| Küzdőtér |
|
|
|
Lacoba
...ott bent a sírban nemcsak szovjet katonák pihennek, hanem oda temették a német, sőt a '19-es cseh halottakat is...
Közeledik november 1-2-a, a Halottak és a Mindenszentek Napja, mely a halottakra való emlékezés ünnepe, illetve másnap azokat a szenteket ünnepli az egyház, akiknek nincs naptári ünnepük. Az egyház az I. századtól kezdődően november elsejét szentelte a halottak emlékére. Ezen a napon a keresztény tanítás szerint az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Az egész magyar nyelvterületen szokás a sírok megtisztítása, virággal díszítése, gyertya gyújtás. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, s nekik a terített asztalra kenyeret, sót, vizet tettek. A család minden tagja gyertyát gyújtott a gyertyák égésidejéből arra következtettek, ki hal meg előbb a családban. Úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát, mécsest gyújtottak, hogy a halottak eligazodjanak, hiszen már át lett rendezve a lakás. Ezen a héten nem dolgoztak, csak a legszükségesebb dolgokat végezték el. Tiltott dolog volt a meszelés, mosás, mezőn dolgozás, - mert ez sok bajt hozhatott a ház népére, - megzavarja a holtak nyugalmát. E hiedelmek ma már kiveszőben vannak, de mindkét napon a halottakra emlékezünk. A virág borította sírok mellett rokonok, ismerősök, barátok gyertyát gyújtanak, emlékeznek. A távolba szakadt családtagok is hazatérnek, emlékeznek. Az ünneplés a gyász napja. Néma könnyek, elfojtott zokogások között tör magának utat a fájdalom és az emlékezés. Gazdasági hagyományok is kötődtek e naphoz. Ilyenkor szorultak be az állatok a csorda, a ménes, a gulya, a csürhe, és behajtották őket a mezőről, a hegyekből. Olvassátok szeretettel egy gyermekkori apró történetemet a gyertyagyújtás idején.
Itthon jártak halottaink
Ramaty az idő. Már egy hete – minden nap – átláthatatlan a köd, és reggelre vastag dér fedi a kerti gyep fűszálait. Gyorsan ránk jött a hideg. Hajnalonta már befagy az állatok itatója, s keményre fagy a szárítón a kinn feledett ruha, hogy aztán a dél körüli remek napsütésben teljesen kiszáradhasson. Az öregek tudatosan kint hagyták ilyenkor a vászon ruhákat, terítőket, mert sokkal szebbek voltak a fagyás utáni kiszáradástól, persze a nyű is kifagyott belőlük. Ma Halottak Napja van. Megyünk a temetőbe. Gyertyát gyújtunk a rokonok sírján, de megtiszteljük ilyenkor a hősök sírját is. Apu azt mondja, hogy hiába van a sírjukra írva: DICSŐSÉG A SZOVJET HŐSÖKNEK, ott bent a sírban nemcsak szovjet katonák pihennek, hanem oda temették a német, sőt a '19-es cseh halottakat is. Valamiért azonban mégis az van a sírra írva. Ez nem tartozik a kérdezhető dolgok közé, hiszen évekkel ezelőtt feltett kérdésemre apu nagyon összeráncolta a homlokát. Ilyenkor jobb nem firtatni a dolgot.
Nagyon szép ezen a napon a temető. A fagytól gondosan megóvott virágok szinte fehérbe öltöztetik, még azokat a sírokat is, amelyekhez év közben nem szoktak járni a hozzátartozók, mert messze laknak, vagy csak éppen sok a dolguk. Estére pedig a gyertyák teljes fénybe borítják a hegyoldalt. Rendkívül szép látvány. Még – onnét fentről – az égből is elégedettek lehetnek az elköltözöttek, amikor visszatekintenek. Egyébként, nekem ez az egész teljesen érthetetlen, felfoghatatlan. Hogyan kerül a lelkük a koporsóból, a sírból – oda – föl az égbe? És az sem tiszta, hogy miért? Mama azt mondta, hogy elfáradt a testük, és a lelkük megy csak a mennybe, mert az nem tud elfáradni. Hiszen, ha imádkozunk értük, akkor a lelkük soha sem fog elfáradni. Ez teljesen igaznak látszik, hiszen tavaly – amíg a temetőben jártunk, és gyertyát gyújtottunk – otthon jártak nálunk a halottjaink. Ez teljesen biztos, mert az asztalra kitett kenyérből, sóból és a vízből is hiányzott, amikor hazaértünk. Sőt a sajtot teljesen meg is ették. Hatalmas csend volt, és mindenki imádkozott. Én nagyon sajnáltam viszont, hogy nem akkor jártak ott, amikor odahaza voltunk, mert azokat a halottainkat is láthattam volna, akiket előtte nem is ismertem, vagy még olyan kicsi voltam, hogy nem emlékszem rájuk. Most is gondosan kitettük nekik a kenyeret, a sót, a sajtot és a vizet is. Ekkor szövődött a nagy tervem: meg fogom figyelni halottjainkat. Erre nagyon jó alkalom nyílik, hiszen tegnap bedurrant a torkom, és lázas lettem. Kaptam gyógyszert is, ami nem annyira jó, és hársfateát kellett kortyolgatni. Estére inhaláltunk. Máskor – egyébként - ezzel sem lehetett volna otthon tartani a gyertyagyújtáskor. Nagyon szerettem a kis lángocskákat. Én keltettem őket életre, s csak egy pillanat kellett, aztán már el is lehetett fújni. Majd újra meggyújtani. A gyufával, ami nem annyira gyerek kezébe való.
A család kiöltözött a legszebb ünneplőbe. Anyu még visszajött az ágyhoz, megérinti kezével a homlokom.
- Jól van! Már nem vagy annyira lázas. Iszogasd a teát!
- Ühüm! - mondtam nyugtázóan.
Elindultak. Még alig értek ki a kapunk, én már kaptam is magamra a melegítőt, a sálat és a kabátot, de még a sapkát is fejembe húztam. Hideg van. Még ráadásul csak este fognak begyújtani a hidegszobába, hogy ne fogyjon a tüzelő. Pedig én ezt szemeltem ki a figyelőállásomnak, hiszen a verandai asztalon volt kikészítve a halottjainknak szánt kenyér, só, sajt és a víz. Egy picinyke rést hagytam az ajtón, éppen csak annyit, hogy kukucskálva szemmel tarthassam az asztalt. Nagyon izgulok. Nagyapámat is megláthatom. Biztos ő is eljön. El kell jönnie, hogy láthassam. Nagyon csendben vagyok. Nem történik semmi. Elfáradt a lában, ezért egy karosszéket húzok a figyelő-nyílásom közelébe. Kényelmesebb. Még mindig nem történik semmi. Fázom. Előveszem apu lóden kabátját a szekrényből. Jéghideg, de magamra terítem. Majd átmelegszik. Egyszer csak nyikorgásra figyelek fel. A torkomban kopog a szívem. Majd szétesek. Teljes erőmből a nyíláshoz szítom arcom, hogy jobban láthassam a fejleményeket. Senkit nem látok. Lehet, hogy tényleg „láthatatlanok a halottak”, fut végig rajtam az egyik nagy kérdés, de csak egy pillanat az egész, mert a következő pillanatban: Mica cica ugrik fel az asztalra, és jóízűen el kezdi lakmározni a sajtot, miközben elmozdítja a kenyeret és a farkával széttúrja a gondosan kupacba rakott sót. Egy pillanat alatt eltüntette a sajt-darabot. Befejezésként még ágaskodik egyet, első két tappancsát a kancsó szélére téve még lefetyel rá egy kis vizet.
Kinyitom az ajtót, és gyorsan elsiccelem a kontárt. Leszaladok a konyhába, és vágok egy újabb darabka sajtot, majd helyreállítom az eredeti rendet. Elfoglalom újra a figyelőállást. Azonban nem történik semmi. Már lassan egy órája vagyok a megfigyelésen. Nagyon fázom. Nem érzem jól magam...
- Mi bajod? Mi van veled? Ébredj! Miért jöttél a hidegszobába? Teljesen át vagy fagyva. Lángol az arcod.
- Mi van asszony?
- Nézd már, a gyerek feljött a hidegszobába, betegen! Biztos rosszat álmodhatott. Szaladjatok el orvosért! Nagyon lázas.
|
Ideje: Január 15, hétfő, 19:30:38 - Veva
|
|
| |
|
| "Halottak Napja" | Belépés/Regisztráció | 3 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Halottak Napja (Pontok: 1)
Anna1955 Ideje: Január 18, csütörtök, 19:14:43
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Tetszett a történet... A bevezető is amely a halottaknapi szokásokat eleveníti föl... A gyermek gondolkodását jól érzékelteted, a sok tévhiten alapuló képzelgésekkel... |
Re: Halottak Napja (Pontok: 1)
Lacoba Ideje: Január 19, péntek, 08:07:49
(Adatok | Üzenet küldése) | | Köszi Anna! Nem igaz azért itt az Internet, de megy. |
]
|
|
|
|
|
Re: Halottak Napja (Pontok: 1)
csincsi Ideje: Március 29, csütörtök, 18:03:32
(Adatok | Üzenet küldése) | | Bájos történet! |
|
|
|
|
|
|
