| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Papp Laura: A szeretet arcai |
|
kiralylany
III. helyezett a próza kategóriában
Papp Laura
alias:királylány
A szeretet arcai
A fájdalom
Gyönyörű helyen élek. Néha fáj a szívem, hogy nem láthatom már ezt a csodát: a Természet igazi arcát, színét. De még emlékszem, milyen volt az a fa! Úgy élt, ahogy egyetlen fát sem láttam élni azelőtt. És azóta sem. Nagyapám gyakran üldögélt alatta bicskával a kezében, és egyszer…belefaragta a törzsébe a kezem nyomát.
- Nem fáj neki? - kérdeztem aggódva.
- Ami nyomot hagy, az fáj. Ilyen az élet.
- Te nem szereted ezt a fát!
- Szeretem. Azért bántom. Te is szereted, azért sírsz.
- Nem igazság! - tiltakoztam és arra gondoltam, hogy a nagyszüleim biztosan szeretik egymást, mert nagyapa mindig bántja nagymamát, és nagymama mindig sír.
Hát ültem ott a vén platán alatt, símogattam a vérző törzsét, és sírtam egész délután. A fa pedig elkezdett egy láthatatlan ágat növeszteni felém, mellyel némán magához ölelt, és mindent megbocsájtott.
- Ha nem szereted, akkor miért üldögélsz mindig alatta? - kérdeztem később.
- Miért, miért? Tudni akarod, miről beszélnek a levelek? Arról, ha felnősz, egy napon találkozol majd egy fiúval, itt, ennél a fánál. Így lesz, meglásd!
Félig volt igaz ez is, mint minden, amit a nagyapám mondott. Tényleg itt találkoztam azzal a férfival, aki a lányom apja lett, de soha nem láttam meg. Hat és fél évesen végleg elveszítettem a látásomat. Az utolsó tiszta kép, amit a külvilágról őrzök, egy hatalmas platánfa égő zöld koronája, és egy reszkető, hófehér gyermekkéz a fa eleven törzsén.
A hűség
Gyönyörű helyen élek. Néha fáj a szívem, hogy a kedvesem nem látja ezt a csodát: természetünk igazi arcát, színét. De én még emlékszem, milyen volt itt! Úgy élt, ahogy egyetlen férfit sem láttam még élni azelőtt. Történetünk ismétli önmagát. De én szerencsésebb vagyok nálad anya. Én láttam a kedvesem szemében a csillagokat. Láttam mindent. A gyermeket, akit majd tőle kapok, a bajt, amit majd nem tőlem kap, és a rámzuhanó magányt, azt a furcsa nyugalmat, hogy mégis minden így lesz majd egész.
A hold túl kerek volt, és a vérünk túl fiatal. Ő csak engem látott. Én a fát is, ami alatt állva leoldotta vállamról a könnyű ruhát.
- Örökké csak téged foglak szeretni! - súgta lázasan.
- Örökké? Ezt a fát az ükapám ültette, mert ezen a helyen látta meg először az ükanyámat. Ez a fa egy szép szerelem emléke. Szinte a családunk tagja. Vallod-e újra e tanú előtt, hogy örökké velem maradsz?
- Örökké! Csak gyere... gyere már!
Itt esküdtél hűséget a lányságomért cserébe, te csalfa! És most... csak ez a fa tudja, hogy a szívem alatt lüktető kicsi élet a te életed is! Fénylek és őrködöm. Anyám szeme és fiam lélegzete vagyok.
Az emlékezés
Gyönyörű helyen élek. Néha fáj a szívem, mert akit szeretek, nem láthatja többé azt a csodát, pedig jobban ismeri a természet igazi arcát, színét mint bárki más. Hogy él a keze! És mindig keres a fa körül, a lombokban valami meg nem foghatót! Ismeri a titkot, amit sosem mondott el. Még emlékszem, milyen volt először járni itt. És talán... most járunk itt utoljára. Látom, ahogy sokatélt ujjaival babrál a törzs barázdái közt és reszket a keze. Talán még sír is. De csak befelé.
- Azt mondják, túl öreg. Ki kell vágni.
- Nem igaz nagymama. Ez a fa örökké élni fog!
- Mint apád szerelme, és mint a szemem? Minden ami van, visszatér a nemlétbe. Bezárul a kör.
Tán belémláttál a vak szemeddel? Tudod, hogy jó volt, de tudod, hogy most már jobb lenne másutt? Tudod, hogy csak nyűg vagy a családod nyakán, egy drága kolonc, egy ragaszkodással nevelt kiműtendő púp, akitől fáj megválni, de azért mégsem olyan nehéz.
- Fiam... keresd meg nekem a sebet a fán! Egy gyermekkéz alakú vésetet keress! Látom kell ezt a fát, a régi szememmel. Még egyszer, utoljára...
Epilógus
Gyönyörű helyen élek. Sokan eljönnek, de csak kevesen érintenek meg igazán. Hosszú életem során volt azért egy igaz barátom. Vak volt, de úgy látott engem, mint senki más. Tudom, hogy már soha nem jöhet el hozzám. Mégis úgy fogok emlékezni rá, ahogyan élt. Telve szeretettel, mindent látón, és örökké fiatalon...
|
|
| |
|
| "Papp Laura: A szeretet arcai " | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
