 |
Vers: Lelkes Miklós: MADÁR |
|
A szív mindig egy madarat
hív a zöldhangú fák alatt,
míg fent nyugtalan kék selyem, -
s hisszük: életünk végtelen.
A szív egy ég-madárra les,
szárnyas-csodás csendet keres,
míg fent felhőkből hegy halad -
fehér, szélvitte gondolat.
A szív rá, e madárra vár,
ha borús-sötét lesz a táj,
s rajta a korbács villan át,
lesújt, dörög, lélekre vág.
A szív mindig csak várja Őt:
a szárnyas-csodás nincs-Időt,
titok-nyitó nyugodt szemét,
melyben béke és messzeség,
de nem hozza ringó ölén
reménytelenből új Remény,
Tavasz-bimbó, gyorslángú Nyár,
az sem, ha Ősz pirosa fáj,
s nem csillantja fel tollait
a Tél, ha zengő hó vakít...
Ó, nincs-Madár, te kincs-Madár!
Míg hiányod szívemre száll,
versem küld feléd fény-mesét,
suhanó selymek énekét,
zöldhangú fák fészek-dalát,
min kékfehér tánc ragyog át.
Így békül lassan két halott:
te nem jössz el, én nem vagyok,
közös Nincsen sír könnyeket,
s a cseppje csillagá lehet...
Néked is, ó, te Nincs-Madár,
nincs-égi kincs csillaga fáj?!
|
Ideje: Március 21, hétfő, 07:31:00 - lelmik
|
|
| |
|
