mélyen titkolt bűnöm
csalfa vak reményem
volt egy nagyravágyó
hiú gondolat
méltó büntetésként
jogos szenvedésként
ez idézte meg
a fájdalmaimat;

lágy testembe vájva
tompán égve, fájva
érdes homokszemcse
mélyre bekerült
és szívembe szúrva
testemet feldúlva
a vérembe fúlva
bennem elmerült

de ennél szebb gyöngyöt
csillogóbb göröngyöt
gömbölyű hibátlant
nem látott az ég;
opál ragyogását
selymes simaságát
csodálatos fényét
hiányolta rég

fekszem a fenéken
haldokolva régen
mit világra hoztam
tőlem elgurult
és csak őt csodálják
bámulják, imádják
hisz övé a jelen
és én vagyok a múlt