A csorda álldogál, a szívekben aggodalom.
Indulni kéne valamerre, hol élelem vár,
éji szállás, csöppnyi nyugalom...
van, kit balra húzna öröklött vonzalom,
van, ki jobbra térne vagy középen maradna...
De a két vetélkedő vezérbika
még vívja harcát a hegyoldalon.

Őszi csend ül már a tájon.Elült az izgalom.
A nász heve elcsitult már,
az ünők szemében méla nyugalom.
Befelé figyelnek, hisz magukban hordják
az új életek ígéretét.
Mélybarna szemük mint a kút.
Nem tükrözi már
a vágy múló igézetét.

Az ember nincs jelen, bár látni rút nyomát
villanyvezetéke sok otromba, kátrányos oszlopát,
műve, mint olló, feldarabolja itt
a csendben nyújtózó
álmos harmóniát.