Szómágia, szélesívű szavalat!
Szó szót követ, s a szélben a szavak
szerte szállnak, szanaszét szóródnak
mint a kihűlt hamvak;
a süket és vak külvilágnak
hírt felőled mindhiába adnak.

Szavak, szavak, szavak!
A szerelmes,  szép szavak,
miket mások is, előtted kimondtak
most már messze járnak;
kongó lépteik elhalnak a csendben,
vissza hozzád sohasem találnak...

Csak a csúnya szavak maradnak veled;
mint csésze alján a keserű üledék,
szájzugodban megülnek türelemmel
a habzó indulat hullámára várván,
mely majd őket is messze sodorja tőled,
s magadra maradsz, mint a zacc,
szótlanul már végleg és örökre árván.