| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Próza: hori: Egy régi ház férfival és nővel |
|
hori
"...akinek csendessége ritka értéket hordoz, akinek finoman rajzolt pasztell-hangjai megülnek az alkonyuló szobák sarkaiban, meglibbennek a nyitva hagyott ablakok elé akasztott könnyű függönyök, és az olvasó érzi, hogy jó az úgy. "
(fényesi)
hori: Egy régi ház férfival és nővel
Ködös, novemberi este.
Csúszós, nyálkás az úttest.
Autógumik surrogása a vizes úttesten.
Óvatosan vezetek, mert a látótávolság minimális. Szótlanul ülünk egymás mellett, csak a szemerkélő köd miatt beindított ablaktörlő tompa zaja töri meg néha a kettőnk köré teremtett csendet.
- Messze van még? – kérdezi.
- Pár perc múlva ott leszünk – válaszolom. S valóban, nincs idő elkalandozni, már fel is tűnik az épület egy utcai lámpa sárgás fényében, egy bekötőút végén, pár száz méterre a főúttól egy kisebb akácos mellett. Érdekes az emberi elme: ebből a távolságból még kiigazítja a valóságot, elfedi a hibákat.
Aztán megérkezünk. Megállítom a motort.
Kiszállunk az autóból, a csomagtartóból kiveszem a két utazótáskát. Jó nehezek, pedig csak két napra csomagoltunk.
- Nem semmi! – ámuldozik. – Nem ilyenre számítottam.
Emeletes, zömök ház. A vastag, kopott falak valamikor fehérek lehettek. Látszik, hogy felújításra szorulnának. Mögötte néhány düledező gazdasági épület. Jóval hátrább, a sötétben is kivehetők a kidőlt kerítés maradványai.
- Szokatlan, valóban. Elég régi ez a ház, valamikor a múlt század elején épülhetett. Állítólag egy dúsgazdag kereskedőé volt, aztán állami tulajdonba került. Pár éve vettem meg. Láttam benne fantáziát. Még egy hatalmas téglaboltozatú pince is van alatta. Egyszer, majd ha ráérek, rendbe teszem.
- Miből épült? – kérdezi.
- Néhol kő, néhol tégla. Meg vályog. Nem is tudom igazán.
- És mi ez a zaj?
- Szajkó. Népiesen mátyásmadár. Jelzi, hogy jövünk.
- Ez komoly?
- Egészen komoly. Lármát csap, ha idegent észlel. Itt fészkelnek valahol a közelben. Nem láttál még mátyásmadarat? Nagyon szép.
A vaskos tölgyfaajtó megnyikordul, de olyan röviden, gyámoltalanul, ahogy egy gyermek sír fel álmában, amikor rosszat álmodik, de anyja rögtön megnyugtatja, hogy lecsillapodjon.
Az emeletre egy lépcsőfolyosón lehet feljutni, mi is ezen megyünk fel. Odakintről erős narancsszínű fény áramlik be a lőrésszerű, keskeny ablakokon. Hideg van. Még a leheletünk is látszik.
Amikor felérünk, felkapcsolom a világítást. Minden olyan, ahogy legutoljára hagytam. Nyár vége volt, szeptember eleje, amikor utoljára itt jártam.
- Helyezd magad kényelembe! Néhány perc múlva melegebb lesz.
A tágas szoba végében embermagasságú kandalló, be van készítve a tüzelő, de az újságpapír, amivel próbálkozom, nedves. Segít széttépni és összegyűrni a lapokat.
Kis idő múlva felcsapnak a lángok. Először aprócskák, de egyre nagyobbak lesznek. Vastagabb hasábokat is teszek a tűzre.
- Az akác jól ég. És az illata is kellemes – próbálok beszélgetést kezdeményezni.
Az úton egész idáig hallgattunk egymás mellett, most mégis, mintha feloldódna egy kicsit. Örülök ennek, de nem áltatom magam.
Felkapcsolom a többi lámpát is: egy álló- és egy olvasólámpa. Kinyitom a spalettákat, hogy kintről is beszűrődjön némi fény.
Ülőgarnitúra, dohányzóasztal, fotelek. Nem divatos már egyik sem. Még televízió is van, és egy rádió. Utoljára még működtek, de a nyirkos levegő kikezdhette őket. Aztán néhány kedves tárgy a múltból, hogy a fiatalságomra emlékeztessen. Három kisebb fotográfia az asztalon a szobába varázsolja a fényt, a nyarat, cseppenként adagolva szemlélőjének a régi idők emlékeit. Az egyik falon a házat ábrázoló festmény. Az olajfesték megfakult, a vászon ezernyi helyen megrepedezett, mint egy öregember arca. Illik a szobához, ezért tartottam meg.
Árnyék sétál a falon, ahogy lépked föl és le. Megint feszültnek érzem.
- Miért nem ülsz le valahova? Rögtön felmelegszik a szoba! – kérlelem, de helyette inkább egy székre hajítja kiskabátját, majd egy gyors mozdulattal kibújik pulóveréből is. Talán azért, hogy aggodalmat váltson ki belőlem? Nem marad más rajta fölül, csak egy vékonyka blúz. – Megfázol! – kezdem újra. – Inkább húzd föl! Látom, hogy remegsz.
Két kezét keresztbe fonva átkarolja vállait, hogy ezzel is csökkentse testének párolgását. Mégis dacosan válaszol:
- Nem szeretem, ha aggódsz értem!
Meglep, hogy ezt mondja, mert azt hittem, örül neki, ha meg akarom óvni.
A kandallóban most már lobog a tűz, a sárga lángok vadul ropogtatják a hasábokat. Lassacskán elérnek hozzánk a melegebb hullámok.
- Van egy cigarettád?
- Van, persze.
Megkínálom, meggyújtja, türelmetlenül szívni kezdi. Mintha nem lenne elég időnk, pedig itt a hétvége előttünk. Félig se szívja el a cigarettát, a tűzbe hajítja.
Valamiért arra gondolok, hogy nem akarom ebben a lehangoló légkörben eltölteni ezt a két napot, és talán ettől indíttatva kiszalad a számon:
- Kedvellek.
- Kedvelsz! Miért nem azt mondod, szeretlek? – kérdez vissza szemrehányóan.
- Talán mert azt még nem mondtam senkinek. Nem azért, mert nem úgy érzek... Hanem azért, mert abban a pillanatban, mintha teljesen kiadnám magam.
- Nem hiszek neked! Te nem szeretsz engem. Kellek neked, azt elhiszem. Úgy kellek neked, mint a levegővétel, de azért, mert levegőt venni muszáj. Neked szükséged van valakire. De valójában nem rám. El akarok menni innen! – utolsó mondatát már ingerültnek érzem.
- Csak most jöttünk! Két órát autóztunk ebben a ködben. Menjünk máshová?
- Miért akarsz velem maradni, ha nem szeretsz?
Ebben a pillanatban nem tudok válaszolni. Hazudni nem akarok, de a valóságot sem akarnám rosszabbra beállítani, mint ami a valódi helyzet.
Megfogom két kezét, tenyérrel felfelé fordítom; fagyosnak érzem, még mindig remeg. Keresem az életvonalat. Vajon milyen hosszú lehet? Milyen puha és selymes a bőre a kezén! És milyen szép hosszúak az ujjai!
- Ahogy mi élünk három hónapja egymással, mindketten tudjuk, hogy csak ideiglenes lehet számunkra. Nem lehetünk végállomásai egymásnak. Ezt te is tudod, én is tudom. Te az éjszakákat szereted, amikor minden olyan titokzatos. Amikor a Hold sejtelmes fénye belopódzik a nyitott ablakokon, és eltalál a női lélekhez, ahogy te szoktad mondani. Ellentétben veled, én a nappalokat szeretem. A napon járok, az élők között, a valódi életben. Én otthon ülök és várok. Te felhívsz, én rohanok hozzád, hogy láthassalak. Ki nem mondanád soha, hogy hiányzom neked.
- Nem igaz, hogy még soha nem mondtam! – vágom rá azonnal, de tudom, hogy igaza van. Még soha nem mondtam. Érzem, hogy összeszűkül a torkom. Rég éreztem ilyet.
- Nem sokat tudok rólad. Csak azt, amit látni engedsz magadból. Én viszont teljesen kiadtam magam. Úgy telnek a napok, olyan óvatosan, ahogy az ősz engedi át magát a télnek, aztán az ember egyszer csak azt veszi észre, hogy leesett az első hó. Az ember ilyenkor megtorpan, felnéz a szürke égre, majd azt mondja: „Hát újra tél van!” – Kis szünetet tart, talán a hatás kedvéért, vagy azért, hogy időt adjon nekem, végül hozzáteszi: – Félek tőled!
- Félsz tőlem? Azt hittem, biztonságban érzed magadat velem.
- Tönkre fogok menni melletted.
- Miért nem próbáljuk meg úgy, ahogy elkezdtük? – szegezem neki a kérdést.
- Az nem megy. Ahhoz az időt kellene visszaforgatni.
Megfogja arcomat, két tenyere közé szorítja; valamiért úgy érzem, hogy kétségbeesett a nézése.
Aztán elhúzódik tőlem.
Arcán fagyossá merevedik a pillanat.
Leül a kandalló mellé egy székre, közelebb húzza a tűzhöz, melengeti a kezét; úgy üldögél ott, mintha gondolataiba mélyedne.
Csönd. Majd megint egy madár vijjogása hallatszik odakintről. Nem bírom tovább, megszólalok:
- Ó, istenem! Mennyire racionális vagy te! El tudnál egyszer, egyetlen egyszer rugaszkodni a földtől? – mondom lemondóan.
Meglepetésemre felém fordul, és odarohan hozzám. Átölel, vadul csókolni kezd. Blúza alá nyúlok, és érzem, teste már nem is olyan hideg. Inkább forró, vágyakozással teli.
- Jaj, te! – mondja, és összekócolja hajam.
- Istenem! Miért tesszük mi ezt egymással?
Odakintről a betörő fények most ibolyakékre színezik a fehérre meszelt szoba falait.
Időközben felmelegedett a helyiség. Későre jár, fáradtak vagyunk mindketten. Befekszünk az ágyba. Nézem, ahogy a tűz lobogása alábbhagy, és az árnyak már alacsonyabban táncolnak a falon.
Vállamra hajtja fejét, így vagyunk el egy darabig, aztán megszólal:
- Mondd! Szerinted mennyit ér a szavak ereje, a másik gondolataival szemben?
- Nem tudom – válaszolom. – Talán pont annyit, mint amilyen jó szándékkal mondták.
Kissé feltámadt a szél.
A tető szerkezete néha megremeg, és odakint az utcai lámpa tányérja ilyenkor nyikorogni kezd.
Az elmúlt időszakra gondolok. Kapcsolatunk gyermekbetegségeire. Vajon kinőjük egyszer őket?
Pécs, 2007. június 15.
|
|
| |
|
Vissza a kirakathoz
 |
|
|
|
|
| "hori: Egy régi ház férfival és nővel " | Belépés/Regisztráció | 8 hozzászólás | Search Discussion |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: hori: Egy régi ház férfival és nővel (Pontok: 1)
- Anna1955 Ideje: December 28, hétfő, 09:38:19
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Nagyon jó írás. Életismereted, a lelkek bonyolultságának ábrázolása megdöbbentően élethű. Amikor olvastam én voltam az egyik, és ismertem a másikat is...és azt is tudom, hogy aki elolvassa, hasonlóan érzi... Gratulálok, nagyon jó, hogy bekerült a kirakatba...:)))) Szeretettel olvastalak..:))) |
|
|
|
|
|
Re: hori: Egy régi ház férfival és nővel (Pontok: 1)
- prince60 Ideje: Január 03, vasárnap, 00:04:00
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Előttem egy írás, ami valójában egy 3D-s mozi. Ott vagyok a szobában, érzem a nyirkos hideget, hallom a fa ropogását és érzem a két szereplő közötti vibrálást. ..., de ez csak egy az írás erényeiből. Igazán irodalmi, rövid terjedelme ellenére igen sok mondanivalót hordozz magában, stb... Kiváló mű! Gratulálok hozzá! |
|
|
|
|
|
Re: hori: Egy régi ház férfival és nővel (Pontok: 1)
- prayer Ideje: Január 03, vasárnap, 18:42:52
(Adatok | Üzenet küldése) | | Kedves Géza! Méltó helyre került ez az emberi kapcsolatokat feszegető írásod. Persze, szinte kivétel nélkül idekerülhetett volna az összes eddigi prózád, mert igazi megfigyelőhőz méltón tudod kommunikálni velünk, olvasokkal önmagunk lelkivilágát. Gratulálok hozzá! |
|
|
|
|
|
Re: hori: Egy régi ház férfival és nővel (Pontok: 1)
- piroman Ideje: Január 05, kedd, 10:33:29
(Adatok | Üzenet küldése | Blog) | | Ismét egy jól vizualizált, jellemző stílusban megírt történet a szokásosan magas szinten megfogalmazva. Gratulálok! |
|
|
|
|
|
|
