A csütörtök beleragadt a tollbetétbe
mögötte feszengett a péntek betépve
csak kapartam a papírt ideges kezemmel;
próbáltam magamból kiírni ott
zsibbadó, elgyötört agyammal
és fáradó  szívvel
azt a szombatot...

azt a párába fulladt
aranyvasárnapi hajnalt
lelkeinket a zsíros homályban
magukat és egymást keresték
vakon tapogatózva
tétova szavakkal;
és nem derengett
sem az út, sem a cél

karod kinyúlt egy kendővel
a cseppektől csillogó, csúszós
szélvédőt letörölte
és mondtál is valamit,
egy kegyetlen éles
mentális mondatot

minden kitisztult hirtelen
kirajzolódtak a hajtűkanyar
kontúrjai pont szembe
a kelő nap lyukat égetett
agyamba, íriszembe

a szakadék szélén utánunk
csak fekete féknyomok maradtak
szeszélyes végső görbülettel
a sztaniolként összegyűrt terelőlemez

meg az az ócska sárgaréz tollbetét
amiben a tűző napon
a megdermedt tinta lassan felenged
és a bennrekedt sorok lassan
kicsorognak a szürke betonra
utat keresve az alvadó vér foltjai közt