 |
Vers: Anna1955: Falak |
|
Anna1955
Téglákkal kezdődött, észre sem vettem,
lassan körbevettek, sokan hordták őket.
Falak nőttek a semmiből, nem érdekelt,
azt hittem élek... Tévedtem, nem élet!
A fény távoli, a fal eltakarja,
mélység és sötétség, szívem az éj fogja.
Üvöltök hangosan, nem hallja senki meg,
félek, mert hideg jég ölel teljesen.
Reszket a lelkem, fázom, álljatok meg!
Hízik a fal, a téglák meg jönnek-jönnek,
apró, kicsi, nagy, sok a tégla... Egyre megy!
Zabál csak zabál, gyomra feneketlen!
Bontom csak bontom és dobálom félre,
nem győzöm egyedül nagy segítség kéne!
Kezeim sebesek a tenyerem véres,
nem látok már senkit, távol sem közel.
Látom ahogy áll, ránézek, hatalmas!
Miért küzdök ellene... ezek csak falak.
Védenek, takarnak, vigyáznak és óvnak,
ölelnek, szeretnek, mert Ők akarnak!
Ja, hogy a lelkem van bezárva velem?
Nem hiányzik senkinek, ez kit érdekel?
Nem fázom, nem félek, megszoktam a jeget,
majd a pokol tüze ad sok meleget!
2005.05.28.
(Lőrinczi L. Anna)
|
|
| |
|
