Még gyilkosommá lesz az éj
Álmod míg tőlem elragad
Fekszem szerelmem szigetén
S te álmodsz kóbor álmokat.
Leláncol, rabbá tesz a kéj
Míg nézem ébren álmodat
Még gyilkosommá lesz az éj
S vergődik minden gondolat.

-Majd felkel a nap, ne félj,
Lesímogatom láncodat
Most alszom,  hosszú még az éj
Nem álmodom az arcodat.

Messze a hajnal, sötét és mély
Az éjjel, vakká tesz szavad.
Ha álmodnám hogy átölelsz
Nem hívnék soha más álmokat.

-Az éhség nagy úr, ne félj
Majd átölellek, csak légy szabad.

Még gyilkosommá lesz az éj
Míg alszol, az álmod megtagad.

(Mezei Katalin)