| Küzdőtér |
|
|
|
tamiska
Mindig várok valamit…
Talán, hogy megelevenedjenek az álmok...
Mindig várok valamit…
Talán, hogy megelevenedjenek az álmok...
Itt holt virágok integetnek,
Csalogatnak csillogó világok.
Hány éve megyünk egymás felé,
Hány léptünk nesze ülhetett a partra,
Szép ligetünkbe hány szív bomolt,
S a „szeretlek-szó” lélekbe hatolt.
Nem akartalak a legkívánatosabb
Csókban sem téged,
Nem akartam adni egy nagy merést,
S mert hitedben reszketni kezdtem,
Nem érhettem meg a felismerést.
Valakit nem szeretni most tanulok.
Szemében láttam minden virágot,
S most pusztítva, irtva zokogom,
Hol vagytok gyönyörű álmok,
Kik hoztatok elibém új sétányokat,
Hol bújó asszonyokkal meg-megálltam,
És cseréltünk hamis csókokat.
Ti, kik nyitjátok majd a síromat,
Holt csontjaimat mind kiássátok,
S fagyos szájjal visszaemlékezve,
Mégis csak újra, és újra megkívántok.
Játékból írtam szép melódiákat,
Megríkattam a könnyű híveket,
Bennem kajánkodások indultak
Azért, hogy válasszak közületek.
Felkarmoltak hazug vágyak,
Finom rezdüléshez nem adtak erőt!
Halált hozó ketyegések
Számlálgatták az elmúló időt.
Láttad télen mily árnyéktalanok a fák?
A miérttel kit ébresztenék, ha elmondanám.
Szaladásba fognák sétájukat a szüzek,
Kérdeznék, mért görbül sírásra a szám.
/Szemedben úgy égtek a napok,
Ahogy üvegszilánkokban égnek,
Ezer és ezer önmagát kínáló,
Vöröslő alkonyatok.../
Vak énekel oly átéléssel, mint én.
Véli, hogy mással ő is láttat.
Őrt állok magamban, szemlesütve,
Torkomból kinyögöm, hogy várlak!
Dacosan morgom, – mint a fogott vad–
Versemben szabadság vágyamat!
Nincs nagy visszhangjuk, tudom,
Bennem mégis dübörög valahol…
Írok néha csodás szavakat,
Velük magyarázom a kapott csókokat.
És mégis… hazudni tudom a szépet!
Mi engem is leránt a mélybe,
Elnézem magam, mint megkötöttet,
- Kit szánok-, ha látom
A vergődőt, az összetörtet.
Utálkozom… halott verssel a zsebembe,
Felérek a kócos Budapestre.
Fényességébe beleköltözöm,
Csatangolok széles utakon,
Várom, hogy szembe jöjjön az Öröm,
Miben a kis nőket karomba rántom,
S pezsgős mámorral szememben
Eltáncolom utolsó táncom.
Már idegennek érzem a lelkem.
Akkor, ott, nem én öleltem!
Úgy adtam, hogy nem akartam adni,
De bennem ős gerincek hajoltak,
Unszoltak, ne tudjak megfutamodni.
Valaki velem nagy útra indult,
Talán az első Éva lehetett. Kérem,
Ne hagyjon egyedül, bárki legyen,
Nem baj ha nem, vagy csak épp hogy
Ismerjen, hallja meg könyörgésemet.
Kövekbe botlok, mint zsenge fákat
Hajlítanak a testetlen szelek,
Tagadom, de mindig érzem
A simogató érintéseket.
Tömegbe bújok, hogy elveszítselek,
Így kínálom magam, tépett ingben.
A megalázottba is beleérzik a:
Lehet, hogy már senkim sincsen!
Egy száj, óh uram, egy száj még
Legyen, aki kimondja nevem,
Kiáltás értem is hangozzék,
Megnyugvást érezzek szívemen!
Eltaposnak, mint a csigaházat,
Nem jajdulok, már arra sincs erőm,
De egyszer még fájón felsóhajtok:
Hol vagytok társak, hol, ti szeretők!?
Érted menekülök tőled,
Holdarcú fényben meg-megállok,
Továbbmész, s ahogy halványulsz,
Rádermednek arcomra az álmok.
|
Ideje: December 12, szerda, 10:37:12 - Veva
|
|
| |
|
| "Várok valamit" | Belépés/Regisztráció | 8 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
Paulus (pogonyi.pal@chello.hu) Ideje: December 12, szerda, 15:23:36
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kétségbeesett panasz-jaj-kiáltás a társas magányból, némi kapuzárás előtti pánikkal vegyesen. Ilyenkor az ember azt érzi, hogy sok mindent elszalasztott, elpazarolt. De jobb ha tudod: minden úgy történik, ahogy történnie kell. A panaszkodás a leghiábavalóbb dolog.
A verset a maga konkrétságában most nem elemzem (de, ha akarod, vagyis kéred, megteszem), csak annyit kérdeznék: nem olvastál mostanában túl sok Ady-t? |
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
tamiska (tami@mailbox.hu) Ideje: December 13, csütörtök, 16:32:28
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Paulus!
Ide azért hoztam ezt a versemet, hogy szigorú kritikát (is) kapjak tőled, tőletek.
Ezért kérlek elemezd!
Üdv: TáMi |
]
|
|
|
|
|
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
Lacoba Ideje: December 16, vasárnap, 15:34:07
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Kedves Tamiska! Megmondom őszintén óriási meglepetés volt számomra ez a vers. Amikor már elég edzett az ember - a versolvasás terén - sokszor gondolja úgy egy vers megnyitásakor, hogy majd most. Még akkor is így van ez, ha már sejti, hogy nagyjából mire számíthat. A versed megnyitásakor ez bekövetkezett. Eljött a most.
Olyan jelentős vers ez, amely ritkán reszket tollunkon, billentyűzetünkön. Olyan vers, ami hatalmas érzelmi átrendeződés hatására alakul ki a költőkben. Ezek az érzelmi átrendeződések igen gyakran hozzák azt is, amit irodalmi szemmel úgy nevezhetünk: mérföldkő. Nagy költőink legnagyobb szárnyalásai is a szerelmi, lelki, vagy egyéb válságban teljesedtek ki, az új remény, az újabb lehetőség, vagy éppen kilátástalan helyzet indít el egy új minőséget.
Tamiska, eddig is mindig olvastam verseidet. Sosem éreztem benne a megfelelő átütőerőt. Nem mondom azt, hogy rossz versek voltak, de nem lüktettek ott a zsigereimben, amikor olvastam.
Ez a vers ott volt. Minden porcikájában átélhetően. Persze, hogy lehet benne apróbb hibácskákat lelni, de azt ilyenkor észre sem veszi az olvasó. Talán már sokadik olvasáskor, az újabb belső lépcsők kutatása közben.
Hogy ezek közül a hibák közül is írhatnék valamit - gondolod most magadban.
Nem írok, mert inkább - ha igényled, elküldöm priviben - hogy ne zavarjon másokat a vers olvasása közben.
Tamiska gratulálok! Sosem add lejjebb! |
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
tamiska (tami@mailbox.hu) Ideje: December 19, szerda, 08:08:30
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Lacoba.
Hsz.-ed mívesebb minr az, amihez hizzászóltál. Többször elolvastam és köszönömöket mondtam magamban.
De a kritikai észrevételedre is igényt tartok, kérlek. Jobban illene talán nyitottab közegben látni, de ha Te a privit réstesíted előnyben gondolom meg van rá az okod! Nos várom!
Barátságosan:
TáMi |
]
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
Lacoba Ideje: December 19, szerda, 09:40:19
(Adatok | Üzenet küldése) | Természetesen semmi gond ezzel. Ami a legfontosabb; a mondanivaló, a sorok egymásra épültsége nem kívánja meg A MINDEN SOR NAGYBETŰS kezdést, sőt talán zavaró is. Viszon a mondatkezdő betűknél továbbra is fontos lenne a nagybetűs kezdés.
Aztán a rímek fel-felbukkannak. Egy szabad-versnél nem előnyös a nyomatékosító, sorvégi rímek használat. Legalábbis, többszöri alkalmazása. Ha a sorvégekre a mondatok szavak nyomatékai kerülnek nagyobb hatással lehetnek az olvasóra.
Ezek azonban átgondolandó apróságok. Azt magadnak kell beleérezni a versbe. Kintről ez nem megy. Ezek nem bántják a mondanivaló, kidolgozást, viszont egy hatásos eszközt veszíthetsz velük, egy szó kiemelését a sorvégére, amelynek a jelentősége felértékelődhet, és kifejezőbbé válik ott, mint egy laza sorközben. Ilyenkor aztán nem is szükséges pl. az Öröm, mondatközi nagybetűsítése, mert a sor végén (elején) amúgy is megkapná ezt a nyomatékot. Ezt magadnak kell eldönteni. Ez javaslat.
Kritikai észrevétel nem csak negatív lehet. Én nem szoktam kritikát írni, hiszen az már szubjektív szubjektivokat is tartalmaz. Én elsősorban (a Full szándékainak megfelelően) segítőszándékkal emelem ki a hiányosságokat. Elsősorban hiányosságokra, hibákra öszpontosítva. Ez nem kritika, hanem gond a versben, írásban. Ezek hátráltatják az érthetőséget, sokszor lehetetlenné teszik megértését, vagy éppen félre érthető fonálra teszik a kidolgozást. Ezért szokták gyakran félreértelmezni, támadásnak venni, pedig szó sincs erről. Akkor szólok általában, ha teméredek a hiba, óriási gondok találhatók. És akkor, amikor egy jó írást olvasok, és apró gondok, hibácskák azok javítása még sokkal szebbé teheti az amúgy is szépet. Természetesen fontos nekem, hogy az írások érzelmi oldalával csak ezredlegesen foglalkozom, mert egy mindenkinek szóló vers, írás egészében nem ez a lényeg, hanem az, hogy az olvasó felé is hordozza-e azokat az általános, átérezhető élményeket, mondandót, amiért a szerző leírta azokat. Téves logika az, hogy a szerzőnek kell megfelelnie
A hozzászólás folytatása... |
]
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
tamiska (tami@mailbox.hu) Ideje: December 22, szombat, 16:55:09
(Adatok | Üzenet küldése) | Kedves Lacoba!
Észrevételed zömével egyetértek.
A nagybetűs sorkezdésre visszatérve; Adyt /na nem akarom magamat hozzá mérni, koránt sem/ valaki megbírálta a nagybetűs sor-kezdésekért....azt mondta rá; NEVEM ADY ENDRE. HA NINCS ODAÍRVA A NEVEM, A NAGYBETŰS KEZDÉSEKRŐL IS RÁMISMER AZ OLVASÓ!!!
Védjegy? A frászt! Nem tudatos nálam. Így alakult ki az évek során.Szeretném utolsó versem is nagybetűs sorkezdésekkel írni. Ennyi! Kösz hogy foglalkoztál versemmel.
Barátságosan:
TáMi |
]
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
Lacoba Ideje: December 22, szombat, 17:24:04
(Adatok | Üzenet küldése) | Igen, ez részben igaz, mert nézd csak egyik versikéjét:
A MÁSIK KETTŐ
Csókoljuk egymást, együtt pihenünk,
Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk,
Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk,
Sápadt a lángunk.
Piros kertek közt futott az utunk,
Piros, bolond tűz lángolt sziveinkben,
Egymás szemébe nézni nem tudunk,
Itt sápadt minden.
Csókoljuk egymást biztatón, vadul,
Nappalba sír be minden csókos estünk,
Hiába minden, csók ha csókra hull,
Hideg a testünk.
S piros kertekből, úgy tetszik nekünk,
Közelg egy leány és egy ifju ember
S mi, ím, egyszerre forrón ölelünk,
Nagy szerelemmel.
Ugye. Valami különös dolog olvasható ki. A sorok elejére kerültek a nyomatékok. Ez Adyra jellemző, s szinte bizonyosra vehető, hogy a francia behatás miatt sokkal jelentéktelenebbek a rímek nyomatékai, s sokszor talán el is tűnnek. Természetesen ez egyféle magyarázat. Ezért véltem én úgy, hogy a versed nyomatékai máshol vannak, hiszen maga a versed olvasásakor is egyből Ady ugrott, s nem a nagy kezdőbetűk miatt.
|
]
Re: Várok valamit (Pontok: 1)
tamiska (tami@mailbox.hu) Ideje: December 22, szombat, 18:13:42
(Adatok | Üzenet küldése) | valamikor régen,/még sértődőd koromban/ egy felolvasó esten megbírálták keményen az egyik versemet. hazafelé ez a vers-válsz ömlött ki belőlem:
Magamnak bírája én vagyok
Ki vagy ki megítéled
Könnyel, vérrel írott versemet,
Hogy könnyednek tessék,
Az ecsetelgetett?
Ki vagy, ki jómat rosszam–
Cizellált szavakkal vered,
Hiszed, hogy tévedhetetlen
Minden észrevételed?
Lásd, a szépre olvasó
Odaenged játszani,
Lelkében épült béke,
Örökig fog tartani.
Magamnak bírája én vagyok!
Érzem mi csúf, mi szép!
Olykor ha nem hallod is hallom,
Versemben a zenét.
...és ez valószínű minden versírónál igaz lehet. A saját versét jónak, hibátlannak tartja amíg valaki fel nem hívja a figyelmét a hibákra. Ezt tetted te is, köszönöm, De makacs vagyok! talán a nagybetűs kezdéseken elgondolkodom. A hátbavágás nem fáj, ha nem erőset kapok.
TáMi
|
]
|
|
|
|
|
|
