 |
Vers: lena1: Hosszú forró nyár |
|
lena1
Te vagy az életem legféltettebb nyara,
az-az egyetlenegy hosszú forró nyár,
mit nem adnék soha semmiért oda,
mert tőled meseszínű a pipacsos határ.
S tőled bűvös-bájos minden varázserdő,
a folyók s kék-vizű hullámtengerek,
a pihekönnyű madarak ékesszóló hangja,
mitől a szív sokszor könnyekbe remeg.
Te vagy az a nyár, mibe belefér egy élet,
az a mindennapi apró, édes boldogság,
mely erőt ad ahhoz, hogy el tudjam viselni,
ha lelkem fájja a mély-szomorúság.
Ha majd az ősz hervadásra ítéli a testem,
és a csillagtalan ég is csak könnyeket ragyog,
felidézlek téged, mint egy szép emléket,
mint azt a legeslegutolsó szép nyári napot,
mikor még együtt néztük a hulló csillagokat,
s együtt mondtuk ki e búcsúszavakat,
-lehet, hogy az élet elválaszt majd minket,
de kettőnk örök nyara a szívünkbe marad-.
(Kun Magdolna)
|
|
| |
|
