| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Hát persze… |
|
Haltion
 |
…hogy idealista vagyok, és az is maradok. De egy depressziós idealista, ha van olyan. Hát persze… |
…hogy, nem tudok semmit. Hazamegyek sörözök. Reggel munka, délben munka, este munka. Mikor írjak? Hát este. De akkor hogy fogok, és mást is kell, na mindegy majd holnap. Holnap majd holnapután. Aztán már nem is emlékszem mit akartam. Talán majd holnapután. De a sör tompít és felvidít. 10 másodpercig jól érzem magam, aztán rosszul. Ez az üzlet, ezt tudom. Nem is lepődök meg. Nem vagyok rosszkedvű. Nem vagyok jókedvű. Talán egykedvű?
Gondolataim sincsenek. Viszont álmodok. Furcsákat, néha rémeket, ritkán undorítókat. Vajon mindenki ilyen? A többiek is semmilyenek? Biztos nem. Ha így lenne, a világnak nem lenne túl szerencsés. De a világ sorsa mit érdekel engem, a világot sem izgatom túlságosan. Azt hiszem, senkit nem izgat semmi túlságosan, kivéve persze saját magát. Na mindegy. Azért szeretem az anyukám. Ő is engem.
Az öregek közt vannak olyanok, akik egyenesek, mint egy cövek. Megbeszél velük valamit az ember, és az úgy is lesz. Nincs utólagos kifogás, nincs magyarázkodás, hogy miért nem. Meg van. És, ha megcsinálták, azután mondják, ha esetleg nem stimmelt bármi is. Én is szeretnék ilyen lenni. Ez milyen ritka manapság. Olyanokat írok, mint egy rozzant, kivénhedt fotel. Pedig egy ócska heverő vagyok. Szeretem az olyan tárgyakat, amik sokáig szolgálnak. Rájuk nézek, és tudom, hűséges társaim az életben. Nincsenek elkényeztetve, nem kiváltságosak és nem gondolom, hogy bármely élőlénynél fontosabbak, egyszerűen hű szolgák. Nem vagyok e világba való, azt hiszem, mert nem vágyom mindig új és új dolgokra, ezen valahogy túlléptem.
De nem tudom megemészteni a teljes közönyt. Látom, hogy emberek ezrei elfordulnak egy hajléktalant látva, és aztán lelkesednek egy új tévé vagy más tárgyiasult kacat vásárlásakor. Nem, én sem megyek beszélgetni a csövessel, de ha tudok, adok neki legalább pár forintot. Sokszor hallottam vissza, hogy azért nem ad valaki nekik pénzt, mert úgyis elisszák. Igen megnyugtatok mindenkit, a pénz nagy részét valami lélekmelegítőre költik. Én az összest arra költeném helyükben. Mi jogon moralizál egy olyan ember, akinek van fedél a feje felett? Egy hajléktalan számon kérhetné a társát, vagy ha befogad valaki egy ilyen szerencsétlent, akkor elfogadom, de messziről prédikálni, hát ez minimum hiteltelen. Valahogy mikor látok egyet, mindig azt érzem, hogy én is lehetnék a helyébe.
Egyszer egy szilvesztert együtt töltöttem egy barátnőmmel, és az utcán sétálgattunk, harapni lehetett a jéghideg levegőt. Az egyik ház tövében, egy beugróban egy hajléktalan takargatta mindenféle újságokkal a testét. A lány megszólalt, hogy az ilyeneknek nem is kellene élniük. Nem szóltam semmit, de akkor átszálltam az alaktalan testbe és azt kívántam egy éjszakára próbálja ki az utcát, érezze, hogy ha ez az éj elmúlik, a következő ugyanilyen lesz, és nincs remény.
Nemrégiben egy zebrán akartam átkelni, mikor felém száguldott egy teherautó. Én a zebra közepén járhattam, de nem lassított, szökkenem kellett egyet, hogy biztonságban átérjek, majd még öklét rázva a sofőr is rám dudált. Azt hiszem, valahol ez mutatja legjobban az egymás iránti érzéketlenségünket. Kár, hogy nem állt meg, mert megkérdeztem volna, ha édesanyád botorkált volna a zebrán, akkor is nyolcvannal, fékezés nélkül mentél volna keresztül rajta? Vagy esetleg a hűtőrácsra dísznek magaddal viszed szülőanyád testét? Vagy csak, hogy szereted anyád?
Hát persze, hogy nem akarok sokat, csak mindent. És azt is vigyorogva.
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Hát persze…" | Belépés/Regisztráció | 13 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Május 29, hétfő, 20:58:08
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Hm, elgondolkodtató sorok... és tényleg ilyen rohadt közönyösek vagyunk. Többnyire. Merthogy nem a mi problémánk, meg úgyis ő tehet róla, na meg mindenki a maga sorsának kovácsa. Szoktuk mondani. Jó, hogy néha valaki tükröt tart. Kösz a gondolataid. |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- Khama Ideje: Május 29, hétfő, 21:52:11
(Adatok | Üzenet küldése) | | ... talán mégsem a közöny uralkodik a világban ha ezek a gondolatok foglalkoztatnak téged is... köszönöm. Ilyenkor arra gondolok, mégsem menthetetlen lény az ember. |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- fényesi Ideje: Május 30, kedd, 07:20:29
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) |
A depressziótól lehetünk idealisták. Az idealizmus egyfajta depresszív állapot.
Minden egy egész.
A sörtől vigyorgó arc: félút.
Az írás olvasandó!
üdv.
fTJ |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- Haltion Ideje: Május 30, kedd, 09:45:23
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Sziasztok Khama, Netelka és Fényességesi hölgyek és urak, esetleg asszonyok! Éreztem, mikor írtatok, hogy értitek mit akarok ezzel a pár sorral, mondani, és látom, Ti is reménykedtek, hogy nem kell beletörődni a közönybe. Köszi a kedves sorokat:) Hálám nektek: Hal |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- csizi Ideje: Május 30, kedd, 10:25:33
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Semmi nem fekete, és semmi nem fehér. Csak a papír fehér, és a betűk feketék. |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- kerlac Ideje: Május 30, kedd, 12:18:51
(Adatok | Üzenet küldése) | | Talán nem is közöny. Vagy nem csak az. Talán a félelem, hogy mi is erre a sorsra jutunk. Talán struccpolitika. Ki tudja... |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- Silur Ideje: Május 31, szerda, 19:12:39
(Adatok | Üzenet küldése) | Ez a belső időjárástalanság annyira tipikusan emberi. Nem tudod, hogy mi kell, illetve tudod, de nem feltétlenül akarod, valami visszatart.
A sör ugyan egy időre feldobhatja a hangulatot, de semmiképp nem antidepresszáns.
Majdnem mindig egzisztenciálisak a gondolatok és olykor csaponganak és fondorlatos azokat kicselezni.
A gondolattalanságunk pedig egyfajta laza állapot.
Egyenesen jóval egyszerűbb.
Közhelyesen: Mindenki álmodik, csak egyesek elfeledik.
Úgy vélem jókat írsz, ez például az egyik legjobb, amit errefelé olvastam.
Történetesen nincs tudomásom a rendes munkád jellegéről, de kevés jó írás születik azonmód, hogy na akkor most leülök és írok.
Hiába van fellengzősen ihletnek nevezett kedvem, az még nem elég. Talán a legillusztrisabbaknak sem.
Akár munka közben, vagy szinte bármikor "írhatsz", annál is inkább, mert az ötletek nem válogatják meg az időt, mi szerint jöjjenek; csak annyi a dolgod, hogy alkalomadtán valahogy vázold, jegyezd őket, azután a kibontást elvégezheted később.
A kibontott szerzemény a végére persze nem fog egyezségre jutni az eredeti elgondolással, sőt olykor teljes különbözik tőle.
..................................
Közönyfokozatok.
Hajléktalanok.
Valóban, ilyeneknek nem is kellene... lenniük. (Netelka: A társadalom szinte szintén tehet róla.)
Miért, miért nem beszélgetünk az ilyennel? Mondjuk az időjárásról. Biztos örülne.
Szépség egy időnk van.
Megsajnáljuk a kinn élőt egy időre, mint a kivert kutyát jégvíz idején, és odavetünk neki aprót, cigaretta szálkát, alkohol darabot, az majd megoldja.
Ó, csupa csupa melegség önti el ilyenkor a szívet. Másnap jön a másnap és kihűl jéghidegre.
De jó, ma jót cselekedtem, behúzhatok egy erkölcsstrigulát.
Áltassuk szépen magunkat azzal, hogy attól jobb emberek leszünk, ha párszor adunk a hajléktala
A hozzászólás folytatása... |
|
|
|
|
|
Re: Hát persze… (Pontok: 1)
- LunaPiena Ideje: Június 02, péntek, 11:40:38
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Egy tavaly írt blogomat másolom most ide, mert eszembejuttattad.
________________________
A padon alvó
Tegnap reggel kinézve a buszablakon megláttam. Ott aludt az egyik megálló padján. Felöltözve, összekuporodva a kopott deszkákon, az összes vagyona egy csíkos szatyorban a lábainál.
Hirtelen átfutott az agyamon, hogy lehet-e így nyugodtan aludni? A fáradtságtól biztosan. De vajon én hasonló helyzetben hol húzódnék meg? Itt az iskolák környéki buszmegállóban nincs igazán biztonságban. Ha nem is a gyerekek, de a magukat vagánynak tartó fiatalok már csak poénból is beleköthetnek, vagy elvihetik a műanyagtáskát, hogy aztán bedobják egy kukába, esetleg felgyújtsák. A jólét néha kegyetlen és érzéketlen tud lenni.
Vagy ha valaki a hasonszőrűek közül lopja meg?
Talán két szelet szemetesből kihalászott, penészes kenyér is van a szatyorban... és az összes ruhája.
Napközben persze megfeledkeztem róla az egész napos hajtásban. Csak amikor ma reggel ismét elhaladt a busz a megálló előtt, és az üres volt, akkor tudatosodott bennem, hogy valaki itt aludt tegnap. Valaki, aki talán önhibáján kívül került az utcára. Valaki, aki talán minden éjjel úgy hajtja fejét álomra, hogy retteg a reggelektől. Ugyanakkor titkon még reméli, hogy ez az egész mégsem igaz, hogy másnap felébred, és neki újra van állása, lakása és vannak, akik szeretik, és ők soha nem hagynák, hogy ilyesmi megtörténhessen.
Ugye nem hagynák?
(2005-06-07)
|
|
|
|
|
|
|
