 |
Próza: Julianna: Elkésett... |
|
Julianna
Anyu, Anyukám... Eljöttem, mert csak Neked tudom elmondani mindazt, ami nyomja a lelkemet, kiönteni azt a sok sötét szennyt, ami lerakódott bennem a sok év alatt. Tudom, sok fájdalmat okoztam nektek Apával. Miattam volt közöttetek is sok probléma, harag, veszekedés. Nem érdemlek megbocsájtást. Nem törődtem Veled, azzal sem, hogy miattam tengernyi könnyet elhullajtottál, a bánattól sírba jutottál. Te voltál az, aki engem megálmodott, aki életet adott és szeretettel gondozott , ringatott. És Tőled hallhattam a csodás altató dallamokat. Emlékszem, hogy kézen fogva kísértél el az iskolába..., ott voltál velem az élet minden stációján..., nem egyszer kimentettél a bajból, amelybe mint szófogadatlan, rossz gyerek sodródtam. Elhagytalak, Téged is, hazámat is. Szigorú tanár az élet! Szenvedéseim által megértettem, mit tett értem az Anyám. Visszatértem, de késtem. Sírodnál térdre borulok, életemről számadást adok, talán onnan fentről látod, hogy jó útra hajlok... Édesanyám! Itt vagyok!
Nyilas Istvánné (Mayer Edit Julianna)
|
|
| |
|
