 |
Vers: Kadocsa: Felkap a forgószél |
|
Kadocsa
Egyszer egy fáradt alkonyon
felkap a forgószél és leejt
egy távoli sápadt csillagon.
A lét-kalitka ajtaja nyitva áll,
BA madara már szabadon száll.
Nem lévén testileg sehol,
ÉN ott vagyok mindenhol.
Ott a magban, a szökkenő
szárban, a kibomló szirmos
virágban, a zöldellő szomorú,
fűzben, a perzselő, éledő tűzben,
s a vígan szaladó forrás vizében.
Szunnyadok az öröklött vágyban,
az életet adó, arany napsugárban,
a záport hordozó viharos szélben,
a mámoros, szerelmes ölelésben.
Bár arcom képét elmossa az időtlen idő,
mi örökké élő bennem egykor vissza jő,
hogy újraéljen, reméljen, szeressen,
más szeretőt többé ne keressen, csak
Téged, ki magában rejti a mindenséget.
(Vetráb József Kadocsa)
|
|
| |
|
