Akkor én - amatör néprajzosként - ezen nem lepõdtem meg, mivel faluhelyen ez a szemmelverés elleni védelem egyik módja volt.
Meglehet igencsak - és megmosolyogtatóan szelektív - ez a szokás, ugyanis anyám azt mondta, hogy mi bizony nem lettünk megköpködve, mivel nem voltunk szépek. Igaz, legalább már értem azt a sok babonázó szempillantást!
Gyermekeik védelme mellett, az elmúlt idõk parasztembere nagy hangsúlyt fektetett háziállatainak betegségtõl, dögvésztõl való ovása érdekében. A tûznek, mint természetfeletti lényként ismert jelenségnek itt is jelentõs szerepe volt, hiszen a tûz melléktermékeit : parázs, hamu, füst, korom, egyaránt felhasználták e bajelhárító praktikák során.Korommal kevert vizet itattak a tyúkokkal, széndarabokkal kenték be az állatokat, vagy itatóvizükbe dobtak parazsat, ami hitük szerint megóvta õket mindenféle betegségtõl.
Varázserõvel felruházott, gonoszt elûzõ eszközökkel is találkozhatunk talán még manapság is a hétköznapokban.Ki ne hallott volna a szerencsét hozó patkóról, vagy a jégesõ közeledtekor az udvarra kidobott sütõlapátról. Az istállóajtóba, a varázserejûnek gondolt nyírfából készült vesszõseprût tették. Az idõ múlásával, az eszközök fejlõdésével bizony elmaradtak bizonyos szokások - hiszen egyre kevesebb a háznál tartott lovak száma-, vagy éppen kiváltotta azt más eszköz, hiszen a "gonosz" ellen megfelelt idõvel a cirokseprû is. Elterjedt szokás volt például a kenyér sütéskor a tûz megetetése egy darab tésztával, de hol van már manapság a háznál sütött kenyerek illata!
A parasztság körében elterjedt volt az átok erejében rejlõ hit. Baj esetén fel merült a gyanú, hogy az illetõt megátkozták. Úgy tartották, hogy az átok arra száll, aki "érdemes "rá, sõt kimondójára is visszaszállhat. A ma általánosan ismert szitkozódások, pld. a legismertebb : a fene egyen meg-, lényegében formailag átoknak tekinthetõk, igaz manapság beszédformulának számítanak, és elvesztették átoknak minõsülõ jellemzõiket.

A ráolvasást pedig éppen az átkok ellen, azok kivédésére, elriasztására, megelõzésére alkalmazták. Nagyon fontos eleme a ráolvasásnak, mint a szómágia eszközének történetében, hogy a hit szerint csak a pontosan elmondott szavaknak van meg a mágikus ereje, így azok eredeti formájukban öröklõdték, jól lehet megõrizve ezzel néhány már nem értett elemet is. Legszembetûnõbb viszont a betegséget gyógyító ráolvasások szinte teljes kipusztulása, noha ezekbõl volt valaha a legtöbb.
Külön érdemes szót említeni a szerelmi varázslatokról, és jóslatokról, amelyek általában azt a célt szolgálták, hogy tartós legyen a fiatalok kapcsolata. Ilyen szokás volt a bocskor, vagy kapcafõzés, a megtartani kívánt legény megetetése valamilyen szerelemgerjesztõ szernek az ételbe rejtésével. Növényi, állati, ásványi eredetû anyagokat használtak, de gyakori volt, hogy a lány saját nyálát, haját, körmének darabját fõzte az étekbe. Ellenkezõ célzattal, azaz a szerelmesek, házasok elhidegülését célzó varászlásokkal is élt a régmúlt embere, amelyek azonban drasztikusabbak, undorkeltõek voltak. A szerelmi jóslások pedig az eladósorban levõ leányok kedvelt szórakozása volt.Katicabogarat kézben tartva, és röptetve pld. a repülés irányából bizton lehetett tudni a leendõbeli lakhelyét. Karácsony éjszakáján, meztelenül tükör elé álló pedig megláthatta abban a férjét.

Manapság kihaltak ezek a szokások, igaz hol van már az a fonó is, ahol mindenfajta varázslat nélkül, a szem, és a tánc nyelvén, amúgy igazán felelgetett egymásnak leány és legény?