 |
Vers: Álmomban, székely-vérem III- rész. |
|
Légy ott fenn
A forrás édes vizéből
Csillapítom szomjam.
Szikla sima falának
Támasztom a hátam.
Álmomban, székely-vérem III- rész.
Légy ott fenn
A forrás édes vizéből
Csillapítom szomjam.
Szikla sima falának
Támasztom a hátam.
Lement a kedves nap.
Az égbolton vörös csíkot hagy.
Nézem, és elcsendesedek,
Testemből simán kilépek.
Nézem e dallamos békét.
Csodálom a természet lényét.
Harkály a fán kopogtat
Szaftos férget ropogtat.
Lelkem szabadon száll,
A hegyoldalban körbe jár.
S, észre is vesz, ott lenn Téged.
De az álmom, nem ér véget.
Lelkem kísér a hegycsúcsra.
Testem pihen a légyottra.
Aztán, mikor közeledsz,
Látom, kissé megremegsz.
S a szívem is ezt teszi,
Közeledted, ünnepli.
Lelkem gyorsan visszaszáll
Találkánkat várom már.
Szememet is tágra nyitom,
Arcomat is újra mosom.
De, mi történt? Csak álmodom.
Te hinted csókod arcomon.
Puha takaróddal, betakarsz.
Nem ébresztessz fel, bár akarsz.
Nézed, mint, békésen pihenek;
Képzeletben, vajon, hol lehetek?
Mikor gondolataid átjárnak.
Érzed már, hogy szemed fáradt.
Előveszel még egy plédet,
Amely Téged lágyan befed.
Elalszol, és lelked szalad.
Jön, s az enyém után szalad.
Ők most táncot járnak réten,
Erdőben, patakban, földön-égen.
Jön a hajnal, hűs szellővel,
S meglep minket lágy esővel.
Felébredek, s Te is felkelsz.
Menedéket sehol sem lelsz.
Ketten ázunk hát csendesen.
S hagyjuk lelkünk, had repdessen.
Válasz helyett, csókra-csók.
Nem is vagyunk, oly mohók.
Körülöttünk erdő zöldül,
Eggyé lettünk a kettőből.
Lelkeink is visszatérnek,
Megnyugszanak, megbékélnek.
Hajnali égbolt sötétje
Válik most, oly szép kékre,
Hogy a földre borult béke,
Lett az álom, csodás vége.
Mandula Sz. Leila
Szolnok, 2005-05-24.
|
Ideje: Május 25, szerda, 20:12:24 - Leila
|
|
| |
|
