| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: Almasy: A fekete bárány |
|
Almasy
9 éves koromban tüdőgyulladást kaptam.
40 fokos lázam volt napokig.
Akkor még nem volt Penicillin és a doktor bácsi Anyukám véréből adott injekciókkal sikeresen meggyógyított.
Igencsak legyengültem és okos szüleim azt gondolták jót tenne a nyamvadt pesti srácnak egy kis falusi jó levegő.
Nagymama testvére Juliska néni Tolna megyében Döbrököz faluban élt. Özvegyasszony volt két felnőtt gyerekkel.
A fiú Józsi 22 éves, húga Mártika 21.
Márti a falu tanítónője volt, Józsi a gazdaságban dolgozott.
Több hold földjük volt, minden termett rajta.
A gabonáktól a zöldségeken át az összes gyümölcsig.
A „birtokot” egy szakképzett intéző vezette, alkalmakként, akár 10 dolgozóval.
Józsi egy kicsit együgyű volt, nagy nehézségek árán elvégezte a 8 elemi iskolát, utána a gazdaságban dolgozott.
Teljesen megbízhatatlan volt, napokig elcsavargott. Lerongyolódva félig éhen halva bukkant elő.
Juliska néni nem szidta meg, tudta, hogy fejben kicsit beteg, de mindig jóérzésű és jóindulatú.
Engem azonnal megszeretett, mert egy nagy betegségből épp, hogy meggyógyult vézna kis srác voltam.
Úgy érezte valaki még nála is gyengébb és segítségére szorul.
Mindennap hozott nekem valami kis ajándékot, egy szép almát, egy hamvas őszibarackot, cseresznyét egy marokkal.
De egy sérült madárkát is, akit együtt ápoltunk gyógyulásáig.
Még soha nem volt városban és még vonaton sem utazott.
Az állatokat imádta, megmutatta nekem a kismalacokat, a lovakat, a nyuszikat és a teheneket a kis bocikkal.
Este, vacsora után mesélnem kellett Budapestről.
Ami neki egy elképzelhetetlen és elérhetetlen világ volt.
Beszéltem a Dunáról, a hidakról, a várról a királyi palotával.
A villamosról, a ligetről, ahol mindennap focizhattam a fáskörben.
A három-négyemeletes házakról, és ami a legjobban tetszett neki az állatkertről.
A második héten már teljesen megerősödtem, az összes Döbröközi sráccal összebarátkoztam és egész nap velük lógtam.
Józsi változatlanul kedvelt és vacsora után, ezután is Budapestről faggatott.
A harmadik héten már csúcsformában voltam és kikönyörögtem, hogy elmehessek focizni Dombóvárra.
Megtudtam, hogy az ottani kollégiumban hetente kétszer, focimeccset játszanak a bentlakó diákok.
Márti udvarlója Kálmán, aki a szomszéd állami nagybirtok vezetője volt elintézte, hogy játszhassak a diákok között.
Sőt egy kétlovas hintóval az egész családot elvitte Dombóvárra.
Józsi nem jöhetett, de este mindent elmeséltem, a kollégiumot, az utunkat a hintóval, de legjobban a város érdekelte.
Eltelt a megerősödésemre szánt egy hónap.
Ede nagyapám értem jött, mindenkitől elbúcsúztam, Józsi agyonszorongatott és hazavonatoztunk.
Következő nyáron Márti férjhez ment Kálmánhoz, és ahogy mondják hétágra szóló lakodalmat csaptak.
Mi is lemotoroztunk Apu, Anyu, Sanyi öcsikém és jómagam.
Józsit nem találtam. Elmondták, hogy egy idősebb munkás rábeszélte, hogy felmenjen pestre kubikosnak.
Többször üzent, jól van, dolgozik, munkásotthonban lakik és imádja álmai városát, Budapestet.
Következő év tavaszán Apámért rendőr jött, és bekísérte a Kürt utcai rendőrőrsre.
Itt volt Józsi letartóztatva, mert nem volt munkahelye, sem lakása, a ligetben aludt
és valami kifőzdében evett, de nem fizetett.
Minket nevezett meg, mint budapesti rokont és ezért jöttek Apámért.
Apám kifizette adósságát, valami pitiáner kis összeg volt és elhozta hozzánk Józsit.
Kis lakásunk miatt, az üzletben aludt éjjelente, egy kinyitható fotelben.
Napközben munka után szaladgált. Negyedik nap elköltözött.
Azt mondta van munkája és alvási lehetősége.
Talán két hónap múlva ebédidőben megjelent. Anyám megetette, de alig akarta elfogadni.
Engem várt haza a suliból. Fél kettőre megérkeztem.
Boldogan mesélte, hozott nekem valamit. Egy 3 cm. es gyönyörű üveggolyót.
Mi srácok akkor mindennap golyóztunk a ligeti utcák betonjain. És egy üveggolyó nagy kincs volt.
Nem mondta meg, hogy és hol szerezte, Nekem akart örömöt szerezni.
Nem akartam elfogadni, féltem ebből még baja lehet, de megölelt és búcsú nélkül elillant.
Eltelt néhány hét, közel volt a nyári szünet. Második gimnazista voltam.
Iskolám a Szent István gimi a liget mellett volt. Csak átmentem az utcán és már ott voltam.
Szombat 12 óra. Osztályunk kirobban az iskola hatalmas kapujából, százfelé.
Józsi a túloldalon áll, engem vár.
Én vettem előbb észre. Neki nehezebb dolga volt a sok egyensapkás srác között engem megtalálni.
Oda rohantam. Boldogan felkapott, egy nagy kört forgott velem.
Gyere csak mondta és elvitt az első bokorhoz.
Kivett a bokorból egy gumi focilabdát.
Nesze, ezt neked hoztam. Volt rá pénzed, kérdeztem.
Nem került pénzbe, találtam a Tisza Kálmán téren.
Józsikám, Te ezt loptad. Igaz?
Gyere, hazakísérlek és Apáddal megbeszéljük.
És talán Katica /Anyám/ add nekem ebédet.
Persze Anyám megetette és szigorúan ráparancsolt, hogy ezután semmit, de semmit ne hozzon nekem.
A labdát bevittem az iskolába, kitették szemlére, hogy ki vesztette el. Senki nem jelentkezett. Enyém maradt.
Úgy látszik igazat mondott, a téren találta, ami a sulitól messze van.
Elmúlt a nyár. Ismét suli. Jövök haza végig az Abonyi utcán Steiner Picuval, passzolgatva egy kis fahasábot.
Anyám meglát az üzletből, a szomszéd házban laktunk.
Gyere, ne menj fel, van itt valami. Józsi barátod hozta neked.
Egy valódi Stühmer csoki kapom fel boldogan.
Anyám csak mosolyog titokzatosan.
Na, bontsd ki. Most? Igen.
Felszakítottam a kék papírt, majd az ezüstpapírt.
Előbukkant a csoki.
Fából volt. Kirakati mintadarab.
Az Ungár csoki üzletben kirakatrendezés volt. Józsikánk lopott nekem a nyitott kirakatból egy valódi Stühmert
Boldogan hozta. Szeretett engem. Örömöt akart okozni.
És itt a vége.
Háború volt. Józsit mafla feje dacára kivitték a frontra.
Nem jött vissza. De nem biztos, hogy meghalt.
Lehet, hogy hadifogoly lett és ott maradt Oroszországban.
Jó lenne. Azt mondják: Bolondnak szerencséje van.
És mégis van Happy end.
Az negyvenes évek végén kaptam a SzU- ból egy ákombákomos képeslapot Batumiból.
Ez a Fekete tenger egyik kedvelt városkája.
A Thököly út 21- be címezte, ahol már a háború óta nem laktunk.
A Magyar Posta több hét után megtalált a Thököly út 44 –ben.
Csak annyit írt, hadifogoly és tífuszos beteg volt, de most már itt él a tenger mellett.
A kikötőben dolgozik, jól van és szeretettel gondol rám.
Utóirat: 1958 szeptember. 32 éves vagyok.
A Pjotr Veliki hajóval, fekete tengeri körutazáson veszek részt.
Odessza, Jalta, Szuhumi, Szocsi és Batumi.
Van egy orosz barátom, a hajón megismert Jefim.
Elég jól beszél németül. Színész Leningrádban.
Elmondtam neki, hogy a háború ide sodorta egyik szeretett gyerekkori barátomat.
Tíz évvel ezelőtt írt nekem utoljára Batumiból.
Két napot voltunk Batumiban.
Jefimmel elmentünk a helyi városházára.
Nagyon segítő készek voltak, de nem volt nyilvántartásuk a kikötő munkásokról és még aznap este hajónk tovább ment.
Hát ennyi és maradt nekem egy szép emlék, amikor én még kis srác voltam.
Remélem nem kapok fülest, hogy ismétlem magam, de úgy gondolom ez a kis írásom megérdemli.
Mindenkit szeretettel ölel Gyupp 94 és két hónap.
(Almásy Béla)
|
|
| |
|
| "Almasy: A fekete bárány" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
