| Küzdőtér |
|
|
|
 |
A Sátán lelke |
|
bogumil
 |
Tavasztól őszig a teraszon telepedetek le egy- egy kávéra, fagylaltra, avagy francia krémesre. |
–Istenbizony, hogy látta őket?
–Láttam bizony. Vittem fel az ívet aláíratni a nagyságosasszonnyal. Amikor kétszeri kopogtatásomra sem nyitott ajtót, benyitottam és láttam amint hegyibe a kanikutya, hirigeli, ő meg nagyokat nyög hozzá.
–Győződjék meg róla a saját szemével, ha nem hisz nekem!
–Megölöm a ganét! Eszméletlen, mégha valami ficsúrral csalna, de egy kanikutyával! Ez a szerelem meggyalázása!
1.
Dalma asszony neve fogalom volt a városban. Az ötvenes éveiben járó dekoratív, termetes asszonyság hatalmas hím Dobermannját sétáltatva olyan reprezentatív jelenség volt, hogy mindenki megfordult utánuk. Esténként hétóra után jöttek le, és a sarki kávézó felé tartottak. Tavasztól őszig a teraszon telepedetek le egy- egy kávéra, fagylaltra, avagy francia krémesre. A pincérek ismerték a delnő szokásait és a kutyának is szervíroztak egy-egy külön csészében zamatos feketét, avagy süteményt tányérra.
Úgy hozzátartoztak ők a város milliőjéhez, mint Dalma vörös hajkoronája porcelánfehér arcához, hattyúnyakához. Sokan irigyelték katonatiszt férjét, hogy ilyen jelenség férjeura lehet. Dalmával nem lehetett kikezdeni. Semmilyen közeledésre sem ragalált, mégha akár, maga a Walesi herceg lenne is az. Megközelíthetetlen jéghegy volt ő. Senki sem láthatott lelkébe, legtitkosabb bensejébe, ahol nagyon is érző szív dobogott.
Abban az időben a város legfelkapottabb, legdivatosabb nőí divatszabóság volt az övé. Minden magára valamit adó úriasszony, közéleti személyiség felesége, szeretője, nála dolgoztatott. Férje sokszor hetekre, hónapokra kiküldetésbe ment, vagy hadgyakorlatokra. Így Dalma csak a munkájának és hű ebének: Brútusnak élt.
Egyetlen gyermeke, szemefénye: Tamás még harmincévesen is csak agglegénykedett. Élte a világfiak életét, és az isten szerelmiért sem akart megnősülni. Dalma hőn áhított vágya az volt, hogy fiacskáját a nősülésre rábeszélje. A rendkívül gyors észjárású fiatalember a rendszerváltás után feladva közgazdászi tevékenységét brókerségre váltott át. Nagyon jól tudta forgatni a pénzt és a tőzsdén hamarosan a tőzsdecápák közé avanzsált.
A panelház nyolcadik emeletén lévő háromszobás, fényűzően berendezett lakása inkább hasonlított egy kéjlakra, mint tisztes polgári otthonra. A legbelső szobája, a budoár, volt a szentély. Oda, csak a legújabb fiúszeretője léphetett be. Mit tagadjuk, Tamás a fiatal fiúkhoz vonzódott. Másságát soha nem tagadta. Külsőre átlagos férfi termet, szőke haj, porcelánkék szemek és szív alakú arca egy dandyre emlékeztette a szemlélőt. Mindig a legújabb divat szerint öltözött. Dögös cuccokban járt, ahogy illett jobb körökben.
Így már érthető volt, hogy nem kapkodta el a nősülést. Hetente egyszer: vasárnap, meglátogatta az ugyanazon bérház ötödik emeletén lakó édesmamát ahol ötfogásos pazar ebéden vett részt a mama által rá tukmálandó, kiszemelt fiatal lányszépségek körében. Ebédután kikocsiztak a Ligetbe. Dalma ilyenkor hozta hű ebét Brútust is. Együtt ültek fel a Szellemvasútra, vagy szörnyülködtek az Elvarázsolt Kastélyban. Aztán uzsonna a Gurmandban, vagy a Gerbaudban.
Daliás katonatiszt apja megsejtette, sőt voltak, akik informálták is fia másságáról, de soha nem említette neki. Tudomásul vette a gusztusát. Dalma előtt pedig mélyen hallgatva, nem lebbentette fel a titokról a fálylat, miként Dalma sem kötötte férjeura orrára fajtalankodását hű ebével. Mert bizony neki is hiányzott a szaxuális élmény, a kéjvágy, a kielégülés, melyet Brútusban talált meg.
Lakott a tízemeletes panelházban egy özvegyember, Kutassy Jenő úr. Egyidősek lehettek Dalmával. A bérház udvarában egy csodálatos kis virágoskertet alakított ki és gondozott a lakók gyönyörűségére. Minden nap már pirkadatkor ott járkált virágai között. Simogatta, becézgette őket. Kis korcs kotorékebe: Fickó, ott sertepertélt körülötte és kanyikutya lévén sűrűn öntözgette a bukszusbokrokat. Jenő úr mindig kerülte Dalmáékat, mert féltette a kis korcsot a hatalmas Dobermanntól. Egyszer aztán megtörtént a baj.
Pillanatok alatt játszódott le minden. Dalma Brútussal épp, hogy kilépett a belső udvarra és a pórász becsatolásával volt elfoglalva, amikor Brútus egy ugrással rávetette magát a kis korcsra és bekapta a fejét. Jenő kétségbeesetten feszítette széjjel a véreb , pofáját kimentve habzó, véres pofájából Fickót. Rohant vele az állatorvoshoz, ahol ellátták a sebeket. Az állatorvos így fordult a riadtan és kétségek közt tipródó, remegő emberhez.
–Kutassy úr! A kiskutyát megmentettem. Kapott egy Tetanusz injekciót. Viszont a jobb szemét elvesztette. Pár nap alatt kiheveri a sokkot, és vígan élhet még vagy tíz évet.
–Mi legyen a Dalma asszony kutyájával? Jelentsem be a rendőrségen, vagy vitessem el a sintérekkel? Mi van, ha veszett volt?
–Nézze, én kezelem a Brútust is. Oltásai rendben vannak. A kutya ép és egészséges. Csupán zsákmányállatnak nézte Fickót. Ez a legbékésebb jószággal is előfordulhat. Ezért a gazdit sem lehet hibáztatni, hiszen éppen a pórászt akarta rácsatolni. Még nem volt közterületen, ahol a járókelőket veszélyeztethette volna.
–Akkor hát nyeljem le a békát?
–Tud jobbat?
–Bosszút fogok állni!
–Ne tegye, mert maga issza meg a levét!
–Szemet szemért: fogat fogért! –dünnyögte Jenő úr és kifizetve a kezelési költségeket, elhagyta az állatorvosi rendelőt.
Ettől kezdve Jenőt a bosszúvágy éltette. Fickó szeme helye begyógyult. Visszanyerte életkedvét, de ha megérezte, hogy Dalma és Brútus jönnek ki a házból, akkor a virágoskert bokrai közé bújt előlük. Jenő többféle módozatát forgatta elméjében Brútus és Dalma megbüntetésére. Arra nem vetemedett volna, hogy elsinkelje, avagy méreggel megétesse a kutyát. Inkább az asszonyon akart bosszút állni valahogyan.
Egyszer aztán úgy hozta a sora, hogy vele küldték fel Dalmához aláíratni az új közös képviselő megválasztására tett javaslati ívet. Jenő illedelmesen bekopogott, de nem jött válasz. Másodszor is kopogott, arra sem. Óvatosan lenyomta a kilincset. A zárnyelv engedett, az ajtó kinyílt. Végigment az előszobán és a látványtól földbegyökerezett a lába. A hatalmas kanikutya az asszony hegyiben és hirigelte. Az meg csak nyögött, élvezett és kéjesen sóhajtozott. Jenő, óvatosan sarkon fordult. Kisettenkedett a lakásból és betette maga mögött az ajtót.
Eltelt pár hét, amikor megérkezett Dalma asszony férje a kiküldetésből. Szokás szerint megállt és elgyönyörködött a virágoskertben. Megdicsérte Jenő kezemunkáját. Leparoláztak és megkérdezte a szokásosat.
–Hogy s’mint Jenő úr?
–Megvagyunk őrnagy úr, megvagyunk
–Mi újság itthon?
–Újság az van. A Brútus kiharapta a Fickó szemét.
–Nemondja!–hűledezett az őrnagy és elképedve nézegette a farkát csóváló félszemű ebet. Mivel kárpótolhatnánk önöket az elszenvedett sérelemért? Mondjon egy összeget!
–Nem kell a pénze, tisztességes keresetemből megélünk felségemmel. Hanem azért szeretném valamivel kompenzálni azt a bánatot, amit a Brútus okozott nekünk.
–Mi legyen az? Ki vele!
–Menjünk a Kurta kocsmába!
–Rendben van Jenőkém, akkor essünk túl rajta mielőtt beköszönnék. Úgyis csak holnapra vár Dalma. Így legalább nem kell a korholását hallgatnom a kocsmázás miatt. Meghívom egy csülkös bablevesre. Áll az alku?
–Benne vagyok.
Egy pohárka pálinka után nekiálltak a bableves kikanalazásának. Az őrnagy várta, hogy majd csak előjön Jenő a farbával. Már a harmadik kisfröccsnél tartottak, amikor Jenő előrukkolt az aduásszal.
–Jól ül őrnagyúr?
–Jól.
–Na, akkor most olyant hall tőlem, hogy igen csak meg kell erősítenie az önérzetét.–az őrnagy vette a lapot és intett a pincérnek, hogy két feles rendel. A pincér letette elébük a pálinkával teli kupicákat és karjára vetett kockás törlőkendőjével, kezében az üres italostálcával szolgálatkészen álldogált a hátuk megett várva az újabb rendelést. Az őrnagy ingerülten itett, hogy tűnjön el. Nem akarta, hogy tanúja legyen a hallottaknak. Jenő megköszörülte a torkát és közelhajolva az örnagyhoz, az arcába lihegte:
–A Dalma asszony csalja az őrnagy urat.
–Honnan vesz maga ekkora marhaságot?–meredt rá az őrnagy kérdőn. Jenő folytatta.
–Folyamatosan csalja, saját szememmel láttam amint szeretkeztek.
–Ki a gaz csábító? Tudja? Megölöm a ganét!
–Tudom.
–Kapaszkodjék meg: a Brútus.
–Mi, hogy mi, mit habratyol maga itt nekem, méghogy a…–tátogott az őrnagy, mint a sülthal. Most Jenő intett a pincérnek, hogy jöhet a két újabb kupica. A pincér sietve jő, s előttük a pálinka. Az őrnagy vérbeforgó szemekkel meredt Jenőre. Kiitta a pálinkát és a földhöz vágta, majd széjjeltiporta iszonyú haragjában a poharat. Újra nekiszegezte a kérdést.
–Istenbizony, hogy látta őket?
–Láttam bizony. Vittem fel az ívet aláíratni a nagyságosasszonnyal. Amikor kétszeri kopogtatásomra sem nyitott ajtót, benyitottam és láttam amint hegyibe a kanikutya, hirigeli, ő meg nagyokat nyög hozzá.
–Győződjék meg róla a saját szemével, ha nem hisz nekem!
–Megölöm a ganét! Eszméletlen, mégha valami ficsúrral csalna, de egy kanikutyával! Ez a szerelem meggyalázása!
Megittak még pár fröccsöt, pohárka pálinkát és az őrnagy kellően felajzva elindult Jenővel hazafelé. Óvatosan kinyitotta a zárat és lenyomta a kilincset. Mivel az asszonynak azt mondta, hogy csak késő este jön meg, mert értekeztelre megy, biztos volt benne az asszony, hogy szabad a terep. Szokás szerint nekiállt szeretkezni a kanikutyával. Az őrnagy kivágta a szobaajtót. A kutya két mellső lábával átkarolva hirigelte az asszonyt. Fogait vészesen vicsorgatta az őrnagyra. Sehogy sem értette, hogy meri megzavarni nászukat. Az asszony elsápadt és próbált a kutya alól szabadulni, de az nem engedte. Az őrnagy fogta a pisztolyát. Kibiztosította és fejbelőte a kutyát. Utána pedig saját magát.
Óriási ribillió keletkezett. Mivel Dalma hallgatott az indítékról a lakók értetlenül topogva adták szájról szájra a hírt, hogy az őrnagy berúgott és lelőtte a kutyát, meg magával is végzett. Sose derült ki az igazság.
|
Ideje: Október 29, vasárnap, 16:48:42 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A Sátán lelke" | Belépés/Regisztráció | 10 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: A Sátán lelke (Pontok: 1)
- zsuka49 Ideje: Október 29, vasárnap, 18:44:36
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Szia Gyula!
Hogy te mikről tudsz írni.
Szörnyűlködni nem fogok, mert hallottam már pár furcsa dolgot az életben.
Nem is tudom, kit kell itt sajnálni, az őrnagyot is sajnálom, meg a kutyát is - hisz szegényt betanították arra, hogy kutyálkodjon!!!
Jó volt újra olvasni tőled: Zsuzsi |
|
|
|
|
|
Re: A Sátán lelke (Pontok: 1)
- kepe Ideje: Október 29, vasárnap, 19:37:10
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Üdv újra!Bogi mester,már régen is akartam kérdezni,szereted Te Hernádi Gyula írásait? |
|
|
|
|
|
Re: A Sátán lelke (Pontok: 1)
- Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: Október 29, vasárnap, 21:29:20
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Szia, Bogi! Örülök, hogy itt olvashatom az újabb történetedet. Nem mindennapi dolgokról írsz. Elgondolkodok azon, mi az, ami megtörténhetett, és mi a te fantáziád. Mindenesetre szórakoztató elbeszélés. |
|
|
|
|
|
|
