| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Vers: Napfény nélkül |
|
zsuka49
Napfény nélkül
Napfény nélkül olyan szürke az élet,
Némán néz a sok magányos pillanat,
Már nem virul virág sehol sem néked,
A bánat megrekedt, s végleg itt maradt.
Bénultan ül a kéz, verseket nem ír,
Szökő gondolat valahol messze jár,
Szemed utána fénylő, bús könnyet sír,
Míg a papír, toll érintésére vár.
Zokogva dől falnak a keserűség,
Szorosan áll mellé a gyötrő bánat,
Ajtódon dörömböl az egyedüllét,
Seregével támadja gyenge várad.
Ne hagyd! - hiszen ébred már a kikelet,
Nem hagy magadra, fölötted integet.
2007. február 10.
|
Ideje: Február 10, szombat, 07:29:30 - Veva
|
|
| |
|
| "Napfény nélkül" | Belépés/Regisztráció | 4 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Napfény nélkül (Pontok: 1)
Netelka (sarhelyi@invitel.hu) Ideje: Február 11, vasárnap, 07:43:41
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Ez a versed gyakorlatilag hibátlan, Zsuzsi! Egy apróság csak, a 2. vsz. 4. sorában a papír után nem kell a vessző.
A "néked"-et én nem nagyon szeretem, túl archaizáló, de ennek a versnek a hangulatába belefér. Szép, míves munka, Zsuzsi! A rímekhez külön gratulálok. |
|
|
|
|
|
Re: Napfény nélkül (Pontok: 1)
stevew Ideje: Február 14, szerda, 09:46:05
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Verset indítani sokféle módon lehet, s ahogyan te tetted, úgy nem a legszerencsésebb... Lévén rövid mű, minden sorának mondania kellene valamit, de már az első sor is hiányérzetet kelt. Tudjuk, hogy napfény nélkül szürke az élet, esetleg sötét, homályos vagy szomorú... Nálad ez "olyan" szürke. Milyen szürke? Ha ezt nem árulod el, nem fested le nekünk, akkor szinte kár említeni. A "sok magányos pillanat"-tal is bajom van, pillanat ugyanis egyidőben nem lehet több, csak egy, s annak múltával jön a másik, azaz - ha már néz - csak egy pillanat nézzen némán (nem szólva arról, hogy hangosan nem is lehet nézni).
Netelkához hasonlóan a "néked"-del haragban vagyok, mert nyilvánvalóan csak a rím kedvéért archaizálsz.
A "Bénultan ül a kéz" pedig egyszerűen képzavar - itt adja fel talán a reményt az olvasó, hogy valóban jó verset olvas, s nem csupán verszakokra tördelt hangulatjelentést. Ide sorolhatnám még az "Ajtódon dörömböl az egyedüllét"-et is, seregestől, hisz az egyedüllét - ha már van - belül van, s nem kívülről dörömböl, a seregével pedig nem tudok mit kezdeni: milyen serege lehet az egyedüllétnek..? Gyengécskének ítélem, pedig nem vagyok kötözködős kedvemben. :) |
|
|
|
|
|
|
