:
szürke zárkaajtó
meszes héjú kagyló
rozsdásan csikorgó
vasnehéz lakat
mindjárt rámcsukódik
többé ki sem nyílik
elzárva tartja majd
a bánatomat
a vasajtó csattan
lakatja bekattan
ahogy célba ér már
a lomha retesz
kagylóhéj csukódik
homály ereszkedik
szemhéjam mögött
a magány körülvesz
túl vagyok a lázon
itt kívül házon
didergek most
az ereszem alatt
bemenni nem merek
félek bent rekedek
hallgatom hogy pereg
a vékony vakolat
(43 szó a szövegben) (676 olvasás)
AngyaliAndi: (10-05-2007 @ 06:30 pm)
"bemenni nem merek
félek bent rekedek"- nagyon jó.:))))))))))) Puszi: Andi
maridecember: (10-05-2007 @ 07:10 pm)
Ez a második magányról szóló vers, amit ma olvastam. Ez is gyönyörű.
lenaneni: (10-05-2007 @ 11:47 pm)
A magány elől sehol nincs menekvés? Sem kint, sem bent? Én eddig csak kényszerű börtönömnek éreztem, ahonnan képtelen vagyok szabadulni. Azt, hogy talán félek kiszabadulni, sohesem gondoltam át. Tetszik a vers, meglepett ez a más látásmód.
lena1: (10-06-2007 @ 02:24 pm)
A magány körbezár és fogva tart bennünket, kedves Trendo, de ki lehet belőle szabadulni.
Puszi.Lena
Anna1955: (10-06-2007 @ 06:53 pm)
A szavak kattogása, mint a zárak hangja...nagyon jóóó..:))))
