A mű, amiről beszélni szeretnék Nektek, próza, egy kimerevített, emlékezetes pillanat megörökítése.
A Búcsú…

Álmok, gondolatok, érzések cikáznak a szerelmesek között.
Nem új helyzet ez, alighanem mind megéltük már, ki így, ki úgy.
Plasztikusan, gyöngéd megértéssel és bölcsességgel megrajzolt írás: sehol a harag, a kétségbeesés, a vádaskodás, csak a megváltoztathatatlan fölött érzett mélabú.

Amikor először elolvastam, nem is éreztem benne a fájdalmat.
Hiszen amit tökéletesen átélünk, a Nevezetes Pillanatok, végül mind megszelídülnek

Miskolci lány ajándékozta nekünk, aki úgy kezdett írni, ahogy megvilágosodik az ember.
Őt idézem:

„. Kint ültem a kertben és arcomat a Naphoz fordítva elengedtem hogy melegen megsimogassa a bőrömet. Elöntött egy érzés. Azonnal írnom kellett. A toll táncolt a lapon, a papír sercegett. Kész lettem, és visszaolvastam. A kusza betűk alkotta mondatokon keresztül sugárzott az az érzés, ami arra késztetett, hogy megörökítsem. Amikor szemeim átfutották a sorokat, remegés futott rajtam végig. Ezt a különleges belső örömteli reszketést azóta sem tudja kiváltani semmi más...”.

Így kezdődött hát, 7 évvel ezelőtt, amikor is 10 éves volt.
Ars poeticát is kaptunk Tőle:

„Megörökíteni, és másoknak átadni (megismertetni) egy érzést. És e nélkül a született mű -legyen bármennyire is míves- egyszerűen üres lesz. Megragadhatja az érzékeidet, de a lelkedet nem...”.

Jó szívvel ajánlhatom mindenkinek a „Búcsút”, akinek a tiszta, teljes érzések fontosak.És köszönöm a fullextra nevében Selene zárómondatát:

„A fullextra számomra mindent megadott, amire egy hasonló ideákat képviselő 17éves lány vágyhat: Hasonló gondolkodású emberekre találtam.”

kerlac