Küzdőtér |
|
|
|
|
Gyertyaszentelő Boldogasszony |
|
Lacoba
|
A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. |
(FEBRUÁR 2.) Gyertyaszentelő Boldogasszony (Mária tisztulásának napja, görögül Hypapanté, vagyis találkozás; amikor a világ világosságát, Jézust a mózesi törvény szerint bemutatta a templomban) A régi rómaiak Mars anyjának tiszteletére, minden ötödik esztendőben égő fáklyákkal és szövétmékekkel (gyertya, fáklya) járták a határt e napon. A kereszténységben égő gyertyákkal kerülték a szentegyházat, néhol a határt is, ünnepelve, hogy Mária „világos", mentes a bűntől; s ünnepeltek a gyertya példázatával is: a gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent lelke, a tűz pedig, a világosság az ő istensége. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.
A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A középkorban ezen a napon először a tüzet áldották meg, ennél gyújtották aztán meg a gyertyát. Simeón és Anna a templomban bemutatott Jézust, akiről immár nemcsak hallottak, hanem meg is tapinthatták a világ világosságának nevezte, ennek jelképe a szentelt gyertya, amely foganatos égiháború, villámlás, jégeső és a gonosz kísértése ellen. Régebben a sublót vagy láda fiában tartották, vagy halványkék szalaggal átkötve a falra akasztották, némely helyen a szent sarok, a házi oltár éke volt. Főképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette; de égett vízkereszti házszentelésnél is.
Gyerekkoromban Vitéz mamám Mária-gyertyának nevezte a szentelt gyertyát, és a szobán belüli imádkozási helyén gyújtotta meg. Szép masni volt köve rá. Ezt gyújtotta meg akkor is, amikor a rokonságból halt meg valaki. A zagyvaiak azt tartották, hogyha a szenteléskor egyenes lánggal ég a gyertya, szép, erősszárú lesz a termés. Ha netalán eloltja a huzat vagy a szél, fel kell készülni a nehéz évre, a gyengébb termésre. Szentelt gyertyát gyújtottak a felpuffadt Bori tehenünk mellett is, de ezzel segítettek például Kocának az elléskor is. A szentelt gyertya végig kísérte a hívő emberek egész életét. Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony feküdt. A halottaságynál is szentelt gyertya égett. A siratóasszonyok hónapokig beszéltek róla, ha véletlenül valakinek nem volt otthon szentelt gyertyája: „Keépzelheted! Meé’ gyertyaója se’ voót odahaza ’la! Úgy szalattak a hidegedeésre a papho’.” „Meé rendes gyertyaója se voót, csak amoljan csutka, az eégett szegeénynek.”
Aztán különféle nyavalyák ellen is jó szolgálatot tett. Elmúlt Dodi unokacsém fejfájása, amikor a feje mögé tartották. Nem is sírt tovább. Zoli viszont annak ellenére nehezen kezdett beszélni, hogy csippentettek egy kis darabot a nyelve alá. „Az is lehet, hogy meg se tudott voóna szoólalnyi anneékű.” A ház tüzét is újraindították február másnapján. Hagyták teljesen kialudni. Jól kihamuzták a spathétot (négylábú konyhai tűzhely), megtakarítgatták a kutácsot (piszkavas), a lapátot. A hamust, a szenesládát, a sparhétalját pormentesre pucolták, újragrafitozták a platnyit (a tűzhely öntöttvas teteje), síkporral (a gyárból hozták, ahol alkatrészeket tisztítottak vele) kifényesítették a nikkelezett részeket, majd a szentelt gyertyáról gyújtották meg. Ez aztán Pünkösdig égett, egyfolytában. Mindig az előző parázsról gyújtottak új tüzet. Rossz előjelnek tartották, ha netán kialudt, tavaszig.
Ezeket a zagyvai szokásokat Vitéz mamám, Lakatos Rozi elmondásai, illetve a vele kapcsolatos megfigyeléseim alapján jegyeztem le.
|
Ideje: Február 01, szerda, 18:10:42 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
|
|
|
|
|
"Gyertyaszentelő Boldogasszony" | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
| Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Gyertyaszentelő Boldogasszony (Pontok: 1) - bogumil Ideje: Február 01, szerda, 18:43:50 (Adatok | Üzenet küldése) | Tudom értékelni,hogy megirod,s ezáltal átmented az utókornak ezeket a népi szokásokat. |
|
|
|
|
|
Re: Gyertyaszentelő Boldogasszony (Pontok: 1) - soman (soman@vodafone.hu) Ideje: Február 02, csütörtök, 06:37:38 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Jók ezek az írásaid. Engem legjobban mindig az érdekességek érintenek meg, mint pld. ennek a cikknek a második része, melyben a gyógyításokkal, hiedelmekkel kapcsolatos rész van. |
|
|
|
|
|
Re: Gyertyaszentelő Boldogasszony (Pontok: 1) - mango Ideje: Február 02, csütörtök, 09:30:55 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Megint újakat tudtam meg általad...
Köszönöm, Laco bá :)) |
|
|
|
|
|
Re: Gyertyaszentelő Boldogasszony (Pontok: 1) - Maurice Ideje: Február 03, péntek, 07:37:58 (Adatok | Üzenet küldése) | Újból örömmel olvastam érdekes és megvilágosító, informatív írásodat, melynek stílusa is kitűnő. |
|
|
|
|
|
Re: Gyertyaszentelő Boldogasszony (Pontok: 1) - bavaraklu Ideje: Február 03, péntek, 08:48:11 (Adatok | Üzenet küldése) | A nagyszüleim Maconkán laktak. Sajnos már nincs hova menni, de még emlékszem erre a tűzrakásos, takarításos dologra. Azt nem tudtam, hogy mihez kötődött, csak hogy volt, mert ők is kitakarították rendesen a téglakemencét, mert még náluk téglából volt rakva és a teteje és az ajtaja volt vasból. Egyszer azt is mesélték, hogy amikor még nagyon szegények voltak cska egy tégladarab volt a kemenceajtó helyén. A tégla ingyért volt, mert itt a téglagyár. Nagyon tetszett az írás. |
|
|
|
|
|
|