| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Levél az ápolónőkhöz |
|
 |
Gondoltál már arra, mi lesz veled, ha megöregszel?
Mi lesz akkor, ha az életed múlásával megbetegszel, és egy szanatóriumban kötsz ki? |
Aztán oly sokáig tart a lábadozásod, hogy azon veszed észre magad, már nem egy rehabilitációs intézetben, hanem egy idősek otthonában vagy...
Magadba roskadsz. Elgondolkozol az életen, a valamikori szeretteiden...mit értél el az életben?
Volt értelme?
Csak vársz-vársz...senki sem hallgat meg...mert mindenki hallgat...
"Levél az ápolónőkhöz"
"Lát engem nővérke?
Amikor rám néz, azt gondolja:
Mogorva öregasszony, lassú,
Mindenben bizonytalan, zavart tekintetű,
aki mindent lepecsétel, amikor eszik,
nem felel,
amikor maga elégedetlenkedik,
aki nem veszi észre, hogy
fogytán a kedve, ereje.
Olyan, mintha nem tudná, mit csinál,
minden lépcső magas neki,
és nem látja, hová-merre tart.
Aki akarat nélkül tűri, hogy
mindent más csináljon vele,
etessék, fürdessék és egyebek.
Ilyennek lát?
Nyissa ki szemét, nővérke!
Nézzen rám!
Szeretném elmesélni, ki vagyok én,
aki itt csendben ül,
akkor eszik és iszik, amikor
maga nővérke úgy akarja.
Nézzen rám!
Tízéves kislány vagyok,
akit a szülei úgy szeretnek!
Tizenhat éves csinos lány,
aki arról álmodik, hogy
majd egy férfié lesz...
Húszéves mennyasszony, akinek
szíve meglódul a gondolatra is, hogy
hamarosan hűséget esküszik,
s azt be is tartja.
Huszonöt éves: kisbabája van,
Harmincas: gyerekei cseperednek,
önállósodnak.
Negyvenes, gyerekei felnőttek,
kirepülnek a házból.
Itt a férjem, még mindig örülünk
egymásnak.
Ötvenkét éves koromban?
Jönnek az unokák,
kitöltik napjainkat,
gyerekzsivalytól hangos
a ház, újból vannak
gyermekeink, a szerelemnek
és nekem.
Sötét napok közelítettek,
meghalt a férjem.
Jövőm a magány,
a szomorúság.
Az enyéim a saját
gondjukkal-bajukkal
vívódnak, az emlékeimnek
élek, és szeretet van velem.
Az ember elszürkül, ha
öreg és beteg, kicsit tán
ütődöttnek is látszik.
De hát egy öreg asszony
vagyok, bája tűnt és ereje
fogyott.
Ebben az öreg testben mégis
egy fiatal lány lakik!
Emlékszem örömeimre.
Emlékszem fájdalmaimra.
Szeretem és újra átélem az
életem, mely oly gyorsan
elröpült.
Elfogadom a hideg tényt,
hogy semmivel sem tudok
szembeszállni.
Ha felnyílna szeme, nővérke,
sosem csak egy mogorva
öregasszonynak látna.
Jöjjön közelebb hozzám,
nézzen rám!"
(Ezt a szabad verset egy idős asszony írta,
aki hosszú évekig Skóciában, öregek otthonában élt.
A nővérek, ápolók, de még az orvosok is zavartnak tartották.
Halála után találták meg ezeket a sorokat.)
|
Ideje: Szeptember 24, péntek, 20:25:18 - Alex
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Levél az ápolónőkhöz" | Belépés/Regisztráció | 3 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Levél az ápolónőkhöz (Pontok: 1)
- Bogika Ideje: Szeptember 24, péntek, 21:35:51
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Megrendítő. A családomban is van egy idős hölgy, aki elfekvőben él. Azt tartják róla, már csak az evés és az ivás az egyedüli szükséglete. Noha ez nem igaz. Amíg az ember él, többre van szüksége, mint a puszta vegetálás. |
|
|
|
|
|
Re: Levél az ápolónőkhöz (Pontok: 1)
- Halogen (tukkancs@zwallet.com) Ideje: Szeptember 24, péntek, 21:44:51
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Tudod, ez a munka idegileg nagyon kimerítő lehet... Volt egy meleg haverom, akit mindig "nővérkének" cikiztek a többiek, és sosem gondoltak bele, hogy mi munkát csinál ő, és mennyire más ez, mint a csillogó-villogó butikban márkás cuccokat eladni vagy a suliban görnyedni büfés kávészünetekkel, sok szabadsággal...
A férjem azt szokta mondani: ha valaki öregotthonba kerül, max. egy éve van hátra. És eddig még mindig igaza volt. Ezért vagyok hálás a nagybátyámnak, hogy a majdnem 90 éves nagymamámat magához vette. Az embert az is éltetheti, hogy érdemes reggel felkelni... De ha már nem maradt senkije, semmije, csak az élete, annak nem sok értelme van... |
|
|
|
|
|
Re: Levél az ápolónőkhöz (Pontok: 1)
- káma Ideje: Szeptember 24, péntek, 23:41:07
(Adatok | Üzenet küldése) | Megrázó.
Tudod az éremnek kétoladala van. Ahogy múlnak az évek, az ember érzékenyebbé válik az ilyemire.
Mert nem akar teher lenni a szeretteinek. Valljuk be, bizony a munka és gyereknevelés mellett nehéz egy idős ember gondozása. Ugyanakkor, egy otthon személytelen, és szeretettelen, nem szívesen élné le utolsó éveit ott az ember.
Soha nem engedném, hogy a szüleim így éljék meg az öregséget. |
|
|
|
|
|
|
