Sztrájkoltak a honi halászok.
A Halbolt meg ottmaradt halatlan.
-Hallatlan!- kiáltott a boltos -
A halpótlás halaszthatatlan!
Semmi szükséges teendőt
ő el nem halasztott...
a nagykerbe is kocsit szalasztott,
s másnapra lett is hal!
Sajnos, csak fagyasztott...
mit a bánatos boltos aztán
önmaga fogyasztott,
heteken át,
hisz kiderült, a hekk
nem kellett senkinek.

És nyakán maradt a ton,
mely valljuk meg őszintén,
szintén monoton,
ha egymást követő napokon
az ember mást se nyeldekel
-ínye már libáért esdekel-
de ott a szomorú tudat,
hogy meg kell enni még
a panírozott halrudat.

És tudatát meghatározza még
a lét, hogy egy jó kis hallét
sem főzhetne legalább,
mert úgy döntött valami
gonosz felsőbbség,
hogy nem jut boltjának
se halszelet, se ikra,
se belsőség.

Mivel boltosunk
ezután sem kapott
belföldi árut;
hátra már más nekem sem maradt,
mint hogy máshol keressek friss halat,
ne ennél a lúzer pofánál,
hanem inkább egy rút halaskofánál,
kinek -bár megbomlott rég esze és kontya-
mégis volt harcsája, no és bontott pontya...