| Küzdőtér |
|
|
|
Néhány hónapja egy kritikusom a politikai korrektség fejében meg akarta mondani, hogy mit írjak, mert szerinte fajgyűlöletet szítok az írásaimmal.
Küldtem neki ezt a választ s azóta is csak úgy süllög bennem a sok rossz akarat amit ettől az embertől kaptam. Azért határoztam el, hogy most itt közzéteszem azt a választ. Márcsak azért is mert nem szeretem amikor valaki csak úgy rosszakaratból fenéken billent s gyáván félrefordul a védekezésemtől.
Az a kritikusom magára fog ismerni.
Az az egy dolog bánt s eddig nem mondtam senkinek, hogy ez az ember olyan helyzetben van, hogy alkotók küldenek neki munkákat. Egy alkalommal azt mondta nekem, hogy a cigány húzza annak aki fizet!
Milyen érdekes: a kommunizmus idejében is ezt mondták . . .
Mellettem a földön nagyot pattant az üdítõitalos palack, ahogy megtelt a belõle kinyomott levegõ helye széndioxiddal. Majd mégegyet, s több hely nem lévén a palack oldala lassan kõkeménnyé vált. Ez így igaz. Néha azonban tehet az ember bármit, mert ha megbélyegzik akkor levetni a bélyeget annyira lehetetlen, mint víz alatt szuszogni segítõ apparátus nélkül. A palackon a dugót nem engedem meg mert kimenne belõle a bugyborék s élvezhetetlen lenne. Szólíts inkább keményfejûnek. Mint a palack oldala.
Arról van szó, hogy mit írok. S arról, hogy mit fogadok el véleménynek. “Megrendeltként szabadnak lenni a legutolsó hangjegyig” Engem hagyján, én túlélem a kritikát, s ha nem akkor sem nagy vesztesség. Ha senki soha nem olvassa el egyetlen soromat sem, akkor sem veszít senki semit. Attól intelligens emberek követnek el bolond dolgokat. Nagyon okos zsenik lesznek öngyilkosok. Zseniális férfiak – micsoda pazarlás – szeretnek bele férfiakba, s nõk nõkbe. Drámaírók végeznek ki karaktereket csak azért mert tehetik, s ha Tomcsa Sándor sohasem írta volna akkor is emberek ugyanúgy szállnának le és ülnének fel a buszra Udvarhelyen mint Brassóban, Budapesten mint Torontóban.
Azt mondtad ne vegyem készpénznek a kritikát. A következõ mondatoddal azt mondtad öten elolvasták, s öt embernek ugyanaz a véleménye, hogy ilyen karakterek nem követnek el ilyen dolgokat, mint amilyeneket leírok. Van néhány újdonságom számodra.
Az emberi tragédia nem abban nyilvánul meg, hogy a világ elõre meghatározott szabályok szerint forog. Nem abban, hogy elesett embereket egyenes hátúak felsegítenek, leporolnak s maguk elé engednek a sorban. Abban sem, hogy sok év utáni élvezet után bizonyos történetek íróját lehordunk a fekete földig, s utána a sárgáig, mert ha késõn is de rájöttünk, hogy elfogult fajgyûlölõ volt az illetõ.
Az emberi tragédia pont az ami ellen kiálltál oly karakán, oktatóhangún. Hogy azok élik túl a legnagyobb katasztrófákat akik talán nem érdemlik meg. S akik megérdemelnék, hogy még néhány órát aránylag szenvedésmentesen élhessenek, lehordunk, mert ha fizikailag valaki nem szenved akkor a lelkébe bele lehet taposni. Mert miért is lenne létkérdés annak a puszta hiánya, hogy valaki meghallgatásra vágyik?
Hadd menjek csak egy kicsit tovább ezeken a dolgokon.
Itt van ez a román paraszt. Feni a kaszáját Moldovában, s utána beáll a rendbe s a személdökérõl néha lecsöppenõ veríték sós. Este hazamegy s a tarisznyájából a legkissebbik gyermeknek adja a darab madárlátta málét. A gyermek mosolyog s egy bádogcsészébõl amirõl itt-ott már lepattant a zománc friss tejet szürcsöl a puliszkához. A paraszt lábáról lekerül a bocskor, s a vézna parasztasszony egy bádogtálban megmossa a lábát igaz szeretettel. Fájdalmas lenne a kép ha . . . Szerinted ha, nem szerintem! Szerintem fájdalmas is.
Itt van ez a székely paraszt. A Hargita alatt húzza a rendet naphosszat, neki is sós a homloka s este õ is odaadja a madárlátta puliszkát a kicsi léánykának, aki mosolyogva majszolja. A férfi kimegy s a gémeskútból egy vödör vizet önt a váluba s tetõtõl talpig megmosakszik benne. A vacsorája fájdalmasan neki is puliszka s hagyma. Ez a kép is fájdalmas.
Most az Istenre kérlek döntsd el mit akarsz tõlem. Ne írjak egyikrõl sem? Sajnos azt nem tudom megígérni. Írjak a román parasztról? Írjam meg, hogy a sajnálat jegyében legyünk szívesek kitárni a szívünket, ajtónkat s lelkünket, kárhoztatva minden mást ami már ott van a szívünkben ajtónk mögött és lelkünkben? Vagy írjak arról aki hozzám közel van. Halgassam el, hogy fáj mert nem szép? Mert ha megírom akkor esetleg fennáll annak a veszélye, hogy elfogult fajgyûlölõ vagyok én is? Vagy hazudjak? Mert azt mondtad, hogyha megmondom az igazat akkor nem vagyok több egy ujságírónál, abban meg nincs romantika . . .
Vagy azt mondtad fontoljam meg amit mondtál, mert ha nem akkor egy kétlapos írásomhoz másfél lap magyarázatot fog kelleni írnom.
Megfontoltam. Sokkal értelmesebbnek tartom az olvasómat mintsem meg kéne rágnom s emésztenem amit neki szánok. Engedelmével s engedelmeddel inkább a székely parasztról írok mint a románról, ha már csak azért is mert székelyek közé tartozom. S nem fogok neki itélni, ha már eddig nem tettem . . .
S ha fennáll annak a veszélye, hogy néhányan azt mondják, hogy ez az írásom ezért s az az írásom azért nem jó, akkor mindenkinek meg van engedve, hogy ne olvassa el.
Az nem igaz, hogy gyûlöletet szítok. Aki azt mondja abban megvan a gyûlölet anélkül, hogy valaha szemet vetne egy betümre is.
Kedves Kritikusom én így látom. Légyszives írd meg, hogy mit tartasz jó írásnak, mert anélkül kritizáltad meg az írásaimat, hogy nemhogy elfogadható, hanem egyáltalán irányt mutattál volna. Csak a hegedüvonómba dugott százasodat mutattad.
S berámáztam.
|
Ideje: Március 22, hétfő, 07:29:10 - Janó
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "Egy kritikusomnak" | Belépés/Regisztráció | 1 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Egy kritikusomnak (Pontok: 1)
- Móka Ideje: Március 22, hétfő, 08:00:58
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | "Ha senki soha nem olvassa el egyetlen soromat sem, akkor sem veszít senki semmit"
Magánvélemény:
Mióta itt vagy a fullextrán, olvasom az írásaidat.És mint látom, még sokan mások.Úgy vélem, igenis érdemes elolvasni őket.Jómagam is sokat tanultam Tőled és bizony sajnálnám, ha nem így lett volna. |
|
|
|
|
|
|
