 |
Próza: Almasy: Gyu papa a határon |
|
Almasy
Gyula apo a határon
Határesetek.
2011-11-13 Határeset 1.
Fiam még Anyukája pocijában volt, mikor először voltunk a Magas Tátrában.
Nyár végén, Szept. elején voltunk pótnászúton és mindhárman,
bár fiacskám még nem látott ki a lukon, de beleszerettünk a Tátrába.
Hazafelé vásároltunk babaholmikat, pelenkákat, kis rékliket, cumikat, cumisüvegeket, mini takarókat,
és egy kimondottan gyerekkocsiba való kis bélelt zsákot.
Mivel én mindenáron fiút akartam, elneveztük már csak babonából is Berta zsáknak.
Akkor még nem tudhattuk, milyen baba lesz, nem létezett ilyen vizsgálat.
A határra érkezve Ladánkkal, megkeresett a Szlovák vámos, Magyarul, persze palócos kiejtéssel megkérdezte,
viszünk e valami vámköteles holmit.
Mi a naivan azt feleltük, csak bébi holmit vásároltunk, mert amint láthatja, nemsokára hárman leszünk.
Behajolt a kocsiablakon és súgva azt mondta, a Bébi holmi tiltva van, egyáltalán nem lehet kivinni.
Igyekezzünk át a senki földjén a Magyar határhoz.
Útlevelünket saját kezűleg elvitte lebélyegeztetni, visszahozta,
cinkosan kacsintott és intett, hogy minden rendben, mehetünk.
Határeset 2.
Két házasságom között, többször voltam a Szovjetunióban. Hruscsov és Brezsnyev uralma idején.
Voltam Moszkvában, Leningrádban, a Fekete tenger városkáiban Jalta, Szuhumi, Szocsi, Batumi és még Szibériában Irkutz-ban is.
Megláttam, hogy ez egy nagyon gazdag állam.
A középületek ápoltak, karbantartva voltak, Pályaudvar, Opera, repülőtér, Szállodák. Rend, fegyelem, tisztaság volt,
mozdonyt sem cseréltünk Vodkáért és a szállodákban és éttermekben, ehető kaját kaptunk.
A lakósság csóró volt, de az áruhiány miatt, mindenütt, mindenért masszív sorban állás volt.
Úgy jellemezném, hogy Moszkvában a híres GUM áruházban, az ezer aprócikk osztályon,
valóban volt ezer aprócikk, de mind egyforma.
1971 ben nősültem másodszor és mivel kicsit lazább lett a Kádár rendszer szorítása, minden évben a Jugoszláv tengerpartra,
vagy 3 évente, mert ez volt megengedve, valahová Nyugatra utaztunk szabadságunk alatt.
1985 ben a Sz.U.-ban megjelent Gorbacsov, majd a peresztrojka.
Nagy változás indult egész Európában és az utazási lehetőségek is jobbak lettek.
Az Inturist szovjetutazási iroda is nagyobb reklámot indított, ajánlgatva országuk szépségeit.
Nem cifrázom, bár nejem és 15 éves fiam nem lelkesedett, de rábeszéltem Őket,
hogy utazzunk el jövő nyáron a Fekete tenger Riviérájára.
A szovjet elit, most már másoknak is elérhető üdülőhelyére, Picundára.
Az itt töltött 10 nap különleges, inkább negatív élmény volt. Most csak az országba belépéssel foglalkozom.
IL 18-as repülővel utaztunk. Induláskor a Stewardess kislány elmagyarázta az oxigén zacskó és a mentőmellény használatát.
Természetesnek tartottam, hogy oroszul beszél és csak az ötödik mondatnál jöttem rá,
hogy eddig is magyarul beszélt, de utánozhatatlan ruszki kiejtéssel.
A fekete tenger légi kikötője Adler nevű városka a tenger és a Kaukázus között.
Ide érkeztünk egy nyári meleg és párás délután, de a hegyek felől üde légáramlat fogadott. De ez nem tartott sokáig,
mert betereltek csomagjainkkal, vám- vizsgálatra egy hermetikusan elzárt tornaterem nagyságú terembe.
A falakon hatalmas táblák jelezték, hogy mit nem szabad behozni az országba. Fegyvert, Kábítószert, Italokat, stb.
Egy önálló nagy tábla mutatta, hogy gyümölcsöt, vagy zöldséget semmiképp nem engednek be,
mert egy hatalmas undorító hernyó kúszott, a táblán feltüntetett gyümölcsök tetején.
Egy legalább 15 méter hosszú pult mögött álltak a vámosok,
Három férfi, két nő, szerintem téli egyenruhában.
Mi utasok kb 50-en, hozzájuk lettünk terelve.
Egyenként, minden bőröndöt fel kellett tenni a pultra és a szemben álló vámos könyékig beletúrt, szigorúan,
hátha talál egy összehajtható mini atombombát, vagy egy sónak álcázott fél kiló heroint.
Ha egy kis üveg parfümre leltek, azt szolid mosollyal elzabrálták, a cigiket és képes magazinokat is,
külön örömöt okozott, ha netán egy félmeztelen szexbomba is virított az elején.
Addig kutattak a bőröndökben, amíg egy nekik való ajándékot nem találtak.
Kicsit megalázva és kiszolgáltatottnak éreztük magunkat.
A hatalmas ablakokon betűzött a délutáni nap és a levegő megtelt, az utánozhatatlan orosz illattal,
ami a Krasznája Moszkva kölni és az orosz egyenruha által termelt bűz vegyüléke volt.
Mi majdnem a sor végén voltunk és igencsak szenvedtünk a melegtől és a rossz levegőtől.
Két vadonatúj, számzáras bőröndünk volt. Karácsonyra kaptuk öcsikémtől.
A Luxus áruházban vásárolta, a nagyobbik különleges piros volt, a másik koromfekete.
Újdonságnak számítottak, mert forma tervezettek voltak, könnyű műanyagból készültek és a számzár eddig ismeretlen volt.
Egy nagyméretű, bőrből készült szatyor lapított feleségem mellett a földön. Ez dugig volt gyümölccsel és zöldségekkel.
Teteje zsinórral volt zárva, belelátni nem lehetett.
Egy dundi Gyevuskához kerültünk. Feltettem zárva, a két számzáras bőröndöt a pultra.
Modell alakú feleségem, egy aranysárga, kétrészes nyári kiskosztümben villogott.
Haja az összes sampon reklámot túlszárnyalva, ápolt szénakazlat mutatott /profi hajszobrász/
és rámosolygott az egyenruhás dunduskára.
Vámos kislányunk ámuló szeme, fennakadt a szénakazlon. Rácsodálkozott a számzárra, fiam Quartz órájára.
Feleségemre elismerően visszamosolygott, a bőröndök érintése nélkül.
Kedvesen intett „davaj” és a következőhöz fordult.
Két bőröndünkkel és átmentett gyümölcsös bőrszatyrunkkal a kijárathoz léptünk. 5 perc és befejezték a vámvizsgálatot,
végre kinyitották az ajtókat, és úgy éreztem, de mondtam is felszabadultan, mint Turiddó a Parasztbecsületben:
Anyám! Megyek friss levegőre.
(Almásy Béla)
|
|
| |
|
