... a boszorkány felismerhető, ha e nap előtt fogott kígyó fejét ezüstgarassal elvágjuk, szájába egy cikkely fokhagymát teszünk és ezt a felismerni kívánó kalapja mellé tűzi.

Kik azok a titokzatos nőnemű lények, akiket leginkább vagy úgy ismerünk, mint a mesebeli, varázserővel megáldott, seprűn repülő, csúnya és vénséges anyókákat, vagy pedig elbűvölő szépségű, fiatal, és a férfiak vesztét okozó nőket?

Kik azok a boszorkányok?

A magyar "boszorkány" a török basyrkan szóból ered, ami a csuvas nyelvben busturgan lett, és ebből alakult ki a mai "boszorkány" szavunk, mely eredetileg lidércet jelentett. A boszorkányt úgy is definiálhatjuk, mint egy interperszonális lényt: az emberi személy és a természetfeletti, természeti hatalom között áll mintegy közvetítőként. A boszorkányság a (fekete) mágiával való foglalkozás számos formájának egyike.

Boszorkányok mindig is léteztek, végigkísérték az emberi történelem minden állomását, és bizton állíthatjuk, hogy napjainkban is léteznek. Az ókorban jóindulatúnak tekintették, és nagy tiszteletnek örvendett a boszorkány, mint két világ között álló összekötő lény. A középkor elején Németországban legkorábban a walkürökkel rokon, erdei istennőként tisztelt nőalak volt a boszorkány. A kereszténység elterjedése azonban jelentős mértékben hozzájárult a jelentésváltozáshoz, a szó negatív töltetének a kialakulásához. A keresztény autoritások az eredetileg pogány fogalmakat átértékelve az eretnekség körébe vonták, melyben a sátán központi szerepet játszott.

A boszorkányságban való hit hozzátartozott a középkori ember életéhez, a boszorkányok nem éltek kirekesztetten, magányban, még ha félelem övezte is őket, a közösséghez tartoztak. Emellett gyógyító tevékenységet is folytattak a közösség tagjai kérésére.

A boszorkányüldözés okai és célszemélyei

A középkori társadalmat áthatotta a félelem a gonosztól. Ez volt az egyház hatalmának egyik fő pillére, ugyanis a varázslásba vetett ősi hit a keresztény vallásban tovább fejlődött. A boszorkányüldözés központi eleme az a dogma volt, mely szerint a boszorkányok szerződést kötnek az ördöggel és szolgálatába szegődnek. Emellett az egyház számára a démonománia egyszerű szillogizmuson alapult: a boszorkányüldözés hasznot hoz, mert ha van boszorkány, van üldözés. Ha van üldözés, van konfiskálás (lefoglalás). Ha van konfiskálás, van haszon. Az egyházi üldöztetés fő motívumai tehát a fanatizmus, a haszonszerzés, a hatalomvágy, illetve a dogmákhoz való ragaszkodás. Az egyház a nép hiszékenységével védte meg magát és erősítette hatalmát.

A vádaskodások legáltalánosabb oka valószínűleg a nyomor miatti frusztráció okozta feszültség, amely a kisközösségek válságához vezetett a középkori társadalomban. Ez egy szociálpszichológiai jelenség, hogy a felgyülemlett feszültséget emberáldozatok formájában próbálták meg levezetni. A szenvedéseik okozójaként pedig mindig kellett egy bűnbakot találni. Amikor "a boszorkányság már a levegőben volt", a potenciális áldozatok skálája végtelen lett, de voltak különösen veszélyeztetett társadalmi csoportok.

Társadalmi helyzetét tekintve szinte bárki szóba jöhetett: a jobbágyok, zsellérek feleségei, cigányok, török asszonyok (gyógyítók voltak), a nem nemesek köréből származó mesteremberek és városi magistratusbeliek (szenátor, főbíró, bíró, esküdt) feleségei, akik gyakran féltékenység, irigység áldozatai lettek. Az agilisek (nemes anya és nemtelen apa gyermekei) és az arisztokrácia tagjai esetében a vádlók motiváló tényezője nyilván az anyagi haszonszerzés volt.

A szociálisan elesettek is könnyen szóba jöhettek: szegények, özvegyek, koldusok, akik eleve kirekesztettek a társadalomból, remek céltáblák voltak, hiszen nem tudnak védekezni. De ide tartoztak az elmebetegek, szétesett személyiségű emberek: gyanús hallucinációik a sátán jelenlétét bizonyították a középkori ember számára. A hallucinációk, paranoid képzelgések ugyanakkor gyakran a vádlókra is jellemzőek voltak, a démonománia (megszállottsági téveszme) tömeghisztériát okozott. Betegségük, fogyatékosságuk vagy csúfságuk miatt egyébként is kitaszítottak (vízfejűek, epilepsziások, bőrbetegségben szenvedők, bénák, torzszülöttek), illetve az irigység vagy féltékenység áldozatai (pl. a túl szépek) szintén könnyen eshettek áldozatul. De nem volt ritka jelenség üzleti érdekek miatt megvádolni valakit.

Nem képeztek kivételt a közönséges bűnözők, törvényen kívüliek, gyermekgyilkosok, méregkeverők, gyújtogatók, útonállók, de egyéb bűnök is szóba jöhettek, mint például a szodómia, vérfertőzés, magzatelhajtás, házasságtörés. Akadt, aki önmagát jelentette fel: egyesek nyíltan boszorkánynak vallották magukat, eljátszották a szerepet vagy maguk is elhitték, hogy azok.

A nők alárendelt, elnyomott társadalmi helyzetük miatt kerültek a leginkább gyanúba. Leggyakrabban maga a férj ismerte fel, hogy felesége boszorkány. A középkorban kétféle attitűd övezte a nőket, ez visszavezethető az ambivalens szexuális viselkedési normákra, mely két ellentétes gondolatmenetből ered: egyrészt a nők csodálatra méltóak, másrészt gonoszak, veszedelmesek. Ez utóbbi vélekedésre magyarázatot adhatnak a nőgyűlölet-elméletek. Az általános elmélet szerint a férfiak irigylik azt a számukra elérhetetlen képességet, hogy egy nő életet tud adni, a specifikus elmélet szerint a nőgyűlölet gyökere a nőktől való patriarchális félelem, vagyis az, hogy az emberek tartottak azoktól a nőktől, akik nem álltak az apjuk vagy a férjük fennhatósága alatt, akik függetlenek voltak. A tehetetlen és tudatlan nők a varázslás, a bűvös szerek segítségét kérték helyzetük javítására. Mindehhez hozzájárult még az is, hogy a középkorban nem vagy alig voltak orvosok, a betegeket nők ápolták, ismerték a füvek, szerek hatásait, amit a mágiával hoztak kapcsolatba.

Babonák és hiedelmek

A középkori ember hitte, hogy gonosz démonok és varázslók tömege leselkedik rá és féltek a maleficiumtól, azaz kárt, bajt okozó varázslástól. Sok hisztérikus férfi és nő képzelte azt, hogy az ördöggel hált, de más, prózaibb okok is akadtak: ha például egy fiatal lány engedett a csábításnak, teherbe esett, és a csábító eltűnt, a lányra nehéz sors várt: el kellett viselnie a világ megvetését, gúnyát, a kirekesztettséget, sőt, akár az éhhalál veszélyét is. Érthető módon azt hitte: a Gonosz tette ezt vele. A középkori ember számára szinte bárki gyanúba keveredhetett: boszorkányt sejtettek, ha egy asszony közelében kígyót vagy teknősbékát láttak (kísérőszellem), ha egy lány különösen szép volt vagy csúnya, feltűnően eszes volt vagy együgyű, sok szeretőt tartott vagy hozzáférhetetlen volt, ha ritkán járt templomba vagy túl áhítatos volt. Ritkán előfordult, hogy korát meghaladó tudóst is boszorkánysággal gyanúsítottak.

A boszorkányok felismerésére különböző babonák éltek a köztudatban. Az egyik ilyen babona szerint a boszorkány felismerhető, ha e nap előtt fogott kígyó fejét ezüstgarassal elvágjuk, szájába egy cikkely fokhagymát teszünk és ezt a felismerni kívánó kalapja mellé tűzi. Így kell templomba mennie, és ott felismerheti a boszorkányokat, mert háttal ülnek az oltárnak, és szarvuk van. A boszorkány felismerhető továbbá arról, hogy a templomba úgy lép be, hogy oldalt fordítja a fejét. Ennek az az oka, hogy szarvai vannak, amik csak így férnek be az ajtón.

A boszorkányok elpusztításának is meg voltak a módszerei: a forgószélbe sarlót kell dobni, és az megsebzi az ott táncoló vagy repülő boszorkányt. Továbbá megsebzi a boszorkányt az is, ha a lábnyomát késsel körülkerítjük és beleütünk egy kést. Boszorkányok elleni védekezésképpen nyúlhájat tettek a kulcslyukba, söprűt a küszöbre (azt nem tudja átlépni), az ajtót gatyamadzaggal kötötték be vagy meglocsolták a földet szenteltvízzel.

Boszorkányperek

A boszorkányokat tizenöt szentségtörő bűnért vonhatták felelősségre:

1. Istentagadás
2. Istenkáromlás és egyéb istentelenségek
3. az ördög imádása, áldozat bemutatása az ördögnek
4. gyermek felajánlása az ördögnek
5. kereszteletlen gyermek megölése
6. magzatok zálogba adása az ördögnek
7. emberek bevezetése a sátánkultuszba
8. eskütétel az ördög nevére
9. vérfertőzés
10. férfiak és kisgyermekek meggyilkolása boszorkányfőzet készítéséhez
11. holtak kihantolása, emberevés, embervér ivás
12. emberölés méreggel és varázsigékkel
13. barmok leölése
14. éhínség előidézése, a földek terméketlenné tétele
15. közösülés az ördöggel

A boszorkányságot bizonyítandó különböző próbáknak vetették alá a vádlottat. Először is leborotválták egész testét, nehogy valamilyen démon elbújhasson a szőrzetében. Majd ördögi jelet, stigma diabolicumot kerestek rajta, mely érzéketlen a fájdalomra és nem vérzik. Ennek megtalálásához hegyes tűvel szurkálták végig az áldozatot. A vízpróba során a vádlott jobb hüvelykujját összekötötték a bal nagylábujjával, majd keresztbe is, aztán vízbe vetették. ha elsüllyedt, ártatlan volt, ha nem, akkor bűnös, hisz nem ember. A boszorkányokról köztudott volt, hogy visszafelé mondják a Miatyánkat, és ezért találták ki azt a próbát, hogy a kínzások, vallatások során el kellett mondania a Miatyánkat pontosan, nyelvbotlás nélkül. A gondot az okozta sokszor, hogy mire sor került erre, a vádlott már remegett a félelemtől és a fájdalomtól.

Angliában nem volt divat a vallatás és kínzás, csak az ún. közvetett kínzás: pl. alvásmegvonás, járkáltatás vagy hogy a vádlottat sóval etették, és nem adtak neki inni. Európa más részein ennél sokkal kegyetlenebb módszereket fejlesztettek ki. Néhány közülük: nyújtás kínpadon, hüvelykszorító, spanyolcsizma, izzó vasak és fogók, turcas (köröm-letépő), csigahúzás, gyakran súlyokkal. Ha a vádlottak kényszer alatt sem vallottak, biztosra vették, hogy az ördög hatalma alatt áll. Az áldozatnak tehát semmi esélye sem volt.

Az üldözéseket kezdetben az inkvizíció végezte, majd a világi hatósággal együtt, végül a világi hatalom vette át. Nem csak a katolikus egyház, a reformált egyházak is részt vettek a perekben, Kálvin és Luther élen járt a boszorkányok elleni hadjáratban. A katolikus országokban a boszorkány fogalma alá vették a protestánsokat is, így az ördög híveként őket is megégették.

A vallomást felolvasták, és részletesen taglalták az egybegyűltek előtt. Ezzel megalapozták az egész eljárás legitimitását és erősítették a nép hitét a boszorkányokban. A kivégzés nagy látványosságnak számított, harang- vagy trombitaszó figyelmeztette a népet az eseményre. A kivégzés költségeit, csakúgy, mint a teljes per és a vallatás költségeit is az áldozat elkobzott vagyonából fizették, vagy annak családjára hárították.

A perek alkonya

A 18. században a démoni hatalmak ellen a vallás eszközeivel harcolhattak. Az inkvizíció helyét az ördögűzés és a népi mágia foglalta el. A romantika korában a boszorkányság az okkultizmus egy újonnan értékelt műfaja lett, mely többé-kevésbé népi mágiának tekinthető.

A pereknek elsőként Hollandia vetett véget, aztán Anglia, majd Franciaország és Ausztria után Magyarország, végül Lengyelország, Svájc, Németország is betiltotta a boszorkánypereket. Az egyik legutolsó európai per Lengyelországban, Poznan hercegségben 1793-ban zajlott (bár 1776-tól törvény tiltotta). Feltűnően sokáig tartott a boszorkányüldözés Mexikóban, ahol még 1877-ben is zajlott égetés. Szélsőséges esetek még a 20. század második felében is előfordultak, pl. 1976-ban Frankföldön egy Anneliese Michel nevű diáklányból két lelkészével űzette ki a püspök az ördögöket, jelesül Lucifert, Nérót, Hitlert, Júdást és Káint. Később a lelkészeket gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával bíróság elé állították.

Boszorkányság napjainkban

Wicca-kultusz: A 20. században két hullámban erősödött fel a boszorkányság iránti igény. Először a II. világháború idején, majd a 60-as években. Ekkorra Európában és az USA-ban is elterjednek az új-pogány "Wicca"-csoportok. A mai "fehér" boszorkányok tagadják, hogy bármi közük lenne a keresztény sátáni boszorkányokhoz, gyökereiket egy ősi (kelta), misztikus természetvallásban látják.

A másság doktrínája, a kollektív megvetés és félelem azért jöhetett létre, mert a népben már eleve ott lappangott a boszorkányokkal szembeni gyanakvás, mindennapi valóságként kezelték, ahogy a Büntető Törvénykönyv tárgyalja a zsebtolvajokat. Az intolerancia gerjesztette tehát azt a szélsőséges, negatív attitűdöt, amit a társadalom tanúsított a boszorkányokkal szemben, és melyet nem egyszer tanúsított az emberiség a mássággal szemben a történelem során. Nem vonhatjuk ki magunkat a felelősség alól. Legyen szó boszorkányokról, afroamerikaiakról, zsidókról, mohamedánokról, fogyatékosokról, homoszexuálisokról, vagy bármilyen, a miénktől eltérő életmódú és mentalitású közösségről vagy egyénről, nem hagyatkozhatunk mások ítéleteire, előítéletekre. Vennünk kell a fáradságot, hogy megismerjük azt, ami számunkra szokatlan, új, a másságtól való félelem nagyon veszélyes lehet, erre figyelmeztet a boszorkányok sorsa.

Jenei Zsuzsa tanulmánya alapján