| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Vers: ott várlak majd |
|
csitesz
amikor az éjszaka fekete
selyem-leple lágyan símul
magányos lelked halk sóhajára.
amikor az éjszaka fekete
selyem-leple lágyan símul
magányos lelked halk sóhajára,
és könnybelábadt szemed
égő-vörösen figyeli az óramutatón
ráérősen cammogó perceket,
amikor szíved halk dobbanása
vágyódva üti ritmusát
válaszolva a távolság dübörgő robajára,
és nem hallja füled
a telefonon érkező csoda-szó-verseket,
amikor két karod öleli a semmit,
tested elernyedt már,
és lassan ballagsz vágyott álmod felé,
ott várlak, hol megszűnik a bánat.
az óramutatók víg körtáncot járnak,
és együtt térdelünk a szerelem
jövő-virág díszítette oltára elé.
|
Ideje: Március 05, hétfő, 13:46:31 - Veva
|
|
| |
|
| "ott várlak majd" | Belépés/Regisztráció | 7 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: ott várlak majd (Pontok: 1)
stevew Ideje: Március 05, hétfő, 17:03:43
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Első pillantásra olyan csodaszép, dús nyelvezetű, elringató versnek tűnik, s első hallásra úgy elkábítja az embert, hogy nem is érzi fontosnak szavanként, mondatonként értelmezni.
A baj - no, nem nagy baj - akkor kezdődik, amikor érteni is akarjuk versed összetett mondatát... A belezsúfolt jelzők nem könnyítik dolgunkat, hisz igencsak fel kell izzítani magunkat, hogy érezni-érteni kezdjük és elérjük mi is azt a mély átélést, melyből vélhetőleg írásod fogant... Szépnek szép, ám érteni ettől még mindig nem értjük, miről is szól... Vágyról..? Magányról..? Kedvesed magányáról..? Vigasztaló vers..? Ígéret-vers..? Lásd, hogy néz ki, ha kiemelem a egyrészt jelzőnek minősülő, vagy az alanyt jellemző szavakat, másrészt pedig a határozókat:
amikor az éjszaka FEKETE
SELYEM-leple LÁGYAN símul
MAGÁNYOS lelked HALK sóhajára,
és KÖNNYBELÁBADT szemed
ÉGŐ-VÖRÖSEN figyeli az óramutatón
RÁÉRŐSEN cammogó perceket,
amikor szíved HALK dobbanása
VÁGYÓDVA üti ritmusát
válaszolva a távolság DÜBÖRGŐ robajára,
és nem hallja füled
a telefonon érkező CSODA-SZÓ-verseket,
amikor két karod öleli a semmit,
tested elernyedt már,
és LASSAN ballagsz VÁGYOTT álmod felé,
ott várlak, hol megszűnik a bánat.
az óramutatók VÍG körtáncot járnak,
és együtt térdelünk a szerelem
JÖVŐ-VIRÁG DÍSZÍTETTE oltára elé.
Az első három sorban még a képzavar gyanúja is felmerül... Szépen hangzik ugyan, de túl sok... Egy apró tárgyi tévedésre hadd hívjam fel a figyelmed: a könnybe lábadt szem nem figyelheti égő-vörösen a perceket. A könnybe lábadás lágy, merengő, vágyakozó, az égő-vörös szem pedig annak a szeme, aki túl van már minden merengő vágyakozáson és könnyező szomorúságon, kisírta magából ezeket, s érzelmei (így szeme is) felszikkadtak...
"És nem hallja füled.." - Nem lenne elég úgy, hogy "és nem hallod"..? Ugyanígy a "két karod" helyett is "karod" v. "karjaid" lehetne, még egyszerűbben: "amikor öleled a semmit"...
Vé
A hozzászólás folytatása... |
|
|
|
|
|
|
