalmas nagy ember áll mögöttem. Öltözékéről, amolyan igazi sarki embernek hinnéd, de a bajusza! Az az igazi harcsabajusz, mint a felvégi Josko bá'-é. Alig érem el a 180 fokot úgy átölel, hogy ha nem lennék ennyire beöltözve össze is roppannék!
- Szevasz! - dübörgi, olyan igazi bagóbűzös hangon. - Én vagyok Farkas Gyuszi, Fehérvárrú'
- Szevasz! Én pedig Földi Laci Zagyváról, Salgótarján mellől.
- Mi szél hozott erre? Már van tíz éve is, hogy magyar ember járt itt a világvégén.
Elmondom én is, hogyan miként, mi járatban. Miközben az örömtől ragyogó arcát le sem veszi rólam... és mondja, mondja, hogy '56, meg hogy favágó, aztán család, hogy még a szülei halálát is csak egy hónap múlva tudta meg, két gyerek, meg szép finn asszony. Mindeközben – többször is – amúgy igazian, jó magyar módjára hegyesre pedri a bajuszát. Folyamatosan beszélünk. Inkább Ő, de néha nehezen én is szóhoz jutok, amikor egy-egy elfelejtett szót kell kitalálnom, mint sok más hasonló alkalommal.
Nem tudom mennyi ideje beszélgetünk, de már túljutottunk azon is, hogy miért is kell a vodkát üvegből inni. Közben Mattyra téved a tekintetem, aki eddig csendes mozinézőként izgult végig egy ilyen nagy találkozást. Látom tanácstalanságát, és enyhén sürgető tekintetét elkapva az órámra nézek. Hú! 10 óra.
- Gyuszikám! Sajnos mennünk kéne!
- Igyatok még egyet!
- Már nem lehet, tudod a gyerekek!
- Jaj! Bizony! Nekem is sürgetős, mert reggel menni kell! - Újabb gyönyörűségeset penderít a bajszán és biztosra ígérteti, hogy vasárnap elmegyünk hozzájuk ebédre. Mattyval még egyeztetik a helyet és sajnos indulunk. Kikísérés közben az ajtóból még visszafordul és a majdnemmagyarulmondjamégsemértem néhány szó után azt kiáltja, mint egy karmester:
- Szevasz magyar! - utána pedig az egész kocsma kórusban:
- Szevasz magyar!
Megjegyzés: Gyuszi barátommal még háromszor látogattuk meg a sarki kocsmát, azt a sarki kocsmát, ami nem is úgy sarki, amúgy félvállról, hanem úgy igazán. Azóta az élet nem vitte arra utamat. Családját is megismerhettem, akikre sok magyar szót hagyott a sarki magyar. Néhány képeslapváltás után azonban hirtelen elment. A sarki embereket gyorsabban szólítja magához a lappok Istene, még ha magyar is a lelke.
|
Ideje: Január 19, csütörtök, 14:16:05 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Magyarok a sarkkörön túl III. rész" | Belépés/Regisztráció | 13 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Magyarok a sarkkörön túl III. rész (Pontok: 1)
- mango Ideje: Január 19, csütörtök, 14:19:13
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Laco bá :)
Remek a stílus, élvezetes, lebilincselő a történés, jó hangulatú az írás: nagyszerű sorozat volt :)) |
|
|
|
|
|
Re: Magyarok a sarkkörön túl III. rész (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Január 19, csütörtök, 14:58:23
(Adatok | Üzenet küldése) | | nagyon hangulatosan írtad meg.Szinte az az embernek az érzése,hogy egy ülésben(mint a festők),egy svungban irtad.Én,amikor a déli sakon voltam Usuajában,és két napot időztünk a Beige csatornán az volt ilyen hideg,de örökké emlékezetes út. |
|
|
|
|
|
Re: Magyarok a sarkkörön túl III. rész (Pontok: 1)
- Julianna (oredit.1@posta.net) Ideje: Január 19, csütörtök, 20:48:25
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ezt a részt is élvezettel olvastam, kissé megborzadtam, a minuszokra gondolva. És a nemes boszú jutott eszembe. Köszönöm, hogy olvashattalak. |
|
|
|
|
|
Re: Magyarok a sarkkörön túl III. rész (Pontok: 1)
- soman (soman@vodafone.hu) Ideje: Január 20, péntek, 04:37:44
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ezek után hogyan mondja az ember gyermeke, hogy hideg van nálunk?
Élvezettel olvastam minden sorod, az edzést, a halászkalandot, a találkozást Gyuszival, szegényt isten nyugosztalja, én is Fehérvárról származom, csak nem kerültem olyan messze, nagyon pazar élményt nyújt beszámolód. |
|
|
|
|
|
Re: Magyarok a sarkkörön túl III. rész (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Január 21, szombat, 17:31:58
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hú ez nem semmi utazás... Nagyon tetszik. Úgy írsz, hogy szinte éreztem a hideget is. Szegény hazánkfiát sajnálom, de jó, hogy találkoztál vele. Hatalmas élmény lehetett....:)))))) Szeretettel Anna :)))) |
|
|
|
|
|
|
