Re: ott várlak majd (Pontok: 1)
stevew Ideje: Március 05, hétfő, 17:03:43 | Első pillantásra olyan csodaszép, dús nyelvezetű, elringató versnek tűnik, s első hallásra úgy elkábítja az embert, hogy nem is érzi fontosnak szavanként, mondatonként értelmezni.
A baj - no, nem nagy baj - akkor kezdődik, amikor érteni is akarjuk versed összetett mondatát... A belezsúfolt jelzők nem könnyítik dolgunkat, hisz igencsak fel kell izzítani magunkat, hogy érezni-érteni kezdjük és elérjük mi is azt a mély átélést, melyből vélhetőleg írásod fogant... Szépnek szép, ám érteni ettől még mindig nem értjük, miről is szól... Vágyról..? Magányról..? Kedvesed magányáról..? Vigasztaló vers..? Ígéret-vers..? Lásd, hogy néz ki, ha kiemelem a egyrészt jelzőnek minősülő, vagy az alanyt jellemző szavakat, másrészt pedig a határozókat:
amikor az éjszaka FEKETE
SELYEM-leple LÁGYAN símul
MAGÁNYOS lelked HALK sóhajára,
és KÖNNYBELÁBADT szemed
ÉGŐ-VÖRÖSEN figyeli az óramutatón
RÁÉRŐSEN cammogó perceket,
amikor szíved HALK dobbanása
VÁGYÓDVA üti ritmusát
válaszolva a távolság DÜBÖRGŐ robajára,
és nem hallja füled
a telefonon érkező CSODA-SZÓ-verseket,
amikor két karod öleli a semmit,
tested elernyedt már,
és LASSAN ballagsz VÁGYOTT álmod felé,
ott várlak, hol megszűnik a bánat.
az óramutatók VÍG körtáncot járnak,
és együtt térdelünk a szerelem
JÖVŐ-VIRÁG DÍSZÍTETTE oltára elé.
Az első három sorban még a képzavar gyanúja is felmerül... Szépen hangzik ugyan, de túl sok... Egy apró tárgyi tévedésre hadd hívjam fel a figyelmed: a könnybe lábadt szem nem figyelheti égő-vörösen a perceket. A könnybe lábadás lágy, merengő, vágyakozó, az égő-vörös szem pedig annak a szeme, aki túl van már minden merengő vágyakozáson és könnyező szomorúságon, kisírta magából ezeket, s érzelmei (így szeme is) felszikkadtak...
"És nem hallja füled.." - Nem lenne elég úgy, hogy "és nem hallod"..? Ugyanígy a "két karod" helyett is "karod" v. "karjaid" lehetne, még egyszerűbben: "amikor öleled a semmit"...
Végül egy személyes megjegyzés: hiszed vagy nem, szinte szégyenkezve boncolgattam soraidat, mert azért érzem ám azt a mély és tiszta szándékot, ami téged a megírásra indított... Ha nő volnék, s nekem olvasnád fel, a nyakadba ugornék... Sajnos a Mazsolázóban ez nem lehet szempont... Mértékletességre intelek, és arra, hogy az ilyen típusú költeményeket ugyan azonnal olvasd fel kedvesednek, ám közzététel előtt mindig pihentesd kicsit, hogy neked is feltűnjön a túlzott, magadat is elandalító áradás... |
] |
|
|
|
|
