| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: MZ_per_X: Farkasok és bárányok |
|
MZ_per_X
Vészjóslóan közeledett az este. Az erdő szélén újabb és újabb árnyak bukkantak fel
A kutyák a pásztorok jeladására megkezdték a bárányok beterelését a karámba. A bárányok, most is békésen elindultak nyugvóhelyükre, amikor az egyik bárány felfigyelt egy társára, aki lemaradt a nyájtól. Amikor hátralépett, meglátta, hogy egy idegen, fekete bárány sántikált a nyáj mögött. Azonnal hívta társait, és pillanatok alatt megegyeztek, hogy befogadják a sérült bárányt. Tették ezt annak ellenére, hogy idegen volt, ráadásul fekete.
A fekete bárányok mindig is elütöttek a nyájtól, de a többiek mégis oltalmazták őket, végül is közéjük tartoztak, ők is bárányok voltak. Puliból volt fekete is, fehér is, a napszaknak megfelelően, de őket megszokták, igaz időnként bele-bele haraptak a bokájukba.
A nyájban erősen dolgozott a védekezési ösztön, mégis befogadó volt, így aztán időnként egészen felhígult a társaság.
A farkasokkal más volt a helyzet. Az öreg bárányok rengeteget meséltek a kisbárányoknak a báránybőrbe bújt farkasokról, és a mesék után a kisbárányok sokszor riadtan méregették fekete társaikat, a fifikásabbak a fehéreket is, vajon mi rejtőzik megtévesztő külsejük mögött. A végén néha az öreg bárányoknak kellett őket megnyugtatni, hogy nem kell mindenhol farkast keresni.
Ebbe más bárányok is bekapcsolódtak, többnyire a fekete bárányok közül. Azzal toldották meg az eddigieket, hogy nem szép dolog, ha igaztalanul vádolnak másokat, ha előítéleteik vannak, ha csak azért hátrányosan különböztetik meg társaikat, mert azoknak más színű a bundájuk.
A kisbárányok érdeklődve hallgatták társaikat, és nyugtázták magukban, hogy nem szép dolog a diszkrimináció. A fekete bárányok egyre többen lettek a nyájban, senki nem értette, honnan kerültek oda. Az új fekete bárányok ráadásul egyre aktívabbak lettek, és a kisbárányok nem kis megdöbbenésére az összes bárány számára tabunak számító öreg bárányok szavát kezdték kétségbe vonni, elmeállapotukat vonták kétségbe, mondván, hogy öregek, túl konzervatívok, és egyébként sem értik az új időket.
Sok kisbárány most már fenntartással fogadta az öreg bárányok szavait, de amikor időnként farkastámadás érte a nyájat, még a renitensebb kisbárányok is szüleik mellé húzódtak, és bizony elgondolkodtak nagyszüleik szavain. Ekkor a fekete bárányok egy időre visszahúzódtak. Eltelt néhány nap, és néhány fekete bárány újra megpróbálta kikezdeni a kisbárányok felmenőikbe vetett hitét.
Így ment ez generációkon keresztül, és hogy hogy nem mindig jöttek új meg új bárányok, akik az öreg bárányokat maradisággal vádolták, meséiket kigúnyolták, őket magukat pedig kinevették.
A farkasok nagytanácsa eközben rendületlenül küldte a nyájba báránybőrbe bújtatott ügynökeit. Nagyon óvatosnak kellett lenniük, mert, bár farkasok voltak, sem a bárány- sem a farkasbőrüket nem akarták kockára tenni, így aztán, maradt a háttérmunka.
Farkasok voltak, így aztán, az igazi bőrükből mégsem tudtak kibújni, ekkor nagy vérengzést csaptak a nyájban. Aztán egy időre ismét a háttérbe húzódtak.
Az öreg bárányok meséi már nem hatottak, hiszen a kisbárányoknak egyre többször esett meg a szíve az újra meg újra közéjük keveredő farkasokon. Hiába mondták nekik az öregek, hogy a nyáj történelme során már többször bebizonyosodott, hogy a báránybőrbe bújt farkasok nagy bajt okozhatnak, a kisbárányoknak mindenre volt válaszuk. A leggyakoribb válasz az volt, hogy "kit érdekel, ez már történelem", a másik, hogy az öreg bárányok csak "összeesküvéselméleteket szőnek", hogy "szín szerint diszkriminálnak", és egyébként is öregek, arról nem beszélve, hogy buták is. Nem kell velük foglalkozni.
Az öreg bárányok sorban cáfolták a kisbárányok mondatait, de mintha a falnak beszéltek volna. A kisbárányokat a sorozatos farkastámadások sem győzték meg. A történtek ellenére egyikük-másikuk, már a farkasokat kezdte védeni az öreg bárányokkal szemben.
Azok a nyomorult farkasok csak élni akarnak, mondták a fekete bárányok. Sok kisbárány egyetértően bólogatott, azt viszont kevesen mérték fel közülük, hogy az ő bőrükre megy ki a játék.
Egyikük azért, bár tartott a többiek ellenvetéseitől, óvatosan megjegyezte, hogy nem akar farkaseledel lenni. Erre aztán többen nekiestek, mint az várható volt.
- Csak nem vagy fajgyűlölő?! - kiáltották.
A kisbárány hátrahúzódott, de nem engedett:
- Én csak élni szeretnék, ti talán nem?
Hosszas hallgatás következett.
- És mi lesz a farkasokkal? - vetette közbe a hangadó fekete bárány.
- Oldják meg, ahogy akarják, de ne az én bőrömre menjen ki a játék.
A kisbárányok szinte egyszerre zendítettek rá.
- Szívtelen vagy!
A kisbárány hallgatásba burkolózott.
Az erdő már kezdett sötétségbe burkolódzni, a kutyák rutinosan a biztonságos karámba terelték a juhokat. Alig nyugodott le a nap, máris feltűnt az első farkas. Valóban elesett volt, sántított egy kicsit.
Csak terepszemlét végzett, szóval a bárányoknak nem volt oka az aggodalomra. A terelőkutyákat felváltották az éjszakai, fehér őrkutyák, a farkas pedig - felmérve a helyzetet - eloldalgott.
A farkasoknak a pásztorok és azok ébersége is gondot okozott. Az őrkutyákkal megerősített pásztorokkal nem bírtak volna el, így maradt a hagyományos módszer, a bárányok megkörnyékezése.
Egyik nap új történetek láttak napvilágot a nyájban. A bárányok szörnyülködve hallgatták a fekete bárányok elbeszéléseit az ismeretlen világról, ahonnan érkeztek, ahol megfosztották őket elemi jogaiktól is. Nem szakadhattak el a nyájtól, vakon kellett követniük pásztoraikat, akik a végén már valóságos diktátorként viselkedtek a fekete bárányokkal. A fekete bárányok végül elmenekültek a szörnyű világból, megfogadva, hogy szabad világot teremtenek, ha kell az életük árán is.
Addig, addig meséltek a borzalmas, idegen pásztorokról a már-már rettegő nyájnak, míg az egyikük felkiáltott közülük:
- De hiszen, a mi pásztoraink is ilyenek! Kényükre-kedvükre terelgetnek minket, folyamatosan kizsákmányolnak, egy nyugodt pillanatunk nem lehet tőlük.
A nyáj egy része mélységesen felháborodott a dolgon. A fekete bárányok elégedetten hallgattak.
- Zavarjuk el a pásztorokat! – kiáltott fel egy kisbárány - Milyen jogon uralkodnak felettünk?!
- Na jó, de mi legyen utána? - töprengett az egyik bárány.
Hát ez valóban probléma volt, de a fekete bárányok fel voltak készülve erre az eshetőségre, sőt, éppen erre számítottak.
A legnagyobb fekete bárány megszólalt.
- Megbeszéljük, és eldöntjük, mi legyen. A pásztorok is így csinálják.
Okosan a pásztorokra hivatkozott, a farkasok nagytanácsát mégsem hozhatta fel példának.
A hír gyorsan terjedt a nyájban, a bárányok demokráciát akartak. Az öreg bárányok szava már semmit nem számított.
A kutyák napról, napra nehezebben terelték be a bárányokat az akolba, hiába mondták az öreg bárányok, hogy az akol a védelmükre szolgál a fiatalok kitartottak mellette, hogy csak börtön a számukra, és nekik bizony szabadság kell minden áron.
Eközben egyre gyakrabban érték farkastámadások a nyájat. Több sem kellett a fekete bárányoknak.
- Ez a pásztoraitok miatt van, nem védenek meg titeket, rossz pásztorok.
- Menjünk be az akolba, ott biztonságban leszünk - javasolta egy fiatal bárány.
A fekete bárányok gondban voltak, hiszen mit mondhattak volna erre a logikus felvetésre. Előző hosszadalmas fellazító munkájuk azonban meghozta gyümölcsét. Az egyik bárány rákiáltott a fiatal bárányra.
- Azt már nem! - a szabadságomat nem adom.
A bárányok mozgolódni kezdtek, és egyre többen csatlakoztak a tiltakozóhoz.
- Szabadságot akarunk, vesszenek a pásztorok - kezdték a skandálást.
Egy idő után már olyan távol kerültek a nyájtól, hogy a megjelenő kutyák inkább a nyáj megmaradt részére koncentráltak, és beterelték őket az akolba.
Egyre több szabadságra vágyó csoport vált ki a nyájból, akiknek nagy részét a farkasok természetesen megették.
A nyáj csak a fekete bárányoktól hallott róluk. Megtudták, hogy a szabad világban sokkal jobban megy a soruk, annyit ehetnek, amennyit akarnak, nem terrorizálják őket sem pásztorok, sem őrkutyák, szabadon mozoghatnak, és szabadon élhetnek.
A fekete bárányok történetét nagy érdeklődéssel hallgatta a nyáj megmaradt része, azonban már némi kételkedéssel fogadták szavaikat. Az öreg bárányok sokatmondóan hallgattak.
Az egyik fiatal végül már nem bírta tovább, és megszólította a legidősebb bárányt.
- Mit tetszik gondolni erről?
Az öreg bárány végignézett az őt figyelő bárányokon. Szemügyre vette a körülötte gyülekező, válaszára váró bárányokat, és a köztük levő fekete bárányokat, akik megilletődve figyeltek rá. Hosszas várakozás után megszólalt.
- Azt, hogy ez az mi nyájunk, az akol is a mienk, a kutyák és a pásztor hozzánk tartoznak. Így vagyunk teljes biztonságban, és nincs az a jólét, amiért elhagynám a nyájamat és feladnám az eddigi életemet.
- Birka vagy! - tegezte le tiszteletlenül az egyik bárány.
Mindegyikük azt hitte, hogy az öreg bárány letorkollja támadóját, de a többség meglepetésére az csak magába mélyedt, és hallgatott. Aztán egy kis idő múlva felemelte a fejét, és körbenézett a kérdő tekintettel néző bárányokon.
- Igen, az vagyok, és ti is azok vagytok...
A bárányok hosszasan elgondolkodtak, igen, ők csakugyan birkák, állapították meg magukban sokan. Néhányan azonban tovább gondolták a dolgot, na de miért baj ez? Nem is értették, hogyan akadályozhatta őket ez a megállapítás eddigi gondolkodásukban. Általában a fekete bárányok követői sajnálták le őket a birkázással. De hiszen, ők is birkák kiáltottak fel magukban. Egyikük-másikuk még dühös is volt magára, hogy csak most ismerték fel ezt az egyszerű tényt. Innen pedig már csak egy lépés volt annak felmérése, hogy a fekete bárányok követői a birkázást bizony évek óta fegyverként használják. Ideális módszer volt, hiszen minden pásztorkövetőre azonnal rá lehetett mondani.
Az okosabb bárányok arra jutottak, hogy a fekete bárányok is birkák, így aztán rájuk is lehetne alkalmazni a birkázást. Ez azonban elmaradt, nem akarták a fekete bárányok uszító módszereit alkalmazni, úgy érezték, méltatlan lenne hozzájuk.
Ráadásul, nem is tudták volna alkalmazni, hiszen a fekete bárányok időközben elérték, hogy meg se lehessen nevezni őket. Már a színük kimondásakor rájuk rontottak volna a megszállottabb fehér bárányok, azzal, hogy diszkriminálják a fekete bárányokat, mint ahogy ez már többször is előfordult. Hiába mondták, hogy csak a sötétebb bárányokról beszélnek, bárhogy fejezték ki magukat a megszállottak minden alkalommal lehurrogták őket.
A fekete bárányok elégedettek lehettek, hiszen már a nyáj belső törvényévé vált, hogy nem lehet őket megnevezni. Ez azonban nem volt elég nekik, hiszen hallgatólagosan mégis utaltak rájuk. Ekkor találták ki a fekete bárányok, hogy még a fűszálakat se lehessen megkülönböztetni egymástól, hiszen már az is diszkrimináció. Az új birkanemzedékek nagy része már úgy nőtt fel, hogy a fűszálakat sem különböztethette meg egymástól. Túl sok értelme ugyan nem volt a dolognak, de tudomásul vették, hogy ez tabu, így meg sem próbálták megkülönböztetni a fűszálakat. És, hol voltak már akkor a fekete bárányok?! Nos, teljes biztonságban, hiszen néhány öreg bárány, és azok követői kivételével, még gondolat szintjén sem merték őket azonosítani.
A fekete bárányok addig folytatták akcióikat, amíg egy napon hatalmas zendülés tört ki a nyájban. Ráadásul, a szomszéd nyájak is követték a példát. A pásztoroknak menekülniük kellett, a fekete bárányok már a pásztorok és az őrkutyák életét követelték.
A farkasok most már a fekete bárányok segítségével kezdték tizedelni a nyájakat. A pásztorhű fehér bárányok pedig különösen nagy veszélyben voltak. Az öreg bárányok azonban kitartottak, és tartották a lelket a fiatal bárányokban is. Biztosak voltak benne, hogy a főpásztor és vele a pásztorok az őrkutyákkal együtt egy nap visszatérnek.
A tizedelés egyre kevésbé tetszett a bárányoknak, még a legharsányabb bárányok is gondolkodóba estek, amikor meglátták a fekete bárányok igazi arcát. Nem akarták elhinni, de megtévesztésig hasonlítottak a farkasokhoz. Mégis volt köztük különbség. A jóllakott farkasok már nem támadták tovább a nyájat, a báránybőrbe bújtak azonban újabb meg újabb bárányra támadtak rá. Most már valóságos rettegés szállta meg a nyájat. A békésebb bárányok újra meg újra kérdőre vonták a fekete bárányok követőit.
- Hát ezt akartátok, ez kellett nekünk. Hol vannak a mi jó pásztoraink?!
Utóbbit csak félve merték kimondani, hiszen a pásztoroknak még az említése is szörnyű bűnné vált néhány nap alatt, és azonnali lemészárlással járt.
Borzalmas napok voltak, a fehér bárányok között egyszer csak elkezdett terjedni a hír, a főpásztor visszatéréséről. A bárányok újra bizakodni kezdtek. És, valóban, a pásztorok nem adták fel.
Újabb és újabb győzelmet arattak őrkutyáik segítségével a farkasokon. Végül, a főpásztor a bárányok üdvrivalgása közepette bevonult a mezőre.
Csodálatos napok következtek. A fiatal bárányok saját bőrükön tapasztalták meg az öreg bárányok igazságát, és már másképp nézték a világot. A főpásztor békét akart, de a farkasokat sem akarta bántani, beérte farkastanácsok feloszlatásával.
Szép világ jött bárányoknak és farkasoknak is. Az öreg bárányok időközben kihaltak, de az időközben megöregedett fiatal bárányok tovább vitték felmenőik tanításait. Tudták, hogy a farkasok soha nem adják fel.
(Sztolár Miklós)
|
|
| |
|
| "MZ_per_X: Farkasok és bárányok" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
