Rohadt a fa s vele az élet,
Rohadt az éj s vele a lélek,
De áldott a perc melyben megismertelek
S az idő melyben melleted telt az élet.
Rövid volt a menynek ize!
Örök az óra hol pokolban kelek.
Ugyanakkor tudom hogy melletem maradsz,
De nem úgy ahogy a lelketlen test akar.
Mindennél többet ért a csókod.
Te voltál az első, kit testem szivvel csókolt;
Minden elmult ,de minden marad,
Egy átdöfött szellemben lélekben kóvályog...
Zombivá tett az élet az is maradok!
Vértócsa ül bennem majd ki szakad.
Gondolat mi tépi még agyam,
Nyugalmat nem ad ,csak fájdalmat akar.
Boldog leszek ha melleted lehetek.
Csak mint barát ha igy kellek;
Szeretni még ,mást is, fogok,
De sose úgy, ahogy téged foglak.
Létedben éltedben csak áldalak!
Mert nem űztél macska-egér játékot.
Őszinte volt a csók s a mondat,
Mit rövid idön, belül fülem hallott.
Én tettem sirrá az élményt,
És csináltam temetőt beléd;
Mert nem hittem, hogy enyém vagy,
Csalfának hittem a boldogságot.
Mert kimondtam mindazt amit érzek!
S a félelemtől túl sokat kérdek.
Őrúlt volt az egész viselkedésem,
Látom a hibám de nincs mit tennem.
~Még őrültebbé tett s a szerelem~
Nem akarsz megölni, nem is fogsz.
Bántani féltesz ,inkább elhagysz.
Hiába sírok, felfogtam mindent;
Megértően csak bólogatok, én átkozott!
Rohadt a fa és vele az élet;
Rohadt a perc es vele a lélek,
De áldott a perc amikor őszintén montad,
Nem akarlak bántani inkább ELHAGYLAK.
