Re: Látogatás egy szeretetotthonban. (Pontok: 1)
stevew Ideje: Március 09, péntek, 16:13:19 | Kedves lena1, vajon időrendben küldöd be a verseidet..? Ezt azért szeretném tudni, mert ha igen, akkor némi örvendetes haladást vélek felfedezni az itt közöltben; ha pedig nem ez a legfrissebb írásod, akkor vagy a véletlen műve, vagy a - szintén örvendetes - koncentráció eredménye, hogy itt-ott már súrolja a haladó szint határait.
Egy fontos dolgot, pontosabban a hiányát nehezményezem: mintha nem gondoltad volna át alaposan, miről is akarsz írni - egy öregember szomorú, átütő ábrázolása legyen-e, vagy pedig saját együttérzésed kifejezője, netalán saját félelmeidet, a lét múlandóságát, a törvényszerű elmúlás lehangoló tényét akarod-e körüljárni...
Ez a bizonytalanság okozza a törést is versben: az utolsó két sorral magadat ábrázolod, minden átmenet és látható ok nélkül, így végül is nem tudjuk, mi a fontos - az, hogy te elszomorodsz, vagy pedig az öregember kilátástalan élete. Ha ez utóbbi leírása volt a célod, akkor kívül kellett volna maradnod, ha viszont az előbbi (azaz saját érzéseid versbe foglalása), akkor pedig valami kapcsolatot kellett volna teremtened közted és az öregember között, s ezt itt nem látom. A kettő együtt kioltja egymást.
Az első két sor nagyon rendben van. Ha tudtad volna tartani ezt a kezdeti tömörséget és kifejező erőt, messze átlépted volna azt a bizonyos határt...
"Idős ember jön felém vánszorogva,némán." - Itt már terjengősebb lettél. Ilyen esetben is (sajnos) döntésre kényszerül az író: fontos-e minden jelző, s ha nem, melyik maradjon meg, melyik segíti elérni a kitűzött célt..? A "némán" szerintem kihagyható, kevésbé fontos, az "idős" pedig kissé finomkodó. Mit szólnál ehhez: "Öregember vánszorog felém s néz rám." (meghagytam a sorvégi rímet!)?
"A fájdalom ráncai kígyóznak az arcán." - Ha ragaszkodsz ehhez, akkor mit szólnál ehhez a változathoz: "Fájdalom-ráncok kígyóznak arcán" - hogy ne legyen akadozó a sor a két névelőtől.
"Üres tekintete a távolba mered,
mint egy eltűnt álom, mit senki sem keres." - Nos, itt összevonom a szemöldököm, mint Rúzsa Sándor: nem békülök ki azzal, hogy nem az öreg, hanem a tekintete mered... Hisz az öregről beszélsz, aki olyan, mint egy eltűnt álom, mit senki sem keres... Átgondolod ezt a két sort..?
"Botjára támaszkodik lábai reszketnek,
meggörnyedve jár, léptei nehezek." - Itt sem ártott volna tömörebben írni, hisz már tudjuk, hogy öreg és vánszorog, ehhez már nem tesz túl sokat e két sor.
Még valami: ha a sorvégeken rímelsz, ezeknek a rímeknek a hatásosságát, erejét óriási mértékben fokozni tudja a soron belüli ritmus (esetleg minden sorban ismétlődő ritmus)... Élővé, lüktetővé, gördülékennyé teszi a verset, amire a sorvégi rímeltetés önmagában nem képes. Érdemes próbálkozni vele..!
Kezdetnek - vagy végül is? - ennyi. Mit gondolsz..? |
] |
|
|
|
|
