| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Magány |
|
bogumil
 |
Sokan vannak, akik az év utolsó, vidám napján is magányosak. Nekik ajánlom e történetet. |
Pár héttel az után, hogy az édesanyját eltemették, rászakadt a magány. Tulajdonképpen amig együtt lakott vele, nem érezte egy társ hiányát. A mama, míg bírta magát és nem esett le a lábáról addig mosott, főzött mindkettejükre. Volt kivel szótváltani, parancsait teljesítenie.
Észrevétlen, apránként vette át a hároméve elhalt édesapja szerepét. A papa naponta körutakat tett a városban apróbb bevásárlások, piacra járás és délutáni séta töltötték ki napjait. A mama mindig felírta neki, mit kell hoznia a boltból. Meghozta, de máris küldte tovább egy másikba. Ezek egy-két tételes kisebb bevásárlások voltak.
Amikor a papa leesett a lábáról és félig lebénulva ágybafekvővé vált, Béla akkor költözött haza. Friss nyugdíjasként a gyereke családjának hagyta kétszobás panellakását, ő pedig haszonélvezőként és majdani örökösként elfoglalta a papa szobáját, miután bevitték az öreget egy idősek otthonába.
A mamának volt egy tizenötéves pulikutyája. Mivel a sétáltatása a papa reszortjába tartozott Béla ezt a feladatot is átvállalta. Naponta levitte az ebet háromszor sétálni. Bevásárolt, majd a Tv elé telepedve nézte a műsorokat sorra. Délután tett a városban egy nagy sétát. Aztán fél héttől éjfélig végignézte az összes TV hiradót, majd elvackolva magát aludni tért.
Ki tudja meddig tartott, volna ez a nyugalmas életforma, ha a mama nem kap agyérgörcsöt és ágybafekvővé nem, válik. Béla átvette a napi főzést, mosást. Megfogadta a háziápolókat, akik naponta háromszor jártak ki a mamát szakszerűen ellátni. Voltak köztük morózusak, vidámak, csinoskák, és öregedők. Akadt egy ötvenes éveiben járó régóta elvált, egyedülálló széparcú teremtés, akit az édesanyja komendálgatott neki.
– Kisfiam újra meg kell nősülnöd, mert ha mi a Totóval egyszer meghalunk, akkor egyedül maradsz, és a megöl a magány. Marika éppen hozzádvaló lenne. Beszélgettem vele, tetszel neki. Tizenkét éve elvált. Egyedül él. Gyerekei régen kirepültek a családi fészekből… gondolkozzál rajta fiam!
Béla elengedte a füle mellett a jó tanácsokat. Élte világát. Elég volt egyszer a házaséletből. Közel tíz éve, hogy elhagyta az asszony egy zongorahangolóért. Fiával a lakásban maradva, annak házassága után egy családként éltek. Aztán lejött ide anyjához. Így ment volna ez az idők végéig, ha nem üt be menykő.
Egyik reggel a mama nem mozdult. Szája félreállt, és szemeit forgatva gügyögött csak. Újabb stoke-ot kapott. Gyorsan mentőt hívott és bevitette a kórházba, ahol két nap múlva meghalt. És ettől kezdve Bélára rászakadt az egyedüllét. Egyre jobban kezdte körbefonni az unalom. Volt, hogy ha tetszett neki, ha nem naponta hatszor is levitte Totót sétálni. Úgy járta a várost, mint egy eszelős.
Aztán egy délután Totó nem mozdult. Átszenderedett a túlvilágra. Béla csak állt a tetem felett és így motyogott.
– Te is elhagytál hát. Itt maradtam a nagy nihilben. Mit kezdjek magammal, a hatvanöt évemmel? Vegyek ide egy bejáró, vagy társalkodónőt? Amennyi kis nyugdíjam van nem is marad a napi sörre, konyakra. Míg anyunak is én kezeltem a nyugdiját volt pénz bővel. De most már csak egy helyről jön a bevétel és az bizony karcsú.
Vagy adjam ki a kisszobát valakinek? Nem, nekem egy olyan nő kell, akivel szót válthatok, van egy kis jövedelme. Eljárogatunk vele szórakozni, ide-oda…
Lassan kezdett elfogyni az életkedve és észrevétlen belecsúszott a depresszióba. Már már azon gondolkodott, hogy mielőtt belepusztulna a semmittevésbe, megöli magát. Nincs értelme élnie. Már a televíziót olykor napokig be sem kapcsolta. A rádiót hallgatta. Vett egy kis zsebrádiót és azt vitte magával kóborlásaira. Betette az övtáskájába és hallgatta.
Még nyáron csak elvolt. Kijárt az uszodába és elheverészett a napon. Sörözgetett alkalmi nyugdíjaskorú ismerőseivel, evett egy lángost, vagy hot-dogot és megvolt a napi menü. Aztán vén korára vett magának egy számítógépet. Beköttette az internetet és szörfözött, csetelt. Ezzel is ment az idő. Belépett egy társkereső rovatba. Több ismeretségre is szert tett, de nem akadt az igényeinek megfelelő ajánlkozó.
Az ősz betette neki a kaput. A depresszió úgy tört rá, mint a villám. A ködös, deres novemberi szélben a Duna-parton kószálva éppen az egyik fa ágait méregette tekintetével, majd karjával lahúzva nézte kibírja-e testét. Feneketlen zsebébe süllyesztett keze a kenderkötelet markolászta. És ekkor menyből az angyalként, léptek csikordultak. Marika sietett az utolsó ápoltat tisztába tenni. Ráköszönt.
– Szép estét Béla úr! Hát maga hol jár erre, késő este? – Béla összerázkódott a hang hallatára és magyarázkodni kezdett.
– Semmi, csak méregetem a faágakat.
– Aztán minek?
– Hát, hogy felakasszam valamelyikre magamat... – bökte ki és előhúzta zsebéből a kenderkötelet. Abban a pillanatban Marika a helyzet magaslatára emelkedve kikapta kezéből a kötelet és így szólt:
– Rossz fiú! Nem csinál itt maga semmit. Elkísér az utolsó betegemhez, aztán felmegyünk magához. Megbeszéljük a dolgokat. Na, indits! – karolt belé és húzta magával. Miután végeztek felmentek Béla lakásába. Marika elkezdte.
–Tudja maga nekem hány évembe tellett, míg feldolgoztam a férjem válását? Megmondom: tizenhét. És élnem kellett. Nevelni három gyereket. Eszem ágában sem volt felkötni magamat. Most már két éve egyedül vagyok. Kirepültek. A lányomtól van egy kis unokám. Néha meglátogatom őket. Aztán amikor végzem a gondozottaimmal, hazamegyek. Lezuhanyozom, bekapok valamit, bekapcsolom a TV-ét. Tízig nézem. Aztán kikapcs. Rámzuhan a magány csendje.
– Én is így vagyok Marika. Nincs kihez szólnom mióta Totó is meghalt. Ezért akartam véget vetni az életemnek.
– Csacsi gyerek. Hát itt vagyok én. Átjövök én, néha maga is jön át hozzám… Társra vágyom, és ha így megfelelnék magának, kössük össze a batyunkat! – vágta ki az adut Marika, - mert ne feledjük, hogy mindig a nők kezdeményeznek.
Bélát szíven ütötte ez az őszinte feltáró vallomás. Kötélnek állt. Karácsony estéjén együtt díszítették Marikánál a karácsonyfát. Várták a gyerekeket vacsorára. A gyerekek meglepődtek az eddig titokban tartott kapcsolaton, és azonnal befogadták Bélát. Főleg amikor pár pohár itóka után előjött humora.
A szilvesztert kettesben töltötték Bélánál. Az újévben pedig ha délelőttös volt Marika, akkor Béla főtt étellel várta. Ha meg éppen délutános volt, akkor hat órakor már ment elébe az utolsó ápoltakhoz, hogy nehogy rossz emberek megtámadják, elrabolják frissen szerzett asszonykáját.
A kenderkóc kötelet örök mementóul egy befőttes üvegbe zárva a vitrinbe helyezték becses emlékként. Tulajdonképpen ez hozta őket össze. Boldogan élnek most is. Úgy turbékolnak, mint két gerlicemadár.
|
Ideje: December 31, vasárnap, 08:50:48 - fullextra
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Magány" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
