Küzdőtér |
|
|
|
|
Szabadság és |
|
|
Igaz, hogy aki a fenti fogalmakon elgondolkodik biztosan időt veszít, de nagy dolgoknak jöhet nyitjára, melyeket kis apró, mindennapos dolgaiban is eredményesen hasznosíthat. |
Teljes életet élni! Úgy hangzott e gondolat, mintha bármifajta fogyatékkal élő lenne, aki nem próbálná ki e célt elérni. Korlátok közt lépegető sakkfigura, aki nem látja, hogy a tábla mellett ott a zöld mező is...
De mit is jelent, mit jelenthet a "teljes élet"? Törekedjünk mindig a legjobbra, a legtöbbre, jussunk a legmesszebbre, legyünk mindig győztesek? Ezek jutnak az eszembe e fogalom kapcsán, de azonnal belém villan, hogy milyen áron?
Először is az élet olyan, amilyennek felfogjuk. Lehet optimistán szemlélni, s így ugyanaz a sors lehet jó, de pesszimistán nézve, nagyon rossz is. Persze törekednünk kell, hogy legyen minél jobb, ha erre van mód.
És módok mindig vannak. Persze nemcsak masamódok! Jó előre felkészülhetünk egy feladat teljesítésére (pl. tanulhatunk egy dolgozatra), de lustaságunkra való tekintettel kiállhatunk felkészületlenül is. Vagy érthetjük úgy is, hogy javítunk a szerencsén, jó puskát készítve, vagy lopva, majd a helyszínen megoldjuk a dolgot.
Corrigge la Fortuna! Tehát számos megoldás létezhet minden esetben. A példa azért is jó, mert itt csak a magunk kontójára kockáztatunk, járhatunk jól is, rosszul is...
De mi a helyzet, amikor nem vagyunk egyedül, már párkapcsolatban, netán családban élünk. Akkor is minden mód adott? Hát hogyne! Felnőtt emberként döntünk saját sorsunk felett! Ezt mondta volna Apám?
"Hazudj fiam, csak rajt ne fogjanak?" Nekem ugyan nem ezt mondta, de ahogy látom felnőtt embertársaimat, sokan követik ezt az útmutatást, s észre sem veszik, hogy már lebuktak. S aki nem szavatartó, hát ilyen sok van - s ők is élnek, sőt megélnek - igaz a gerincbetegség gyakran gyógyíthatatlan.
De vissza a teljes életre hosszú párkapcsolatban... Megúntuk egymást, elmúlt a szerelem. Kikacsintunk: van bimbózás keleten, vagy nyugaton, szívünknek nem parancsolhatunk, s a teljes élet csak akkor valósulhat meg ha mással is kipróbáljuk, átéljük ismét a varázsosat, új szerelmet, teljeset, most! És holnap is, meg két év múlva, esetleg újra meg újra! Hogy közben mit érez régi párunk? Nem a mi dolgunk! Mi a saját teljes életünket éljük! Csak a miénket! Élje ő is a magáét! S törődjön mindenki csak a saját dolgával! Csak elfeledünk közben egy igen régi alapelvet: ne tegyünk olyat másoknak, amit magunk sem vennénk szívesen.
S mégis: mit szólnak/szólhatnak ehhez gyermekeink látva a példát? Titkolózunk, képmutatunk - sokat megér a "teljes élet", igaz nem mindent. A mindent felemésztő tűzben, a konfliktusban újjáéledhet a főnixmadár! Nem baj, lesz majd újabb teljes élet is!
Teljes Élet? Szabadság? Társadalomban csak addig terjedhet, amíg mások jogát, személyiségét nem sérti, azaz felismert szükségszerűségek korlátai közt dönthetünk csak szabadon...S ha akarjátok tovább ragozom, de a lényegnek itt vége, meglátjuk ki jön a képbe!
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
|
|
|
|
|
"Szabadság és" | Belépés/Regisztráció | 18 hozzászólás | Search Discussion |
| Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - nyom-ta-thao Ideje: Február 24, csütörtök, 18:39:02 (Adatok | Üzenet küldése) | Sunnyogni,hazudozni a hülye is tud.Odaállni és emberséges megoldást találni - kevesen.Útálok mindent,ami hazug és hátmögötti.Örülök,hogy letetted:thao |
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - veva (hajoka@tenger.hu) Ideje: Február 24, csütörtök, 18:42:29 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) |
Komoly-komoly! Bár egy kis humorral fűszerezve, de erősen tanítás íze van.
Szabadság. Melyért időnként még vér is hullott, hullik. Én teljesen szabadnak érzem magam, de ha ezzel a szabadsággal más szabadságába rondítanék bele, már nem ízlene. Csak a saját szabadságom kell - az viszont IGEN!
Köszönöm!!! :)
|
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - Bogika Ideje: Február 24, csütörtök, 18:55:55 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Én a tiszta helyzeteket szeretem. Nincs rosszabb, mint mikor hazugságra kényszerül az ember. |
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - Anonyma Ideje: Február 25, péntek, 10:32:34 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Minden szavaddal egyetértek!...mégis vannak dolgok melyek megtörténnek az emberiség keveset mondok k.b. 50%-val. Igen, jó lenne mindig igazat mondani...de nem minden esetben lenne helyes. Most épp megkövezünk valakit mert letért a társadalom által helyesnek ítélt útról?! Ha már megtörtént és őszíntén megosztja velünk nem sunnyog és NEKÜNK nem hazudik, felvállalja, hogy ilyen is van, talán okulhatnánk belőle...Nem? Én nem dobok rá követ! |
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - kerlac Ideje: Február 25, péntek, 10:58:31 (Adatok | Üzenet küldése) | Sok dologgal egyetértek, de az írásod kapcsán mégis fölmerült a kérdés bennem:
A "megúnt, megszűnt szerelem utáni", évtizedekig tartó párkapcsolat vajon mennyire lehet őszinte, mennyire szolgálja bárkinek is az élethez fűződő elemi érdekeit?
Vajon bevallják-e egymásnak, hogy elmúlt a szerelem, únt a kapcsolat? |
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - nyom-ta-thao Ideje: Február 25, péntek, 11:03:12 (Adatok | Üzenet küldése) | Mivel én senkinek a magánéletéről nem tudok semmit,ezért soraidat,kedves és szeretett Anonyma nem veszem magamra,mert azt sem tudnám.hová dobjam a követ.Azt írta,mint mindíg:ÉN ismétlem én nem bírom az ilyen helyzeteket.Ehhez van lehetőség egy hsz.-en belül? Más úgy csinálja,ahogy akarja.Másról eleve jó is,hogy semmit nem tudok,mert kényelmetlen érzés volna.Itt én írok,olvasok válaszolok és azt gondolom,hogy mindenkinek az írhatnékja működik.Bla-nak akkor is igaza van.Szerintem:thao |
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - ukume Ideje: Február 25, péntek, 12:23:12 (Adatok | Üzenet küldése) | Ezek szerint te hűségben élted le az életed? Lehet, hogy bűn egy házasságban élő ember számára a szerelem, szerintem nem az. Szerintem csak az érzelem nélküli kapcsolat a bűn. És bűn érzelem nélkül hűségesen "színlelni" boldog szeretőt. De a legnagyobb bűn számonkérni másokon azt, ami velünk is megtörtént! |
|
|
|
|
|
Re: Szabadság és (Pontok: 1) - Lev Ideje: Február 25, péntek, 13:31:35 (Adatok | Üzenet küldése) | Teljesen igazad van, s ha tartom az ősi bölcsesség szavait: " ne tegyünk olyat másoknak, amit magunk sem vennénk szívesen. ", jól teszem, amit teszek... a múltban sok mindent tehettem volna másként, így a jelenem sem ez lenne... de soha sem bántam semmit, és igen kevés dolog az, amiért most furdal a lelkiismeret... s egyben biztos vagyok! Az nem a szeretet! Köszönettel: Lev:) |
|
|
|
|
|
|