| Küzdőtér |
|
|
|
 |
A bölcső (I. rész) |
|
fenyesi
 |
Az olvasó talán emlékszik a gyermekkoromat idéző elbeszélésemre,amelyben említést tettem találkozásomra gyermekkori barátommal, Kelemennel. Akkor ígértem, hogy egyszer megírom annak az éjszakai beszélgetésnek a történetét. Az író most állja a szavát.
|
Magasan állt a víz. A parti fák törzsét csapkodták a hullámok, a vadkacsák szaporán eveztek lábaikkal, hogy valahogy megmaradjanak a vízen. Barátomék szerint - akik már nem először jártak errefelé-, ez már csak az ár vége. A folyó tetőzött, és a víz hamarosan visszahúzódik megszokott iramába. Én először voltam ilyen túrán, halászladikot sohasem irányítgattam, meg úszni is bizonytalanul tudok még a mai napig is, de fiatal, és merész voltam, így - igaz remegő lábakkal, de - nagy elszántsággal léptem be a ladik széles aljába. Mire leültem, és az evezőt a kezembe vettem, a víz már el is kapott, és jó húszméternyire elsodort a másik csónaktól. Az előző este már megfigyelt mozdulatokat idézve, nem kevés erőfeszítés által azért sikerült az alkalmatosságot a túlsó part felé kormányoznom. Azért közel a parthoz nem lehetett menni, mert az ártérbe növekvő bokrok közé könnyen beszorultunk volna, de idővel annyira megszoktam a ladik mozgását, hogy már elégedettséggel nézegethettem a parti tájakat, a vízi madarakat, ahogy jöttünkre hangos szárnycsapkodásokkal felvágtak a felhőfoszlányos égre.
A folyó fenséges, és hatalmas volt. A nap kegyetlenül sütött, így megörültünk, amikor csónakunk alja olykor rásiklott egy-egy víz alatti homokdombra, alkalmat adva a kiszállásra, és egy merülésre a langyos folyamban. Késő délután egy apró szabolcsi falu kompjához érkeztünk. Festő barátomnak annyira megtetszett a komp, meg a környék is, hogy szerette volna lerajzolni. Elhatároztuk, hogy itt töltjük az éjszakát, mivel barátunk kizárólag a hajnali komp látványát szerette volna megörökíteni. Idős ember igazgatta a járműveket, meg kötötte ki az átkelőt, egy fiatalabb meg a kormány mögött állt, megálláskor meg nála lehetett jegyet váltani is. Ahogy ott a parton egy árvíz tépte facsonknak dőlve bámulom a komp szorgoskodását, meg figyelem az embereket, a fiatalabb mozdulatai, szavai egyre ismerősebbek lesznek. Olyan érzésem volt, hogy ezt az embert én ismerem valahonnan. Verejtékezni kezdtem, szívverésem is meggyorsult, még a remegés is rámjött, olyan, mint amikor egyetlen egyszer loptunk a Közértből, és az izgalomtól, hogy rajtakapnak minket, félig vakon, süketen botorkáltunk kifelé az ajtón. Közelebb mentem, és amikor a fiatalabb felém nézett, csak megállt az öngyújtó a kezében. Füle mögé szúrta a cigarettát, beleugrott a sekély vízbe, úgy szaladt felém. Lám csak! Ő egy percet sem gondolkodott, ki lehetek! Átölelt, megszorongatott, alig kaptam levegőt. Még mindig elég bizonytalan lehettem, mert csak rám kiált, hogy: „Mi van apuskám, hát nem ismersz meg?” Na, ő volt az én gyermekkori pajtásom, a Kelemen. Akkor már bizony ott gombócozott valami a torkomban. Hadarva elmesélte, hogy itt lakik a szomszéd faluban, négy gyermeke van, a felesége meg úgy leveri a derekát, ha estére beszámolva rólam, nélkülem megy haza, tán még az istállóba is kiköti az ökör mellé. Úgy készüljek hát, hogy este nyolcra itt van értem. Újra megszorongatott, majd szaladt vissza a kompra. Egyszer még visszanézett, leadta azt a régi, egyezményes, és titkos gyermekkori jelünket, majd beindította a motort. Estére ott is volt értem egy öreg Pannónia motorral, maga mögé ültetett, és elindultunk a falu felé.
Van valami örök a természetben. Ahogy mögötte ülve elnéztem a tájat, hittem, hogy ezelőtt ötven, talán száz évvel ezelőtt is ugyanezt láthatta az utazó. A parttól elkanyarodva előbb egy kiskocsma mellett haladtunk el. Az épület előtt kutya hevert a porban, a motor hangjára éppen csak megbillentette a fülét. Két ember a küszöbre telepedve sörözgetett. Egyikük olyanforma kalapot viselt, mint az én Gyula bátyám, úgy harminc évvel ezelőtt, az innen jó százhatvan kilométerre fekvő határszéli szabolcsi faluban. Másikuk lábait hosszan kinyújtva nagy cigarettafüstbe burkolózva mélázott, majd odakiáltott valamit Kelemennek, ő meg visszaintett válaszul. A kocsma valamikor talán fogadó lehetett. Olyan hely, amelyről népdalok örökítik át a betyárok cselekedeteit, olyan része a világ egészének, ahol emberemlékezet óta ugyanarról a helyről köszön a kocsmáros a betérőnek. Az a hely meg van jelölve. Szent erő van benne, az utazók védőszentje őrzi azt a helyet. A kocsma mellett még egy gémeskutat is felfedezek. A gém tetején madár gubbaszt, tollát borzolja a könnyű szél. Egy a jegenyefák között vezetett útra kanyarodunk. A fákon túl kukoricás suhog, néhány napraforgó nyújtózkodik kacéran a zöldülő táblában. Egy helyen az út visszatért a folyó irányával megegyezően. Kelemen akkor megállította a motort, intette, hogy szálljak le.
A part itt magasabban volt, és el lehetett látni messze a folyót, meg a csonka fűzfához megkötött kompot is. Kelemen megtörölte kézfejével a homlokát, elővett egy gyűrt doboz cigarettát, odakínálta felém. Rágyújtottunk. A nap éppen alábukott valahol a távolban. A túlparton egy tehéncsorda ballagott a parttól egyre távolabb, szürke vontató mormogott a folyásiránnyal szemben. A kompon észre vettem az öreget, Kelemen társát. A korlátnak támaszkodva cigarettázott, zsebrádiója hangját elhozta felénk a víz. Amúgy csak bámulta a vizet. Kelemen füttyentett egyet úgy az ujjaival, ahogy már gyermekkorában is tudott, amit én sohasem tudtam megtanulni. Az öreg felnézett, visszaintett. Nekem úgy tűnt, minden este így teszik. Az éjszaka folyamán aztán ez be is bizonyosodott. Mi akkor nem szóltunk egymáshoz semmit. Egy jó tíz perc után aztán elindultunk újra. A falu úgy két kilométernyire lehetett még. Ahogy közeledtünk, út menti kereszt mellett vitt az út. Tövében befőttes üvegben, mezei virágokból való csokor, körötte gondosan kigazolva. A faluban alig járt valaki. Igaz, itt még tartja magát, hogy a tyúkokkal fekszenek az emberek. Csak a templommal szemközti, egykoron tejbegyűjtőnek használt épület előtt álldogált egy fiatalasszony, nagy beszélgetésben egy nagy termetű, barna képű emberrel. A férfi a nő kerékpárjának kormányát csapkodva magyarázott valamit. Jöttünkre mindketten odaköszöntek. Kelemenék háza a főút egyik kanyarában állt. Pontosabban, az utca felé közelebb, egy régi tornácos, kicsit megroggyant ház mögé építkeztek közvetlenül. A motor hangjára egy nagy loboncos, meg egy kis ugri-bugri kutya szaladt a kapu felé, nagy csaholásokkal. Kelemen csak egyet szólt aztán nagy meghunyászkodva szagolgatták nadrágom szárát. Egyszerre két apróság ugrik elő a tornác sarkából, és döntenék szinte fel az én Kelemen pajtásomat. Az meg csak felkapja egyiket a másik után, és ülteti mindkettőt az ülésre, úgy megyünk az udvaron beljebb. Egészen a fészerig motorozik velük, ott aztán Kelemen elébem állítja őket, azok meg ízes tájszólással bemutatkoznak, de még csókot is adnak, amitől úgy megremegek, hogy a szívem is beledobban. Akkor aztán csak nyúzzák az apjukat, hogy bizony talán hozott nekik valamit a folyóról. Persze, hogy hozott. Folyami kagylóház egy-egy felét nyújtja nekik, azok meg hangoskodva, egymást túlkiabálva szaladnak be a házba. Kelemen örömmel néz utánuk, látom az arcán, hogy helyén van neki itt minden. A kutya, ahogy már a motor kerekét szaglássza, az ikrek meztelen lábszárainak mozgása, a nyíló ajtóban megjelenő asszony alakja. Mert az is kinézett elénk. Fekete hajú, széles csípőjű, telt formájú. A férjével összecsókolózik, támasztja kezét a férfi mellkasához, nekem Jó estéttel köszön, de amikor kiderül ki vagyok, összecsapja a kezeit, erősen megölel, és kéri, hogy tegeződjünk. Kelemen aztán beljebb tuszkol a küszöbről. Az előszobában Házi áldás a falon, meg egy képeslapból kivágott falinaptár, gyermekkezek alkotta színes képek, dísztányérok, meg egy kakukkos óra.
Az előszoba végéből nyíló konyhából meg lép elénk a nagylány. Apját csókolja, nekem kezet nyújt. Tenyere kicsit nyirkos, nála még a konyharuha, amiben az imént törölte meg. Tizenhét éves, a megyeszékhelyen tanul. Óvónőnek készül. Haja gondosan összefogva, szeme ragyog, elnézően néz rám, amikor az ikrek egymást lökdösve mutatják neki apjuk ajándékát. Az asszony aztán apja felől kérdezi az urát, de az csak a folyó felé bök a fejével. Az öreg, akit a kompon láttam tehát a Kelemen apósa. Kiderül aztán, hogy egy éve temették el az asszony édesanyját, Kelemen anyósát. Az öreg azóta inkább csak a folyó mellet szeret megmaradni. Gyakran a kompon éjszakázik.
Kelemen aztán körbevezet a házban. Az előszobából nyílik egy tágas nappali, ami a szülői háló is egyben. Az ikrek osztoznak egy szobán, de a felnőtté növekvő lánynak, meg a legnagyobb gyereknek, a szomszéd megyében tanuló fiúnak, külön szobája van már. Kelemennel aztán megtelepszünk a régi ház tornácán. Kopott, kissé megdőlt lábú asztal mellé, egy réges-régi karos padra invitál. A lány kancsóban bort hoz elénk, cseréptányérban kolbászt, sódart, meg kenyeret egy kendőben. Ahogy Kelemen kibontja, akkor látom, hogy házi, jobban mondva kemencében sütött kenyér az. Na, annak is vagy harmincöt éve már, hogy utoljára olyat ettem. Szemem beszédes lehet, mert kérdezés nélkül mondja, hogy a régi házban még áll a kemence, és asszonya, mióta összejöttek, sohasem vett bolti kenyeret. Elkezdünk borozgatni, aprókat harapunk az ételekből. A két kutya is odakeveredik a közelünkbe, az est bogarai környékezik az időközben meggyújtott petróleumlámpát.
(Folyt.köv.)
|
Ideje: Május 05, péntek, 17:45:48 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A bölcső (I. rész)" | Belépés/Regisztráció | 13 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- bogumil Ideje: Május 05, péntek, 18:53:45
(Adatok | Üzenet küldése) | | Szép életképet hoztál. Nosztalgikus visszaemlékezés ez az ember ifjúkorára. |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Május 05, péntek, 19:39:06
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hát, akkor jöjjön az a "folyt.köv." :) |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Május 05, péntek, 23:08:50
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves János, ahogy Te megjeleníted a környezetet, az egyedül álló. A leírás elvarázsol, beleilleszt az eseménybe. Talán nincs is esemény, de attól, ahogy leírod, mégis az lesz...Nagyon tehetséges vagy, de azt hiszem ezt nem is kell írjam, mert tudod te is....Várom a következőt...:))))
Steretettel Anna.:))))) |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- veva (hajoka@tenger.hu) Ideje: Május 05, péntek, 23:20:05
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | A befőttesüvegben virág, a kereszt alatt! Úgy látszik, az máshol is így szokás! :)
Érdekes volt! Nem tudtam gyorsan olvasni, mert ha lassan olvastam, akkor hallottam hozzá a hangodat is! Én is várom a folytatást! |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- prayer Ideje: Május 06, szombat, 20:57:05
(Adatok | Üzenet küldése) | | Amolyan de zsavu érzésem volt. Egyrészről, mert olvastam az előzményeket, másrészről meg, mintha velem is megtörténhetett volna. Nagyon élvezetes a történeted! |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- blue Ideje: Május 07, vasárnap, 20:17:05
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Szép visszaemlékezés, kíváncsian várom a folytatást. |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- Audrey Ideje: Május 07, vasárnap, 22:31:39
(Adatok | Üzenet küldése) | | Miután kellően felcsigáztál, izgatottan várom a folytatást... :-))) |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- Fata_Morgana Ideje: Május 09, kedd, 08:41:49
(Adatok | Üzenet küldése) | | ..."látom az arcán, hogy helyén van neki itt minden." Azt hiszem, ennyi csak a boldogság. :) |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Május 09, kedd, 08:56:42
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Szeretném elolvasni a gyermekkori elbeszélésedet is. Kérlek, írd meg a címét. Köszönöm. |
|
|
|
|
|
Re: A bölcső (I. rész) (Pontok: 1)
- csizi Ideje: Május 10, szerda, 14:29:03
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Jó volt. Nagyon. |
|
|
|
|
|
|
