 |
... írva 2004. 10. 15-re, de szól mindörökre!
|
Ha te tenyered emeled, én öklömet,
Ha te öklödet, én büszkén fejemet,
Ha te élteted magadat, én nevetek,
Ha te élteted vezéred, én az életet,
Szabadságról mesélek, míg te hatalmad hirdeted,
Holtakat siratok, míg te a halált tervezed.
Ha te kereszted, mely horgas, ha te kereszted,
Mely nyilakat szór szerte nyakadba akasztod,
És dörögve meneteled rendedet,
Ha te vörösen izzó szemekkel
Szabad szavaim ketrecbe zárod,
És sunyin egyetlen igazt ismersz: önös hatalmad,
Én emelem keresztem, a krisztusit,
Emelem sugarat szóró csillagom,
Emelem büszke fejem,
Emelem ellened egyenlők igazát,
És istenek nevében szólok,
És emberek nyelvén kiáltok.
Ha te elveszed mindenem, és gulágba záratsz,
Ha te sáros árkot ásatsz, s beleölöd, ki más,
Hát én csendesen guruló felhő leszek,
S ontom a könnyemet.
Ha te meztelen testemet, lelkemet alázod,
És ha te gázkamrába hajtod, ki más,
Hát én szelíd álom leszek,
S új világot mesélek.
Ha te birkaként terelsz, s ki nem megy, ölöd,
És ha te Dunába lövöd, ki más,
Hát én zajló víz leszek,
S megölelem őket.
A zokogó esővel
Lemosom a szennyet,
A csendes álommal
Életeket festek,
És én, mint zúgó áradat
Elsodorlak! Vigyázz! Elsodorlak!
|
|
| |
|
