Küzdőtér |
|
|
|
|
Mindenszentek és Halottak napja |
|
Anna1955
|
Mindenszentekkor és Halottak napján a múló időre is emlékezünk.
Az Időre, ami adatik, s elvétetik. De tudjuk, hogy valahol, valakiben mindig tovább él.
|
November elsején, Mindenszentek napján, az Egyház megemlékezik azokról az üdvözültekről, akik nem kaptak külön napot a naptárban.
Festum omnium sanctorum - Mindenszentek ünnepe.
A megemlékezés napjaként először 741-ben, III. Gergely pápa idején találkozunk vele, amikor a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.
Pogány ünnep volt valaha, akárcsak a Karácsony vagy a Húsvét. Mint az egyház minden fontosabb ünnepe a régi napszertartásokon alapul.
A nyár végi pogány mindenszentek, a szomorúság ideje volt, a nap dicsőségének hanyatlása, de egyben hálaadás is, mellyel köszönetet mondtak a napnak a gabona és a gyümölcsök megérleléséért.
A hagyomány gyökerei, a régmúlt kelta korokra nyúlik vissza. Az ő hitük szerint e napon, az ő újévük napján térnek vissza a földre az elmúlt esztendőkben elhunyt bűnösök lelkei, melyek azóta állatok testében lakoztak. Nem véletlen hogy november elsejének előestéje, éjszakája egyúttal a félelem, a kísértetek, manók és démonok éjjele is.
Amikor a kelták áttértek a keresztény vallásra, akadtak, akik nem mondtak le pogány szokásaikról, sőt amikor III. Gergely pápa ünneppé nyilvánította Mindenszentek napját, különös megerősítést nyert a hagyomány fenntartása. Az ünnep mai elnevezése is „All Hellow's Even = Minden szentek előestéje” Halloween, ekkor alakult ki.
A hagyományt később ír bevándorlók vitték magukkal és 1840 körül honosították meg Amerikában.
Az Egyesült Államok gyermekei azóta is minden évben nagy várakozással készülnek október utolsó éjszakájára. Sötétedés után ijesztő jelmezekbe öltözve riasztják el a szellemeket otthonuk környékéről, és egy kis csemegéért, édességért cserébe a szomszédok háza tájáról is.
A rejtélyesen vigyorgó, pislákoló töklámpások az ún. Jack-lámpa hagyománya, még azokból az időkből származik, mikor a kivájt sütőtököt, benne gyertyával a holtak lelkeinek felajánlott ételáldozatként tették ki házaik elé a kísértetektől, ártásoktól tartó emberek.
A világ különböző részein másként és másként ünnepelnek ezen a napon.
Romániában minden évben nagyszámú turistát várnak október 31 -re a hírhedt brani Drakula-kastélyba. Álarcosbált rendeznek és a részvevők stílszerűen denevérbarlangban töltik az éjszakát.
Ausztriában és Németországban népes jelmezes felvonulásokat rendeznek, a maskarás kavalkádban a felnőttek is részt vesznek, a lakások ablakát pedig igazi vagy porcelán, világító töklámpások díszítik.
A Mindenszentek napja a Halottak napjának vigíliája, azaz ünnepi előestéje.
A néphit szerint ilyenkor a halottak haza látogatnak, de a gyertyák fényénél újra visszatalálhatnak sírjukba - így nem kísértenek majd és nem nyugtalanítják az élőket.
Halottak napját 998 óta ünnepeljük, és konkrétan a november 2-i halottak napja Szent Odiló clunyi apáttól ered.
Számunkra ez a nap az emlékezésé.
Emlékezünk azokra, kiket szeretünk. Emlékezünk azokra, akik már nincsenek, nem lehetnek velünk.
Csöndesen, békésen megnyugszik bennünk a múlhatatlan fájdalom.
Kimegyünk a temetőbe, őszirózsával és krizantémmal ékesítjük a sírokat, gyertyát gyújtunk.
Emlékezünk a velük töltött napokra: mosolyukra, hangjukra, mozdulataikra.
Mindenszentekkor és Halottak napján a múló időre is emlékezünk.
Az Időre, ami adatik, s elvétetik. De tudjuk, hogy valahol, valakiben mindig tovább él.
|
|
| |
|
"Mindenszentek és Halottak napja" | Belépés/Regisztráció | 25 hozzászólás | Search Discussion |
| Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - mango Ideje: November 01, szombat, 08:54:39 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) |
Ma különösen szép őszi nap van, békés és napsütötte - legalbbis itt, Budán. Méltó a temetői csendhez...
...ilyenkor hálát adok az égnek, hogy még tulajdonképpen nincs senkim, akihez ki kellene mennem a temetőbe. Minden szerettem él, és körülöttem van... |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - lena1 Ideje: November 01, szombat, 09:00:51 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Azt mondják, akkor hal meg valaki igazán, ha elfeledjük őt. Amíg beszélünk róla és emlékezünk, gondolunk rá, addig itt él közöttünk, csak éppen válaszolni nem tud.
Én, tudom hogy van valahol egy másik sík és merem hinni, hogy odaát találkozunk, azokkal akiket itt a földön szerettünk. Az emberi test elporladhat, de a lelkéből semmi nem vonhatja el, ott sem a szeretetet. Köszönöm drága Anna, ezt a nagyon szép megemlékezést és a gyönyörű gondolatokat. Szeretettel ölellek.Lena |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - Eroica Ideje: November 01, szombat, 14:44:16 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Olvastalak.. Anna...azért nem írok mást, mert csak önmagam ismételgetném. Azokat a szavakat, amiket már leírtam vagy most érlelődnek szavakká.
Köszönöm. |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - LEKA Ideje: November 01, szombat, 16:14:32 (Adatok | Üzenet küldése) | Emlékezzünk együtt...csendben. a gyertya lángja mellett |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - Lyza1 Ideje: November 01, szombat, 17:18:47 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Fájó a visszamaradottaknak a megemlékezés, mert szívesen lenne együtt azokkal akik már elmentek.Emlékük örökre bevésődött a szívünkbe, békesség poraikra!...Köszönöm a gyönyörű és alaposan körbejárt megemlékezést...Ölellek szeretettel: Lyza |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - zoria Ideje: November 01, szombat, 18:09:01 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Elárulok egy titkot. Nálam otthon is égnek a mécsesek. Talán egy pár pillanatra haza jönnek. Ha másképp nem álmomban. |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - Julianna (julianna41@citromail.hu) Ideje: November 01, szombat, 19:08:18 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | A megemlékezést elolvastam és az utolsó két sort ismételgetem magamban. Szeretettel ölellek : Edit. |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - Thalassa Ideje: November 01, szombat, 23:53:45 (Adatok | Üzenet küldése) | A szeretet... az tovább él. Nem győzi le semmi. És az erős szeretet átível mindenen, még az elmúláson is. |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - csitesz Ideje: November 02, vasárnap, 07:08:14 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kimondtad, leírtad a bennünk lévő érzéseket. Szép volt. puszi Józsi |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - Vigi Ideje: November 02, vasárnap, 09:08:09 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Akik már megérkeztek egy hosszabb-rövidebb utazás végén, a szívekben élnek tovább. S minden egyes gondolat felvillanásával, ami hozzájuk fűz, egy újabb, de merőben más, képzeletbeli utazás veszi kezdetét. Ilyenkor fellapozzuk emlékkönyvünk lapjait, és olvasunk, látunk az "idő" időtlen lapjain. Együtt vagyunk velük, újra átérezzük, szinte átéljük a velük töltött pillanatokat. Ezért időtlen csoda az, hogy emlékezhetünk. Annám, köszönöm, hogy olvashattam megemlékezésed. |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - Jega (sibbe@freemail.hu) Ideje: November 02, vasárnap, 18:57:28 (Adatok | Üzenet küldése) | Szép gondolataidat olvasva egy ősi credo sorai jutnak eszembe. "Nincs vég, csak örök újrakezdés, nincs fájdalom, csak feloldozás - és nincs elmúlás, csak emlékezés. " |
|
|
|
|
|
Re: Mindenszentek és Halottak napja (Pontok: 1) - agnes Ideje: November 04, kedd, 06:12:26 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nálam is égtek a gyertyák....és emlékeztem. Ezen a napon a temető az emlékezés kertje, és talán pillanatokra megelevenednek a virágok..... |
|
|
|
|
|
|