Szikrát fogott az ágy
csütörtök délben
itt a télben
és lángralobbant,
mint mikor a háborúban
gyújtóbomba robbant;
és tűz emésztette el
azt a régi-régi házat,
hogy nem maradt nyomán
csak üszök, hamu
és bánatos alázat;

de most a láng
belülről csapott fel,
testem volt a fészek,
belázasodtam; s mint
a részeg tengerészek
dülöngélve, imbolyogva
vízért mentem volna...
de már nem tudtam, hova
vezetnek tétova
lépteim;

visszazuhantam
a lángok közé,
hagytam, hadd emésszen
az a tébolyult lángtenger
végleg és egészen;

de Tél Vezér zsoldosa,
a jégdárdájú szél
ablakom szárnyát
belökte hirtelen;
így érkezett a tűzhalál
alól felmentés,
váratlan kegyelem;

forró lehelletem
jéggé dermedt legott,
és most fagyott
testem felett
halotti dalt játszik
a jégcsapok xilofonja
és egy bús fagott.