[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 238
Tag: 2
Rejtve: 0
Összesen: 240

Jelen:
Tagi infók Anna1955 Küldhetsz neki privát üzenetet Anna1955 Anna1955
Tagi infók Almasy Küldhetsz neki privát üzenetet Almasy Almasy


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
A vers csak cifra szolga
jaffa119

...Csak az tud alkotni, aki a napba szárnyal, és a mélybe evez szétszakadó szárnyakkal. Csak az Ember számít, a vers foto.



Hatalmas esőveréssel köszönt be a nyár.
A megrepedezett égbolt hasadékain óriás viharok szakadnak át az evilágba, ostromukkal összekócolják az erdőket, aranyló áldásként hullanak az emberi vetésre, s a földek mohón nyelik szétmálló áldásukat.
A viharok után megtelnek a parkok vígságos madárénekkel, és a virágok vöröslő illata gőzölög vissza az égre.
Május, - még nem nyár, de már tavasz sem. Számkivetetten áll magában az évszakok körforgásán, készülődő lendület és színes ábránd, hazug pompa, június lehelete.
Olyan kívülálló, mint a költő. Léte oly irracionális, mint a poétáé, aki a világba ébredve önkezével gyilkolja teremtett létét.
Gerard de Nerval egy templomi korlátra akasztotta fel magát, aki a legszebb verset írta a Luxembourg-kerti fasorról.

Elle a passé, la jeune fille
Vive et preste comme un oiseau :
A la main une fleur qui brille,
A la bouche un refrain nouveau

C'est peut-ętre la seule au monde
Dont le coeur au mien répondrait,
Qui venant dans ma nuit profonde
D'un seul regard l'éclaircirait!

Mais non, ma jeunesse est finie...
Adieu, doux rayon qui m'as lui,
Parfum, jeune fille, harmonie...
Le bonheur passait, il a fui!

Mennyire hasonlít ez a vers Csokonai Reményhez című verséhez, s mennyire más is. Mennyire reménytelen mindkettő.
Egyszer lefordítottam egy lánynak szerelemből, s a lány az enyém lett.
Picasso egyszer az írta a művészetről, hogy az fegyver, s én, hogy magyarrá tettem ezt a legszebb francia chansont, a vágyaim fegyverévé tettem.

Miért írunk verset? Aki önkifejezésből teszi, az kontár. Mit számítunk mi a világnak a Teremtésben, mikor a halál leggroteszkebb szolgái vagyunk. Az állat mindig méltósággal múlik ki. Az emberi halálban van valami gonoszul nevetséges. A haldokló életszomja szánalmas, készülődései az elmúlásra ijesztő emberi gyarlóság. Még a legnagyobbaké is, Babits és Kosztolányi is olyan esendők, hogy az ember inkább visszalapoz a korai versekhez, melyek oly gyanútlanul életgazdagok. Akkor jó a költészetünk, mikor önmagunkat égetjük el benne. Minden lángjának harapása az eleven húsunkba ragad, s az elhamvad tőle. Aki nem tud vért izzadni, az ócska hivatalnok. A Krisztusról szóló Evangéliumok az irodalom megközelíthetetlen költői csúcsai.

A vers, mint az önszánalom eszköze, hiábavaló. S van abban is valami irónián túli, mikor a szorgalmas iskolamester verseket magyaráz a gyermeknek, az ifjúnak, meggyalázza azok életét, akiknek ifjúságuk maga a költészet. Minek beszélünk egy Lamartine-versről, mikor egy ifjú nőt nézhetünk egy parkban, ahogy kivillanó térdeire szégyenlősen ráteszi a kezét, míg fejét előre hajtja, kivillan szép formájú nyaka, melyre ráhull hajának néhány aranytincse. Aki ezt magyarázza, az fajankó.

Az iskola megront bennünket. Mindenki költőnek születik, az anyai szívdobbanás zenéje tanítja a metrumokat, melyekben a szenvedély zihál, s melyet a nyugalom sző elégiává.

Hová vesztek el a világ nagy céljai...?!
Chenier-t kivégzik, a mi Petőfink meghal a magyar szabadságért, Hristo Botev a bolgárért, Byron a görögért.
Mennyi szánandó sors, pedig ezek a felemelő érzések. Itt hagyni mindent, függetlenül attól, miféle eszme követeli a vérünket. S ha nincs más, marad az élet úri kliséi a halálnak.
Kleist egyszer találkozott egy bolond asszonnyal, aki öngyilkos akart lenni. Kleist másnap főbe lőtte az asszonyt, majd végzett magával. S itt hagyta félig megírtan talán legnagyobb drámáját.
De nézzük a másik német romantikust, Eichendorffot, akiből lett egy szürke és köznapi hivatalnok. A legiszonyúbb emberi sors, már Hamlet is elmerengi mindezt a híres monológban. Byron pedig az emberi fajt az idő és rettegés bolondjának nevezi, ki meghalni borzad, inkább cipeli a létének unt igáját. A tragikus nagyság mindig halálközelséget jelent. Trakl a borzalmak hatására, mint háborús orvos, öngyilkos lesz.
S akik nem, azok maradnak próféták, mint George.

Ma nincsenek célok, s nincs nagy költészet. A ma uralkodó emberfaj hedonista életszemléletével kiirtotta az eszméket, s a világot oly művivé alakította, amilyen saját világnézete: lopott és hazudott, látszólagos és hitvány. Ezért halt meg mára az irodalom.
Márai még olyan költőkről beszél, mint amilyen Petőfi szeretett volna lenni, aki a versért él, hogy a vers a világért létezzék öntörvényűségében, mindenféle javadalmazás nélküli alkotás legyen, mert a vers nem munka, mert a munka hétköznapisága szentségtelen.

Mit ér a vers Isten nélkül? Minden nagy vers Istenről szól direkt vagy indirekt módon. Isten költészete maga az ember, s az emberi költészet az Istenség visszfénye. Minden vers az ember isteni mivoltát énekli újra és újra. A vers Isten citerája.
A tudatos tagadás bárgyú és nevetséges, ezért nem létezett sohasem társadalmi költészet, ezért volt szánalmas illúzió a szocialisztikus és kommunisztikus művészetvágy. E beteges ábránd ha csak egy pillanatra is megvalósult volna, maga a művészet is megsemmisül. Nietzsche tanítását ma sem értik, és Shakespeare Hamletje a leghatalmasabb költői attitűd. A látszatőrület próféciái és a valódi őrület isteni kinyilatkoztatásai közötti vonal a poétika evolúciója.

„Szívem vajon nem szent harang verője?
Vagyok csakugyan dühök keverője?”

Zengi Ady, és nem kell több a fentiek magyarázataként. De ugyanakkor a költészet a legborzongatóbb kétely is. Van-e valami evilági a költészetben. Baudelaire Albatrosza jól példázza ennek negációját. Az égi szárnyalás, a földiségtől való távolmaradás mindig a levegőben kereste önön képmását. Tompa, Vajda, Tóth Árpád, Baudelaire. A legköltőibb programmal előálló alak maga Daidalos, de aki e programot megvalósította, Ikaros.
Ikaros szárnyalása és pusztulása a költészet örök allegóriája. Csak az tud alkotni, aki a napba szárnyal, és a mélybe evez szétszakadó szárnyakkal. Csak az Ember számít, a vers foto. Nincs élettörténete, mint a festménynek. Mona Lisa egyszerre kislány, nő, és vénasszony. Az életmű a vers, melyben az Idők büszkén elnagyolt fázisai dobognak, nemcsak egyetlen szívütés. Lebegés viaszos szárnyakkal a perzselő forróságba, a végtelen fénybe. Nincs más út, nincs kiút. Aki nem tud így alkotni, vesse oda az enyészetnek mindazt, amit írt, s a fellobbanó lángok fényénél egy pillanatra költő lehet.

A tolakodó Gráciát ellöktem,
Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem.
Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.

(Ady )

2006


*


GÉRARD DE NERVAL: FASOR A LUXEMBOURG-KERTBEN

Eltűnt a fürge ifju lány már,
mint egy madár, oly könnyedén:
kezében csillogó virágszál,
s új refrén szája szögletén.

Talán e lány szíve felelne
szívemre még s már semmi más,
csak rebbenő szeme lehetne
éjem sötétjén villanás.

De nem - az ifjúságnak vége...
Isten veled, te röpke fény -
leány és illat, égi béke...
eltűnik - visszaint felém!

(Radnóti Miklós fordítása)



*


Ideje: Június 15, péntek, 16:03:33 - fullextra

 
 Nyomtatható változat Nyomtatható változat  Küldd el levélben! Küldd el levélben!
Vissza Rovathoz

All Fullextra

"A vers csak cifra szolga" | Belépés/Regisztráció | 34 hozzászólás | Search Discussion
Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért.

Névtelenül nem lehet hozzászólni, kérjük regisztrálj

Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- mango Ideje: Június 15, péntek, 16:10:01
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Míg szerkesztettem ezt a remek esszét, - az járt folyton az eszemben, hogy pont az imént beszélgettem a szerzővel az elmúlásról...
...és hogy mennyire ideillő most ez a pár gondolat...

És ez kiált felém most a sorokból:

"Az emberi halálban van valami gonoszul nevetséges. A haldokló életszomja szánalmas, készülődései az elmúlásra ijesztő emberi gyarlóság.

Emberi gyarlóság.
Már megint csak magamra kivetítve tudok elolvasni egy ilyen bölcs és okos írást...
Még visszajövök...



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 15, péntek, 20:35:54
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Nem, egyátalán nem népszerütlen ez a téma Tithonus.
Ezernyi gondolatot ébresztett bennem, szeretném magamban rendszerezni öket.

S akkor jeleztkezek...

Zsuzsi:)))

Ui: örültek fiaim, hogy végre francia verset olvashatnak! De megállapitoták, hogy a magyar nyelv SOKKAL szebb, s ennek szivem mélyéböl örültem!

Zs.



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Június 15, péntek, 21:41:18
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
"Mindenki költőnek születik, az anyai szívdobbanás zenéje tanítja a metrumokat, melyekben a szenvedély zihál, s melyet a nyugalom sző elégiává." Az ilyen mondatok bizonyítják, hogy te nemcsak költőnek születtél, hanem meg is maradtál annak. Elgondolkodtató és egyben gyönyörködtető volt az írásod. Köszönöm az élményt.



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- lena1 Ideje: Június 15, péntek, 22:15:43
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Drága Tithonos, írásod lenyűgözött. Megköszönöm, hogy tanulhattam belőle. Puszi.Lena



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- zsuzsuzsu Ideje: Június 15, péntek, 22:39:05
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Kedves Tithónus!

Visszatérek, ahogy igértem is.
' Minden nagy vers Istenről szól direkt vagy indirekt módon. Isten költészete maga az ember, s az emberi költészet az Istenség visszfénye. "

Ezt szeretném irásod alapgondolataként venni. - mert minden Ö általa és Öérte teremtetett.
Ez a tény - akaratlanul - Isten hivöt és Istent nem hivöt átjár. Ilyen alapon teljesen egyezem azzal, hogy az Ö kihagyása képtelenség.

A müvészeteket mindez áthatja. Mondhatnám úgy is, eszközei annak, hogy az ember a benne élö gondolatokat, vágyakat, örömöt és bánatot kifejezze. S ilyen értelemben valóban képtelenség a Teremtöt kihagyni, ha nem is veszünk Róla tudomást. Ö alkotta az Eget és a Földet, vele együtt minden szépségét, az Embert is, saját Képére és hasonlatosságára. A teremtett világ, maga az ember is erröl a teremtö kézröl tanuskodik.

Igy hát helye van az örömnek, az ezen való örömnek. S egyben helye van a bánatnak is. Mert sok ok van rá sajnos ezen a Földön. Feltételezem, Te sem ezekre gondolsz, mikor az öncélu, önsajnálatú versekröl irsz, hisz igy Dávid zsoltárainak nagy része, illetve Isten szolgáinak bánata, panasza nem lenne jogos. Gondolok itt Jóbra, a proféták szinte mindegyikére, magára Krisztusra is, Pálra - s sorolhatnám a példákat.

Valóban jellemző a mai müvészetekre - de magára az emberiségre is - , hogy eltért a Teremtötöl. Mégis hiszek az Isteni jóságban, mely képes arra, hogy egy-egy - hogy a témánál maradjunk - irót, költöt a természet, a szeretet csodálásával Maga felé forditson. Mert azt szeretné, hogy minden ember megtérésre jusson.

Nagyon szép esszét irtál, sok gondolatot ébresztettél bennem - köszönöm.

Egy-egy ilyen gondolatsor olvasása ismételten Isten felé fordit, a jóra indit, s legföképpen a szeretetre, mely mindeneknél nagyobb.

Zsuzsi :))



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- zsoloo Ideje: Június 16, szombat, 00:36:54
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Nem lehetek vitapartnere annak, aki műveltsége talaján állva lát meg és fejez ki összefüggéseket a poétizmusról, mivel hiányt szenvedek abban. Mint tájékozatlan, ezért a paraszti logikával jöhetek csak.
Kérdések merültek fel, melyekre mindenképpen válaszokat kell keresnünk
Kívülálló-e a költő, annyira, hogy önnön „teremtett létét gyilkolja”?
Vagy igazából, aki nem teszi ezt, az nem nevezhető valódi költőnek?
Először nyilván valódi költővé kell válni. Már magában ez szubjektív folyamat, környezetfüggő, kit emel a köztudat azzá, és marad senki egy egyébként valaki. Vagy belelátva egy olyan szellemi dimenzióba, számára értelmét veszti a testi lét igenlése? Elszakad a világiaktól Isten felé? Nemcsak szellemi lény a költő! Természetes irracionalításán túl igenis napról napra táplálkoznia, járnia kell, ha mást nem is megfognia a tollát és rányomni a papírra, másképp nem megy, nem hagy nyomot. Még a billentyű lenyomásához is összehangolt izommunkára van szükség. De – hasonlóan kábítószerfüggőkhöz és hosszú böjtöt folytató hívőkhöz – belátható, hogy a költő más tudatállapotban él, mint aki kevésbé intenzív szellemi gyakorlatot tart. Nyitott, kitárt belsője érzékeny, kitett hirtelen változásoknak, akár a fényképlemez, tönkremegy, ha előhívja, egy váratlan hatás éri. De ez a leírás a valódi költőé? Folyton csúcsformában elégni? Rimbaud is azt írja „Kóborlásaim”-ban: „mentem, két öklöm két ronggyá rohadt zsebemben” elég racionális megközelítés, nem épp a fellegek, inkább földközel, a múzsa ebből a perspektívából is kiszolgálható
Kiragadok önkényesen kérdéseket az egyébként brilliánsan megírt esszéből
Miért is „kontár az a költő, aki önkifejezésből teszi”?
Mi másból ír, hacsak nem Isteni sugallatra? Megint szeretnénk a világ szemével látni, és nem a költőével. Szerintem lételeme az önkifejezés, mindazé, ami lett másokból, mások által, ami megkülönbözteti megint másoktól. A nagyságban is kell lennie egy koherens folyamatosságnak, a

A hozzászólás folytatása...



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- Lacoba Ideje: Június 16, szombat, 12:37:00
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Amikor azt olvasom - bárhol - , hogy "A vers csak cifra szolga" mindig megborzong a hátam. Mert egy ilyen sorocska is mennyi mindent mond el az életről, a világról, és a mindenségről. Azt hiszem nem vetheti senki szememre, hogy ez a sor nálam a világmindenverse közül a leg-sor. De lehet, hogy lehetünk ennyire részrehajlók. Azt hiszem. Hívő ember lévén azt hiszem a többi csak hab nekem. Köszönöm.



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- hori Ideje: Június 17, vasárnap, 10:44:14
(Adatok | Üzenet küldése)
Kiváló esszé. Olyan problémákat is feszeget, amelyek manapság (a magam "területén") foglalkoztatnak. Gratulálok.



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- blue Ideje: Június 17, vasárnap, 17:29:02
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Érdekes gondolatokat osztottál meg velünk, személy szerint nekem nagyon tetszett.

gaby



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- Eroica (ezüsttollacska@ t-online.hu) Ideje: Június 17, vasárnap, 17:43:16
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Mindig csak tanulok Tőled. Köszönöm.



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- stelltesor Ideje: Június 18, hétfő, 11:13:43
(Adatok | Üzenet küldése)
Nagyszerű esszé, akár a korábbiak!!! Tulajdonképpen helyettem is írtad! (Tudom, hogy Neked is adósod vagyok... Inkább nem ígérek semmit, mert félek, hogy teljesítetlen marad, mint az eddigi hiányzó tanulmányaid által kiváltott gondolataim, elmélkedéseim... Nagyon remélem, hogy valamikor, végre törleszteni tudom Veled szembeni adósságaimat (is)!!!!)



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- persecuted Ideje: Június 19, kedd, 16:57:54
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
Azon gondolkodom, hogy kívülálló-e a költő, ahogyan írtad...T.S. Eliot médiumnak nevezi, közvetítőnek, aki személytelen értékek személytelen erőiért áldozza fel a személyiségét, ha a vérét csöpögteti közben, miért érezzük fájdalmát és az öregséghez-betegséghez való kifelé tekintő tematikáját nevetségesen szánalmasnak? Számomra heorikus és magasztosan emberi volt Babits beszélgető füzeteit olvasni, vagy Ady lerobbant testi fázisában a levelezését...Kosztolányi is papíron üzent az utolsó hónapjaiban. Számomra a túlélés művészete mindennél erősebb üzenetet hordoz. Élni nehéz, felvenni a letépett naptárlapokat olyan nevetséges... A költő higgyen a reményben, ha vak remény is az, vitatkozzon a korral, ez adja meg végső erkölcsi értékét és tragikuma teljességét. Minden egyéb csak kalapemelés, tetszett írásod:)



Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: Június 22, péntek, 21:53:49
(Adatok | Üzenet küldése | Blog)
"Aki nem tud így alkotni, vesse oda az enyészetnek mindazt, amit írt, s a fellobbanó lángok fényénél egy pillanatra költő lehet."

Kemény itélet, de értelek.
Ma a tömegfogyasztás világát éljük és a költészetnek nevezett versgyártás is ezt mutatja.
Mint olvasónak, egyetlen vígaszom csak az, hogy azért időnként fényesen kivilágít egy egy drágakő a sok kavics közül, és ezért érdemes figyelni, olvasni..




Re: A vers csak cifra szolga (Pontok: 1)
- LEKA Ideje: Június 22, péntek, 22:48:22
(Adatok | Üzenet küldése)
Elgondolkodtató írás. Nekem minden ilyen írás valami pluszt ad.Köszönöm:Éva



PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.39 Seconds