 |
Vers: Teru: Szarkaláb |
|
Anna1955
Aha! Szól a szarkaláb,
te azt hiszed, ez virág?
Néhány elég mély barázda
vén arcodat megalázta,
s még becézed, szarkaláb?
Te túltömött szalmabáb...
Látod, együtt ébredünk,
minden perc és év velünk,
mint a szék, nyikorog hátunk,
csak a négy szemünkkel látunk,
ha van Isten, nincs velünk,
s ha velünk van, jaj, nekünk!
Nagyon hosszú még az út,
gőzös dohog, vén vasút,
füstölögve fut a tájon,
ámbár lassan, hogy ne fájjon,
süllyed a vitorlarúd,
mint sárban a csorda lúd…
Azt hittem én, szarkaláb.
Terjed, terjed csak tovább,
ám a szív még dobog bennem,
s pipacsnyíláskor még zengem,
ó, csak egy pár szarkaláb,
még az enyém a világ...
Elvirágzok lassan én,
nem is öreg már, de vén,
amíg szívem dobog bennem,
még remélek, itt, a csendben,
mint a pók a tű hegyén,
lassan túl él a remény...
(Gligorics Teru)
|
|
| |
|
