:
Nem, ma ne várj, nem akarok találkozni
veled, itthon maradok a gyerekekkel,
nézzük a tévét, lehet, főzök valami
vacsorát, legalább a kicsik nem fognak
morogni, hogy olyan sokszor veled töltöm
az éjszakát, pedig az a havi egy-két
este szerintem igazán nem is sok, ha
lehetne, én minden éjszaka melletted
aludnék, csak dühít már, hogy nem értem, mit
akarsz tőlem, miért engem akarsz, miért
költöd rám az Isten pénzét is, és miért
nem kellek neked mégsem egészen, délben
és délután, télen, nyáron és tavasszal,
miért csak lopott egy-két napok, tudnom kell
végre, meddig leszek örök második én,
aki az első voltam neked, mindenben
a legelső, akitől annyira nem tudsz
elszakadni, hogy mindig megtalálsz, bármily
messze is futok, mindig újra magadhoz
láncolsz valami furcsa régi szerelem
emlékével, azzal, hogy te még emlékszel
az apámra és az öcsémre is, pedig
már rég meghaltak, hogy ismertél, mikor még
ötvennyolc centis volt a derekam és a
heteseket kivédtem a Szentkirályi
utcában, hogy együtt jártunk felvonulni,
és mindennap megvártalak az egyetem
előtt és mindig vettél nekem jégkrémet.
