| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Julianna: Túl a hegyen |
|
Julianna
Azon a napon elmaradtak a tanórák. Valaki a lány kollégiumban megzavarta a csendet felkiáltásával: Menjünk a Tiszára.!
Ez az invitálás nagyon hatásos volt.
Kis idő múlva vagy tízen már úton is voltunk a folyó irányába.
Három km gyaloglás, közben vidám csevegés, nevetés. Május vége van, és küszöbön a tanév vége is.
Minden adott a jókedv és hangulatos időtöltéshez, a fürdéshez.
Megmártóztam, először hidegnek tűnt a víz. De a lányok már jóval megelőztek, tőlem húsz méterrel beljebb voltak a vízben, úsztak.
Többen közülünk a környező falvakból jöttek ide tanulni, és mivel ők a folyó közelében nőttek fel, kitűnően tudtak úszni.
Én nem dicsekedhettem ezzel.
Városi lányként ritkán gyakoroltam az úszást, inkább atletizáltam.
A lányok integettek, hogy menjek utánuk. Mentem is, amíg a lábam érte a talajt, azután próbáltam úszni, de gyorsan elmerültem.
Ijedtemben kapálózni kezdtem, de fogalmam sem volt, milyen irányba haladok. Egy pillanatra sikerült kidugni fejemet a vízből, kiáltani akartam segítségért, de nem bírtam. Valamilyen erő húzott lefelé.
Kezem kint volt a vízből...
Ezután már nem emlékeztem semmire. Mikor magamhoz tértem, éreztem, rettentően fázom, remegek.
Többen álltak körülöttem és mikor kinyögtem: Jaj, hogy hol vagyok? - megkönnyebbülten felsóhajtottak a körülöttem állók.
Később megtudtam,hogy Olenka mentett ki.
Ő, aki gyermekkorában paralízisen esett át, felépült, azonban egyik keze béna maradt. A lány egy kézzel is kitűnően úszott, egy kézzel vonszolt engemet a partra. A többiek nem vették észre, hogy bajban voltam.
Azt hitték, hogy bolondozok.
Csak Olenka fogta fel, hogy segítségre szorulok.
Kollégiumi ágyaink egymás mellett voltak, így mi még az első évfolyam alatt megbarátkoztunk, sokat beszélgettünk.
Olenka mesélt a kis hegyi falujáról, hol édesapjával élt. Apja sokat siránkozott, nem tudta maradéktalanul feldolgozni a felesége halálát és az egyetlen lány gyermeke bénaságát.
Én távolabb laktam a technikumtól, így gyakran a kollégiumban töltöttem a hétvégéket.
Olenka egyszer meghívott engem a falujába. Örömmel igent mondtam. Az út nem volt kellemes.
Az autóbusz zsúfolt volt, egyik lábamnak sehogy sem találtam helyet, szerencsére 20 perc múlva beértünk a faluba.
Érdekes látvány tárult elém. Csinos kis faházak a hegy oldalán.
Olenka könnyedén haladt fölfelé egy keskeny úton. De a többi járókelő is. A gyerekek is szaladgáltak fel-le. Megfigyeltem, nem csak Olenkának voltak vaskos lábai, széles sarkai, hanem itt mindenki erős lábakkal rendelkezett.
Alkalmazkodás a hegyi viszonyokhoz.
Érdekes a viselet is itt. Az asszonyokon kendő volt, a kendőre szalmakalapot tettek.
Ha nevettek, úgy tűnt, mintha fémből lenne a fogsoruk, mert divat volt náluk a fogkorona.
Nekem tetszett a hímzett öltözékük.
Olenkáékhoz szerencsére nem kellett sokat gyalogolni, fáradt voltam már.
Petro bácsi Olenka apja barátságosan fogadott, puliszkával, sült szalonnával, juhtúróval kínált. Először gyanúsan kóstolgattam mindezt, de megettem, és ízlett is. Savanyú tejet ittam először az életemben.
Délután segítettem Olenkának a házi teendőkben. Esküszöm, ő egy kézzel sokkal ügyesebben csinált mindent, mint én két kézzel.
Később elmentünk sétálni, bemutatott a szomszédoknak, a saját nyelvén, ahogy a huculok beszélnek, mesélt rólam, az iskoláról, a városról.
Ebben a faluban volt olyan hucul, aki innen, a hegyekből nem mozdult el sehová, így élte le életét.
Itt petróleum lámpával világítottak este, az ágyba is hamar kerültünk Olenkával, de elcsevegtünk sokáig, talán hajnalig. Egy története mélyen meghatott.
- Nálunk a lányok hamar mennek férjhez. Egy 20 éves már korosnak számít. Hanna barátnőm, akivel együtt nőttünk fel, együtt legeltettük kislányként a kecskéket, is velem akart a városba menni, ott szakmát szerezni. De tervei nem valósultak meg.
- Miért?
- A mi falunkhoz közel van egy másik falu. Ott más nyelven beszélnek az emberek, pedig ők is huculok, másképp élnek, másképp öltöznek, mások a szokások. A két falu lakosai egymással nem találkoznak soha.
Én értetlenül néztem Olenkára:
- Hogy-hogy, mi az oka?
Egyszerű az ok. Egy hegy választja el az embereket egymástól. De egyszer túl a hegyről megjelent egy magas ötven év körüli hucul agglegény. Nősülési szándékkal jött, lóháton.
Hanna, az én szép szőke barátnőm került útjába, a lány csak 15 éves volt. A szülei hiába győzködték a hucult, hagyja békén a lányukat, az még gyerek. Egyszer Hanna eltűnt. Keresték, siratták. Csak 1 év múlva lett meg. Valaki lóháton hozta őt vissza, élettelenül.
Olenka másnap elvezetett engem a volt barátnője sírjához. Csendben álltunk és kérdeztük magunkban: Miért?
Nyilas Istvánné (Mayer Edit Julianna)
|
|
| |
|
| "Julianna: Túl a hegyen" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
